Mészáros Lőrinc cége javítja négy évig a mentőkocsikat
Négymilliárd forintos megrendelést nyert meg az OMSZ-től a még a helyesírási szabályokat is felülíró cége.
Négymilliárd forintos megrendelést nyert meg az OMSZ-től a még a helyesírási szabályokat is felülíró cége.
"A jelenlegi vezetés támogatja az akkugyárakat és több ezer kínai vendégmunkást hozna a városba" – ez ellen indul Mándi László.
Nagy a baj, emellett folyamatban lévő beruházásokat is leállíthatnak.
Keményen beleszállt a kormányba a jegybankelnök.
Azért is, mert az akkumulátorgyárak miatt nálunk nőni fog az áramigény.
A hazai méhészeknek talán még sosem volt ilyen nehéz évük.
Megvizsgálták, nem működik.
Újabb lehetőségek előtt a felcsúti milliárdos cége, ami horroráron építette a Budapest-Belgrád vasútvonalat.
Ursula von der Leyen bejelentése hosszabb távon a magyar kormányt érintheti érzékenyen.
Csak húsz százalék nyitott rá, hogy fogyasszon ilyen ételekből.
Szijjártó Péter tartott sajtótájékoztatót, kritikákra is reagált.