Orbán Lázárra bízta a Jobbik elleni harc irányítását

  • narancs.hu
  • 2015. április 16.

Hírnarancs

Lázár János a Jobbik elleni harcot vezeti, a gyurcsánybajnaizás már a kifutófiúk dolga, itt az új iwiw és a nyár! Versenyfilm és egy süllyedő hajó a maga menekülőivel. Csütörtök.

Hazudj Gyurcsánybajnait!

Az Európai Unió blokkolta a 700 milliárd forintos Gazdaságfejlesztési Operatív Program (GOP) támogatásának kifizetését. Tegnap még ott tartott a dolog, hogy egyik ügyeletes kis hazudozó, Csepreghy Nándor kiállt, s remegő szájjal belehaldoklotta a nyilvánosság arcába, hogy mindez – természetesen – a gaz Gyurcsánybajnai miatt történt. Csakhogy már elvergődött a magyar sajtóig az unió vonatkozó jelentése, s mit lát benne az ember? Hogy a kormány megint hazudott, de előtte csalt is egy kicsit, mert nem elég, hogy őmiattuk tartják vissza a lovettát, de ezt nem is akárhogy érték el: „23-szoros túlárazás, 220 millióért beszerezni kívánt mobilolló, milliós fizetések százezres munkáért” meg csupa ilyesmi. Ilyen a NER, ha egyszer dolgozik, de semmi vész, mert kiáll a Csepreghy, és azt mondja, Gyurcsánybajnai.

Járjon mindenki nyitott szemmel e napokban, hisz történelmet lát, Magyarország legnagyobb közbizalommal megválasztott kormánypártját épp most temeti maga alá a romlottsága és alkalmatlansága.

Lázár Jánosra szignálta ki Orbán a Jobbik elleni harcot

Hirtelen a Fidesz fújja a leghangosabban a baloldal korábbi nótáját, mely szerint: sej, de náci a Jobbik, jaj, de nagyon náci a Jobbik, csikóbőrös kisangyalom, rütty! A magyarországi nácizmus felszámolására indított fideszes roham vezérlő főhadnagya, Lázár János a holokauszt emléknapját tartotta a legalkalmasabb apropónak, hogy lenyomja a rábízott választási propagandaanyagot. Mindennek a mélységesen hamis voltán sem az nem változtat, hogy újabb választás a dolgok jelen állása szerint csak három év múlva esedékes, sem az, hogy a Jobbik történetesen tényleg egy neonáci párt, amit épp most igyekszik az elnöke szobatisztára subickolni. Íme egy gondolat a szorgalmas Lázártól: „szemernyi engedményt sem tehetünk azok utódainak, akik hetven éve a Duna-partra hurcolták honfitársainkat, illetve azoknak, akik ma beleköpnek a meggyilkoltak után maradt, örökre elárvult cipőkbe”.

Eddig vajon miért nem aggódtál ezen, szépfiú?

false

 

Fotó: Kovács Attila/MTI

Bencsik és Bayer után a „mérsékelt” Borókai is agyalja a Fideszt

Csütörtök van, a nyomtatott politikai hetilapok nagy napja, a Heti Válasz vezércikkében morgolódik egy verset, kábé abban a tenorban, hogy ő más lovat akart. Kóka Jánosokkal vizionálja tele a Fidesz-vezetést, és konkrétan az erkölcsöt kéri rajtuk számon, ami elég érdekes dolog, ha jobban belegondolunk, mert felmerül a kérdés, ha nyer a Fidesz Tapolcán, akkor tök oké Habony, Rogán, Andy Vajna és a többi jómadár? Nyilván. Mondtuk: a bomlás korai pillanatait látjuk, a maradék suskára megy a játék.

Ámde mindeközben az alternatív ellenzék

Le a kerékbilincsekkel jelszóval elindult Várady Zsolt új közösségi portálja, a populus.hu.

Na, jó, a kerékbilincs tényleg ott van az elején, de a lényeg inkább ez: „Fogjunk össze és oldjunk meg helyi, megyei vagy országos szintű, problémás, rosszul működő közügyeket. Tapasztaljuk meg, hogy ha nem csak beszélünk róla, hanem közösen teszünk is a megoldás érdekében, eredményeket lehet elérni. A populus.hu online eszközöket, felületet biztosít erre.” Nos, mit lehet erre mondani? Így legyen. Hajrá!

Heti állami nyereményjátékunk nyertesei a tibetiek

Ma jogerősen elmeszelte a bíróság a rendőrséget, mert a kínai miniszterelnök látogatásakor nem engedte demonstrálni a tibetieket. Az ár fejenként 500 ezer. Olyan, mintha ma lett volna, pedig 2011-ben volt. Jött Pestre a kínai miniszterelnök, hozott Orbán Viktornak egy fél marék rizst, ezért aztán mindenkit eltüntettek az utcákról, különös tekintettel a tibeti tüntetőkre. Anno erről így emlékeztünk meg.

A keleti nyitás programja tehát ismét a kiadási oldalon bővült, de az a párszor ötszázezer forintocska nyilván smafu a Kínával megkötött előnyös üzletekhez képest. Bocs, mik is azok? Na, ugye.

Dettó hajrá!

Ma egyébként megdőlt a melegrekord, és kiderült, hogy lesz egy magyar versenymű Cannes-ban, Nemes Jeles László Saul fia c. első filmje.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.