Mészáros Lőrinc cége javítja négy évig a mentőkocsikat

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 23.

Gazdaság

Négymilliárd forintos megrendelést nyert meg az OMSZ-től a még a helyesírási szabályokat is felülíró cége.

Mészáros Lőrinc autószerelő vállalkozása javíthatja a mentőautókat a következő négy évben, összesen négymilliárd forintért – derül ki a 444 által észrevett Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren közzétett hirdetményből.

A közbeszerzés tárgya gépjárművek teljes körű garancia-és szavatossági időn túli javítása, melyeket az Országos Mentőszolgálat a saját műhelyében bármely okból nem tud, vagy nem akar elvégezni. A keretösszeg évente egymilliárd forint a következő 48 hónapban.

Az OMSZ ajánlatkérésére nyílt pályázat útján két cég jelentkezett be, a tényleg hibás helyesírással bejegyzett Mészáros Autó Javító Kft. és Turcsán Autószervíz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Az utóbbi egy nagyon kis cég, mindössze hét alkalmazottja van, és a tavalyi bevételük kevesebb, mint negyedannyi volt, mint amennyi munkát csak az OMSZ-től kaptak volna. A pályázatuk végül érvénytelen is lett, szemben a Mészáros-céggel, amelynél szerencsére minden nagyon rendben van: 650 millió forint árbevételt könyvelt, bár így is veszteséget termelt, mínusz 383 millió lett az eredménye.

Az ország leggazdagabb embere nagyot kaszál mostanában autó fronton is, szervize és kereskedése is van, ez utóbbi is jól teljesít közbeszerzéseken.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.