Egy zsinagóga kalandos múltja és helye a 21. században
Rumbach10FotoThalerTamas.jpg

Egy zsinagóga kalandos múltja és helye a 21. században

  • Kőnig Tamás
  • 2019. február 9.

Jó ez nekünk?

Megújul a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga. A felújítás egyik építésze meséli el az épület történetét és azt, milyen lesz a kívül-belül megújuló patinás épület.

Az épületek úgy őrzik, hogy fizikailag teszik tapinthatóvá egy város múltját. A Rumbach zsinagóga feltámadása Budapest és így a magyar modernitás ünnepe lesz.

„A Rumbach utcai templom a múlt század második felében Közép-Európában virágzó zsinagógaépítészet nemzetközi szinten is számottevő alkotása. Az ekkor épülő nagyszámú zsidó templom sajátos stílusjegyeket mutat… Dús díszítésük bizáncias ihletésű, a keleties jelleg nyilvánvalóan a vallás eredetét volt hivatva demonstrálni.

A zsinagógák centrális elrendezése, kupolás lezárása – amely ekkor ugyancsak elterjedt volt – szintén ezt a célt szolgálta, és a hagyományos rítus gyakorlati követelményei is szerepet játszottak: a templom középpontjában kell elhelyezkednie a Tóra-olvasó emelvénynek, melyet a hívek padsorai három oldalról vesznek közre, az első emeleti szinten húzódnak a női karzatok.” (Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga, Tudományos dokumentáció. 1981. 20. oldal, dr Sisa József)

Rumbach Sebestyén utcai kis zsinagóga. A felvétel 1895 körül készült.

Rumbach Sebestyén utcai kis zsinagóga. A felvétel 1895 körül készült.

Fotó: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára

Az 1867-es kiegyezés után Magyarországnak méltó fővárosra volt szüksége. A középkorban is jelentős, fallal körülvett Pest ez irányú fejlesztését már az 1870-ben megalakított – a munkáját gyakorlatilag a Duna-szabályozással indító – Közmunkák Tanácsa kezdte meg.

A már jogilag is egyértelmű főváros, a három önálló település, Pest, Buda és Óbuda egyesítésével „megalkotott” Budapest, 1873-ban jött létre. Az „új” város pesti oldalát, a korábbi városfal helyén kialakított kiskörutat, az ezzel párhuzamos nagykörutat, az ezeket a koncentrikus köröket összekötő – önmagában egyébként derékszögű – úthálózattal együtt szinte egyidőben hozták létre. Ráadásul közeledett a Millennium, ehhez kapcsolódóan a Sugárút készült a Városliget felőli végén a Hősök terével, ezen az emlékművel és két múzeummal, alatta pedig a kontinens első földalattijával.

Ennek közelében, közvetlenül a városfal észak-keleti oldala mellett – az Angol királyhoz címzett fogadóról elnevezett, már előbb létezett – Király utca környékén, szinte az 1848-as forradalommal (melyben sok zsidó is részt vett) egyidőben kialakult a város kereskedelmi, zsidó negyede. Ehhez (is) kapcsolódóan létrejött a korszerűséget, emancipációt hirdető, pl. a magyar nyelvű prédikálást bevezető neológia. 1859-ben ők építtették meg maguknak a városi környezetben is kiemelt, szabadon álló, Dohány utcai nagyzsinagógát, amelyet az osztrák Ludwig Förster tervezett.

Ez az épület a korábbiaktól eltérő, immár újfajta, „katolikus templom típusú” imaház lett. (Klein Rudolf: Zsinagógák Magyarországon 279.o.). Az egyébként is hangsúlyos főhomlokzatot nagy, messziről is látható saroktorony-pár jelöli. Belül a tér hossztengelyesen boltozatos, a tér belsejébe, a Tóraszekrény elé „tolták” a – hagyományosan középen elhelyezkedő­ ­– Tóraolvasó állványt, és még orgonát is telepítettek belé.

false

 

Fotó: Tahler Tamás

1868-ban immár „hivatalosan” is lezajlott az irányzatok különválása. Az ortodoxok megtartották a teljesen hagyományos liturgiát és ennek a „térbeli” előírásait. A Status Quo változat tagjai, a neológiát túlzottan „modernnek” tartó, de immár hangsúlyos, kifelé is „hangsúlyosan megjelölt”, nagy létszámú „találkozóhelyet” kívántak építeni maguknak, erre a célra már korábban, 1867-ben (a kiegyezés évében) megvettek egy telket az akkor már „épülő”, zártsorú beépítésű Rumbach Sebestyén utcában.

