Majdnem Afrikában jött létre a modern Izrael, de az ugandai zsidók nem csak ezért érdekesek

  • Háberman Zoltán
  • 2019. február 19.

Jó ez nekünk?

Miért nem Ugandában – vagy Kenyában – alapították meg a zsidó államot? Hol halt hősi halált az izraeli miniszterelnök bátyja? Kik az ugandai zsidók és miért nem segít rajtuk igazán senki? Beszámoló a helyszínről.

Uganda nem tartozik a legszegényebb afrikai országok közé, európai szemmel nézve mégis extrém az itteni szegénység mértéke. A lakosság egyharmada írástudatlan, aluliskolázott. Ez a Magyarországnál háromszor nagyobb ország természeti kincsekben gazdag, mezőgazdaságra alkalmas földekkel rendelkezik.

A nemzeti parkokban az élővilág legegzotikusabb példányaival szelfizhetnek a turisták. Egy kis extrát csúsztatva a parkőr zsebébe, akár egy oroszlánnal is. 1962-ben lett független Uganda. Előtte nem is tettek mást az angol gyarmatosítók, „csak” kizsigerelték a törzsi társadalomban élő helyi népeket. Több mint ötven törzs élt ezen a vidéken, saját kultúrával, nyelvvel.

Ma Kína érdekelt ezen a területen, és nem veri rabláncra a rabszolgákat. Ma humánusabban történik a gyarmatosítás. Gigaprojekteket visznek a kínaiak a térségbe: autópályát, gyárakat, vasutat építenek a korrupt, autoriter politikusok asszisztálásával, ezzel Ugandát teljesen eladósítják, ők pedig részben a nyersanyagaikkal fizetik ki Kínát. Ismerős?

Viszont: miért fontos Uganda a zsidóknak?

Kenyában, Nairobiban a Magyarországon is ismert Chabad-mozgalom helyi szervezetének intézményei segítik a zsidó életet, hozzájuk kötődnek az ott élő üzletemberek, őket találják meg a turisták és a néhány ott élő zsidó. Uganda más. Uganda meglepő módon fontos szerepet játszik nem csak a zsidó történelemben, de a jelenben is.

A múltban felmerült, hogy itt szülessen meg a zsidó állam Izrael helyett, ez összekapcsolja a cionizmus történetét az „Uganda-tervvel”. Ráadásul a híres Entebbe-akció, a világtörténelem egyik leghatékonyabb túszszabadító kommandós-akciója is itt zajlott le. Mindezen túl pedig Ugandának van egy őshonos, mélyszegénységben élő zsidó kisebbsége, akiket pár hete, egy egészen más tárgyú konferencia résztvevőjeként meglátogattam. De kezdjük az Uganda-tervvel.

false

 

Fotó: Háberman Zoltán

Ugandai zsidó állam Kenyában

Borzalmas zsidóellenes pogromok söpörtek végig már a 19. századtól kezdve a mai Ukrajna-Oroszország-Moldávia területén. A 20. század első éveire elviselhetetlenné vált az élet sok száz település ártatlan zsidó kisemberei számára. Gyilkosságok, lincselés, gyújtogatások és zaklatások közepette zajlott az élet a nagyvárosokban és a kis stetlekben is. Ennek kissé kedélyeskedő művészi megfogalmazását a Tóbiás a tejesember című jiddis nyelvű műből készült hollywoodi musicalből, a Hegedűs a háztetőn-ből ismerhetik sokan.

Kelet-Európának ebből a térségéből tömegek csatlakoztak a cionista mozgalomhoz. A mozgalom legendás vezetője, a magyar származású Herzl Tivadar a saját haza ígéretével kecsegtette a szegénységben, halálos fenyegetettségben, félelemben élő zsidókat. A 20. század elején a mai Izrael területét az Oszmán-Török birodalom uralta.

A zsidók erre a területre pályáztak, de Joseph Chamberlain, az akkori gyarmatokért felelős politikus (a későbbi miniszterelnök, Neville Chamberlain apja), egy érdekes ötlettel állt elő. Ad egy területet a zsidóknak Kelet-Afrikában, ideiglenesen. A terület, amelyről szó volt, ma Kenyához tartozik, egy esős fennsík, amelyet harcias törzsek vettek körül, akik valószínűleg nem örültek volna túlságosan a betelepülő fehéreknek.

