Ahogy az állatkertet, meg a budapesti fürdőket is, melyek csak és kizárólag az egészségügyi ellátáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat működtethetik tovább. És ezentúl napi 100 forintos tarifával lehet majd igénybe venni a közbringa-rendszert.
Ha másképp nem megy, digitális eszköz híján akár telefonon vagy levélben is folyhat az oktatás Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár szerint.
Napokig ápoltak egy koronavírusos beteget, akit egy ideig nem teszteltek, majd kiderült, hogy fertőzött. Ezt követően a kórházi dolgozókat sem akarták első körben tesztelni vagy házi karanténba engedni. Aztán ez is változott.
Pedig a szerda éjszakai kormányrendelettel elvették az önkormányzatok rendelkezési jogát az óvodák és bölcsődék felett. A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége hétfőn közös ajánlást fogalmaz majd meg a bölcsődék, óvodák, alap-és középfokú oktatási intézmények bezárása érdekében.
Külföldi állampolgárok vasárnap éjféltől nem léphetnek be Csehországba, a cseh állampolgárok pedig nem utazhatnak külföldre az új típusú koronavírus terjedése miatt.