A telek helyzetét jól jellemzi, hogy amikor 1913-ban felmerült – az egymástól eleve aránylag messze lévő Király és Dob utcák közé – az Erzsébet sugárút megteremtése, világos volt, hogy ehhez a zsinagógát le kellett volna bontani. (Az Erzsébet sugárút a Rottenbiller utca és a Damjanich utca sarkáról indult volna és egészen a Károly körútig ért volna el a tervek szerint. A Király és Dob utca távolsága a két másik párhuzamos utca, a Paulay-Király illetve a Dob-Wesselényi távolsághoz képest nagy – a szerk.)

A szűk utcába kerülő, de sok embert befogadni képes zsinagógára 1868-ban írtak ki tervpályázatot, melyet az akkor még fiatal, később híressé vált, bécsi építész, Otto Wagner nyert meg. Az ő tervei alapján készült el a ház 1873-ban, épp városegyesítés évében. Az építkezés „helyi vezetője” a szintén a negyvenes évektől a tízes évekig élt Kallina Mór volt, akivel már korábban is többször dolgozott együtt Wagner. (Például a Parlament tervpályázatán is együtt indultak.)

Az új, a telket szinte teljesen lefedő épület fő tere szabályos nyolcszög alakú, a két oldalon és hátul a női karzat osztja, hatalmas kupola fedi. A bejárattal szembeni falnál áll a Tóraszekrény, a tér közepén a – hagyományos helyzetű, szinte szoborszerűen megfogalmazott – Tóraolvasó állvány. A belső díszítettsége – a készülte időpontját még jellemző eklektikával szemben szinte már a szecesszió előképének tekinthetően – színezett, keleti hatásúan mintázott. Fő pillérei aranyozottak, falai gipszburkolatúak, padlója terazzo. Az utcai traktus a környezet beépítésével megegyezően a szomszédos lakóházak közé „szorított” – a zsinagógát annak bejáratán kívül teljesen takaró – lakóháznak tekinthető. Az ennek megfelelő magasságú, alápincézett, többszintes, középfőfalas, magastetős szinteken voltak a zsinagóga „kiszolgáló” területei. (Rabbilakás, oktatótermek, valamint a karzatra, illetve a pincébe vezető lépcsők is.)

A zsinagóga a második világháború alatt, után gyakorlatilag nem működött, 1956 után teljesen használaton kívül került. „Életének” következő fázisa a nyolcvanas évek elején kezdődött, amikor az akkor éppen Alba Regianak hívott Fejér Megyei Építőipari Vállalat tulajdonává lett. A cég konferencia-központot szándékozott csinálni belőle. Az igen rossz állapotban lévő, beszakadt tetejű zsinagógatér még fellelhető, hajdan beépített tárgyait és burkolóelemeit lelkiismeretesen összegyűjtötték, majd a fő acéltartókat kicserélték.

Az utcai szárnyban értékes burkolatok, tárgyak nem is voltak, a főfalakat, födémeket lényegében megtartva elbontották a válaszfalakat, majd elkészítették a tervezett létesítmény új lépcsőit, liftaknáit, szinte teljes installációs rendszerét a szükséges szellőző- és fűtő-berendezésekkel, légcsatorna- és egyéb csőhálózatokkal együtt. Ez volt az az állapot, amikor – a rendszerváltáshoz közeledően – az Alba Regia megszűnt létezni, az építkezés leállt. Jól jellemzi a helyzetet, hogy addigra a zsinagógatér új gipszeinek a díszítőfestése is elkészült, a női karzatot alulról már burkolták a néhány megmaradt elem alapján újrakészített festett fatáblák, de maga a karzatfödém még nem létezett, csak az új főtartói voltak beépítve.

false

 

Fotó: Tahler Tamás

A kétezres évek elején a MAZSIHISZ tulajdonába került a ház. Céljuk az volt, hogy „kulturális célra is használható zsinagóga” legyen belőle. Az épületrehabilitáció legfontosabb szempontja – minél több korábbi, eltűnt elem újrakészítése, rekonstruálása mellett – a városközponti épületcsoda működésének „újraindítása”, revitalizálása. Ezt a felújított épületet adják át nemsokára a nagyközönségnek az én és építésztársam, Wagner Péter, a nemrég fájdalmasan korán elhunyt Dávid Ferenc művészettörténész, illetve szakági kollegáink tervei alapján.

Sajnos, kicsi az esélye, hogy a „zsinagóga-használat” legyen az alap, ezért a „kulturális célra hasznosítás” igénye is meghatározó fontosságúvá vált. A fő térben (a földszinten és a karzaton) több száz vendég elfér, tehát bármilyen – a szakralitás által nem kizárt – rendezvény (pl. koncert, kiállítás) tartható itt. Ennek alapján az eredeti építészeti állapot visszaállítható. Így a Tóraszekrény, a falak gipsz- és a padló terazzo-burkolata (alatta újonnan padlófűtéssel), valamint a Tóraolvasó is. Változás, hogy az eredetileg beépített, ma még részeikben sem meglévő padsorok elmaradnak, helyükre, ha kell, bármilyen elrendezésben beállíthatóak mobil ülések.