A Kenya-terv

Szóval az Uganda-tervet igazából Kenya-tervnek kéne nevezni, de akkor még ezek az államok nem léteztek. Viszont voltak már voltak zsidó honalapítási kísérletek régebben is. Például 1650-es években a Holland Nyugat-indiai Társaság a Karibi Curacaóban létesített kolóniát. A mai napig megcsodálhatjuk a Karib szigeteken fekvő Mikvé Israel-Emanuel zsinagógát, a szovjetrendszer Birobidzsánban tervezett „zsidó autonóm területet”, a nácik pedig eleinte a Madagaszkár-tervet támogatták.

Az 1903-as hatodik bázeli cionista kongresszuson Herzl bejelenti az „Uganda-tervet”, de sokan támadták, félreértették és úgy gondolták, Herzl elengedte a Zsidó Állam eredeti, szentföldi elképzelését. A sok államalapítási ötlet közül mégis talán ez, az Uganda-terv állt a megvalósításhoz a legközelebb. Egy küldöttség el is indult a területre, hogy beszámoljanak a kongresszuson, de a tervet 295-178 arányban leszavazták. Nem sokon múlott.

A tervet támogatók között volt a magyar származású cionista vezető, Max Nordau (Südfeld Simonként született Pesten 1849-ben), aki a hatodik kongresszus alelnöke volt, majd a hetediktől a kongresszusok elnöke. Az Uganda-terv annyira felkorbácsolta a zsidó közéletet, hogy 1903-ban Párizsban, egy hanuka-bálon Max Nordau-ra rálőtt egy fiatal zsidó egyetemista. A golyó szerencsére célt tévesztett.

false

 

Fotó: Háberman Zoltán

Dávid és az ugandai Góliát harca

A második fontos ugandai történetről több film is készült.  Entebbe egy ugandai város, nem messze a fővárostól, Kampalától. 1976-ban palesztin-szimpatizáns terroristák eltérítettek egy Air-France gépet 248 utassal, Idi Amin Uganda akkori zsidógyűlölő, véreskezű diktátora pedig megadta nekik a landolási engedélyt. A történet jól ismert. Az izraeli kommandósoknak sikerült kiszabadítani az összes túszt.

Néhány magyar származású kommandós is részt vett az akcióban. Az izraeli kommandós-akció egyik vezetője Dan Somron volt, aki később az izraeli hadsereg vezérkari főnöke lett. Egy izraeli katona hősi halált halt, Jonathan Netanyahu, a mai izraeli miniszterelnök testvére. Izrael hatalmas sikernek könyvelte el a jól megtervezett akciót.

A mai napig ez az akció szimbolizálja a kis Izrael bátorságát és akadályokat nem ismerő hősiességet. A rettenthetetlen izraeli zsidó narratívája erősödött: a kis Dávid Góliáttal is megküzd, akár Ugandában is.

Egy zsidó törzs: Abujadaja. De, hogy jönnek ide a zsidók?

Ma Ugandában a zsidók főleg a rurális Mbale nevű körzetben élnek, körülbelül 1000-1500 ember lehet a vonzáskörzetükben.

Egy évszázada az angol gyarmatosítással a misszionáriusok is megérkeztek Uganda mai területére. A változatos nyelveket beszélő és szétaprózódott kis közösségekben élő törzseket könnyen szétmorzsolták a haditechnika magas fokán álló angolok. A kereszténység terjesztésekor ismerték meg az Ószövetséget, a héber Bibliát a misszionáriusok „kliensei”.

Egy kis ugandai törzsi csoport a spirituális útkeresésben úgy döntött, hogy hozzájuk a zsidó Szentírás áll közelebb. Elkezdtek héberül tanulni és a zsidó szokásokat tanulmányozni. Ez elzártságuk következtében elég sok nehézségbe ütközött, de mély hittel szerettek volna zsidók lenni.

Ezt az is mutatja, hogy később Idi Amin brutális katonai diktatúrájában, a hetvenes években, amikor be volt tiltva a zsidó vallás, titokban őrizgettek néhány héber, zsidó témájú könyvet, ezzel saját életüket is veszélyeztetve. Ottjártamkor Rabbi Enosh, a közösség egyik vezetője vitt körbe és mesélt a közösségéről. Kiderült, hogy testvére, aki szintén az ugandai zsidók vezetőjének tekinti magát, egy másik zsidó vallási irányzatot képvisel. A két testvér között több ideológiai feszültség is van. Kissé zavaros a helyzet és, mint ez általában jellemező, különböző érdekek mentén húz szét a közösség.

