Pozitív lett egy újszülött koronavírustesztje Nagy-Britanniában

  • narancs.hu
  • 2020. március 14.

Katasztrófa

Ez az első ilyen eset.

Az angliai North Middlesex egyetemi kórházban egy újszülöttnél is kimutatták a koronavírus-fertőzést – írja az Index a SkyNews értesülése alapján.

A SkyNews közlése szerint az édesanyát napokkal a szülés előtt szállították kórházba légzési nehézségekkel és tüdőgyulladás gyanújával, majd később nála és a közben megszületett gyermekénél is kimutatták a vírust.

A kórház egyelőre nem erősítette meg a hírt, annyit közölt csak, hogy két embernél mutatták ki a vírust, az egyiket elkülönítették, a másikat pedig speciális egészségügyi központba szállították. Az intézmény közleménye szerint azok az egészségügyi dolgozók, akik a fertőzötteket kezelték, önkéntes karanténba vonulnak. Arra nem tér ki a közlemény, hogy a fertőzöttek más beteggel kapcsolatba kerültek-e.

Úgy tudni, az orvosok azt próbálják kideríteni, hogy az újszülött már az anyaméhben vagy a születése közben kaphatta el a vírust. A szakemberek szerint egyébként a terhes nők nem számítanak különösen veszélyeztetett csoportnak, a halálesetek között egy olyan nő sem szerepel, aki gyermeket várt volna. Ugyanakkor fontos, hogy a gyermek és az édesanya egészsége érdekében folyamatos orvosi felügyelet alatt legyenek azok, akiknél kimutatták a vírust, vagy akik elkaphatták.

Nagy-Britanniában jelenleg 590 regisztrált esetről tudni, 10 halálos áldozata van az új koronavírusnak.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.