Az eredeti tér akusztikájának lényege az volt, hogy a közepén az aktuális Tóraszakaszt olvasó egyetlen ember hangját minden jelenlévő hallja. Az esetleg szintén ilyen, nem tengelyes, hanem centrális hallhatósági viszonyokat igénylő berendezettségnek a – korábbiakkal minden részletében, korlátjával, olvasópultjával, a sarkain álló kandelábereivel együtt – újrakészülő Tóraolvasó állvány „útban lenne”, ezért szcenikai emelővel a földbe süllyeszthető lesz, így helyén átmenetileg emelvény is elhelyezhető.

Az utca felőli oldal maga a múzeum. A középfőfal és az utca közötti terület szerkezetileg „kiürül”, tehát az újonnan beépülő néhány – részben mobil – válaszfallal, illetve nyílászáróval állandó, illetve időszakos kiállításokra (és kisebb, elkülönített helyeket igénylő programokra) is alkalmassá válik. Az udvar felőli oldal a kiszolgáló helyiségeké és a közlekedőké.

A földszint és a pinceszint a zsinagógába, illetve a múzeumba érkezés területe. (Előcsarnok, információ, ruhatár stb.) Az első emelet az – időszakos kiállítások megtartására is alkalmassá tett – női karzat felé változatlanul nyitott, mert a múzeum legfontosabb „kiállítási tárgya” maga a zsinagógabelső, és nagyünnepeken amúgy is lehetnek akár annyian is a zsinagógában, hogy szükség legyen újra a karzat hagyományos funkciójára, a nők fogadására. A következő emelet közösségi tér lesz a múzeumi kávéházzal és az ebből leválasztható, illetve hozzákapcsolható kisteremmel. Ezek felett ismét kiállítási terek lesznek, illetve a tetőtérben – önállóan is zárható – múzeumi kutatóterület.

false

 

Fotó: Puffancs

A ház a telket majdnem teljesen elfoglalja, de az egyik oldalán és a tömbbelső felé mögötte is kis, az utca felől is megközelíthető udvar van. Ennek helyén kert lesz. Olyan biblikus kert, amilyet annak idején Szegeden, az Új Zsinagóga mellett az ottani, híres neológ rabbi, a Gólem legendájában is szereplő prágai Lőw rabbi leszármazottja, Lőw Immanuel alkotott. A tervek szerint ennek egy, a belsőből is nyíló része burkolt, így bizonyos, kötelezően szabad területen tartandó események (pl. esküvő) megtartására is alkalmas lesz.

Erre a Dohány utca árnyékában meghúzódó épületre vonatkozó idézettel kezdtem, hasonló, de nem szöveges, hanem „térbeli idézettel”, egy látvánnyal zárom ezt az írást. Egy kis pesti részlet látványa ez, amely lényegében mégis a város és lakói történetének összefoglalása. A Dohány utcai nagyzsinagóga mögötti Hősök templomától a Rumbach Sebestyén utcán elindulva, a Dob utca sarkáról, az egyik baloldali tűzfalon – messziről is láthatóra nagyítva – Puskás Öcsi az 1953-ban, az „évszázad mérkőzésén” az angoloknak lőtt góljának fényképe, az erről szóló akkori újságcikk másolata látszik, a vele szemben lévő tűzfalra pedig egy jó nagy Rubik-kockát festettek.

Ugyaninnen nézve a Rumbach utcai zsinagóga főhomlokzatának két fiatornya – erős rövidülésben – az 1851-ben építeni kezdett, de csak 1905-ben felszentelt Szent István Bazilika kupolacsúcsához vezető tengelyt jelöli ki. Most ott tartunk, hogy ez az erre merőleges főtengelyű, de centrális, gyönyörű épület rövid időn belül – felújítva, mint az Együttélés Háza – újra működni fog.

A szerző a felújítást irányító egyik építész.

Figyelmébe ajánljuk

A pénztelenség segíthet a Homokhátságon

Lényegében elkaszálta a kormány a Homokhátság, pontosabban a Duna-Tisza-köze vízpótlási projektjeit. Egy határozatban a leghátulra sorolták a beruházást, így aligha lesz esély arra, hogy megvalósuljon. Elsőre rossz hírnek tűnik ez, valójában ennél jobb nem is történhetett volna a térséggel.