Enosh inkább a megengedőbb, úgynevezett Maszorti vagy konzervatív irányzathoz kötődik, azonban testvére az ortodox vonalhoz csapódna. Enosh szerint ma már béke van közöttük és a két ugandai zsidó közösség között.

false

 

Fotó: Háberman Zoltán

Több amerikai és angol szervezet és magánszemély támogatta az ugandai zsidókat, ugyanakkor ezek a „befektetések” nem tudták érdemben mérsékelni a közösség szörnyű szegénységét. Félig felépített zsinagógájukat is megmutatta Enosh rabbi, reménykedve, hogy egyszer még felépül és nem a kis, romos imaházukban tartják majd az istentiszteleteket.

Még egy mikve, egy rituális fürdő felépítésébe is belefogtak, azonban ez a próbálkozásuk is félbe maradt. A szegénység olyan fokát láttam az ott élő, magukat zsidónak valló emberek között, amit ritkán tapasztal európai ember. A helyi iskola, mely Jonathan Netanyahu nevét viseli, romokban áll. A zsidó iskola diákjai csupasz, vakolatlan téglafalak között tanulnak. Nincsenek alkalmas padok, székek, semmilyen bútor nem található a tantermekben, néhány összetákolt, rozoga fapadon kívül. Füzetek, színes ceruza, tankönyvek csak álom.

A közösség kávétermesztésből próbál megélni, de a napi étel és ivóvíz megszerzése is nehézségekbe ütközik. Egészségügyi ellátásuk szinte egyáltalán nincs. A körzetbe látogató orvosoknak nincsenek megfelelő diagnosztikai eszközeik, még gyógyszereik sem.

false

 

Fotó: Háberman Zoltán

Miért hagyja a világ zsidósága és Izrael állama, hogy ilyen méltatlan körülmények között éljenek az ugandai zsidók?

A válasz összetett. Izrael állama félig elismeri az ugandai zsidókat, hiszen héberül tanulnak, az ősi nyelven imádkoznak, istentiszteleteiken olvassák a Tórát. Hosszú tárgyalások után el is vittek néhány embert közülük Izraelbe egy ingyenes utazásra, amelyre minden zsidóságát igazoló fiatal díjmentesen jogosult.

Másfelől az Izraelben domináns ortodox (haredi) irányzat szerint csak az ortodox rabbik által betérített zsidók számítanak zsidónak, másrészt, ha Izrael hivatalosan elismerné az ott élő zsidókat, félő, hogy tömeges betérések következtében Izraelbe vándorolna rengeteg kilátástalanul szegény helyzetbe került ember. Még egy ugandai zsidónak sem adtak precedens értékű bevándorlási engedélyt az izraeli visszatérési törvény értelmében.

Az etióp zsidóság példája mutatja, Izrael nincs felkészülve arra, hogy megoldja afrikai szegény bevándorlók tömegeinek integrációját. Az Etiópiából érkező sok tízezer zsidó, akik a nyolcvanas évektől élnek Izraelben, nagyon nehezen integrálódnak a társadalomba. Körülbelül 130 ezer etióp zsidó él ma Izraelben, nagyrészük a társadalom alsó szintjén. Azok is számkivetettnek érzik magukat, akik az izraeli középosztály tagjai lettek.

Erre jó példa az a 2015-ös tüntetési hullám, amelyben kifejeződött az Etiópiából származó zsidók frusztráltsága és elégedetlensége. A probléma nem csak a bőrszín különbségében és a kulturális különbségekben rejlik, hanem az izraeli társadalom zártsága és a generációk óta Izraelben élő zsidók közötti szegregációs tendenciák is akadályozzák a beilleszkedést.

Tehát nem valószínű, hogy a közeljövőben Izrael teljes mértékben elismerné az ugandai zsidókat, de jó lenne, ha valaki odafigyelne erre a kivetett, mélyszegénységben élő csoportra, akik nyitottan fogadtak engem, büszkén és kedvesen fordultak hozzám. Szép arcukba, mosolygós szemükbe néztem és azt láttam, hogy ők azt értékelik, amijük van. Minden szegénység ellenére boldognak láttam őket.

A szerző az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem Szociális Munka Tanszékének vezetője.

Figyelmébe ajánljuk