Közös polgármester-jelöltet indít Debrecenben az ellenzék

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 22.

Belpol

"A jelenlegi vezetés támogatja az akkugyárakat és több ezer kínai vendégmunkást hozna a városba" – ez ellen indul Mándi László.

Mándi László lesz a Momentum polgármesterjelöltje Debrecenben a jövő évi önkormányzati választásokon, akit az LMP, az MSZP és a Jakab Péter-féle Nép Pártján is támogat – írja a hvg.hu.

Mándi az indulását egy, a Facebook-oldalára feltöltött videóban jelentte be Gelencsér Ferenc, a párt elnöke társaságában. A polgármesterjelölt a videóban azt ígéri, továbbra is azért fog harcolni, hogy a kormány ne építsen „méreggyárakat” Debrecenben az emberek megkérdezése nélkül.

„A jelenlegi városvezetés támogatja az akkugyárakat, és idehozna több ezer kínai vendégmunkást. De nem csak ez az egyetlen probléma van. Orvosolni kell a város lakhatási gondjait, ezért növelni fogjuk az önkormányzati bérlakások számát” – mondja, hozzátéve, szeretné Debrecen közlekedését és zöldítését is felülvizsgálni.

Debrecen polgármestere jelenleg a fideszes Papp László, aki várhatóan 2024-ben is elindul majd a posztért. A várost 1998 óta vezeti fideszes politikus.

Mindeközben a kormány egy rendelettel tovább lazított a környezetvédelmi szabályokon, ezzel kedvezve az akkumulátorgyárakat és más veszélyes üzemeket működtető vagy éppen ilyeneket tervező cégeknek:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Baltát vegyenek!

A darab alapja Tasnádi István Bábelna című szatirikus színműve, amely fontos történelmi események egy-egy sorsfordító pillanatát felelevenítve mutat rá, hogy a magyar identitás és a „külső” hatások viszonya mindig is ambivalens volt. Dömötör Tamás rendező projektje ezt a gondolatot viszi tovább aktualizálva és igen humoros formában.

A változó idők kegyetlensége

Furcsa kísérlet nyomán született az író első regénye, amellyel berobbant a német irodalmi életbe: A lelenc című könyv egy lányról szólt, aki beiratkozik egy gyermekotthon érettségiző osztályába.

„Parancsra álmodom”

  • Nemes Z. Márió

A kilencvenes évek egyik emlékezetes, művészetelméleti kritikai vitája a Holmi folyóirat hasábjain játszódott le a bécsi akcionizmus kapcsán. A vitát Földényi F. László Rudolf Schwarzkogler bécsi kiállításáról írott rajongó szövege váltotta ki, amelyre a kritikarovat vezetője, Radnóti Sándor éles hangnemben válaszolt.

Levelet kaptam, life

Művek és kommentárok alkotják a leveleket, és mi, nézők egy időnként meditatív, máskor fáradt, sőt csaknem keserű, olykor szakralitásba hajló kommunikációt követhetünk, ahol kirajzolódnak a női témák, a női léthez való viszony, és persze az anyaság kérdései is.

Járt utak

A feljegyzések szerint először J. S. Bach próbálkozott relaxációs – mondhatni ASMR – zene komponálásával. Bár hivatásához méltatlanul egyszerűnek tartotta a feladatot, a Goldberg-variációkért egy 100 Lajos-arannyal teli aranyserleggel jutalmazta meg az alvatlanságban szenvedő megrendelő.

Ukrán zászló, Ukrán Péter vonulása

"A gyerekeket a Fidesz valamelyik trollfarmjáról szalasztották meghekkelni választási ellenfelük felvonulását, mert valamelyik tartótisztjük szó, sőt betű szerint értette, hogy hamis zászlós műveletekre van szükség a győzelemhez."

Kiket erősíthetnek a Mi Hazánk választói?

A Mi Hazánk szívesen lenne a választások után felálló Országgyűlésben a „mérleg nyelve”, de egyelőre az a nagy kérdés, hogyan szavaznak majd a párt szimpatizánsai az egyéni képviselőjelöltekre. Ha például a fideszes jelöltet támogatnák, az listás mandátumokba kerülhet a Mi Hazánknak.

Jogod van befizetni

Mit tehet az ember, ha negyven oldal értelmezhetetlen csekk- és számlatengert kap az MVM-től, ami alapján be kell fizetnie valamekkora összeget? Van, aki beleáll, de a legtöbben inkább fizetnek. A szolgáltató nem egyszer úgy követeli a befizetést, hogy nem is tudja megmondani, miért éppen annyit kér.