Van olyan kerületi önkormányzat, mely maga döntött a bölcsődék és az óvodák bezárása mellett

  • narancs.hu
  • 2020. március 14.

Katasztrófa

Pedig a szerda éjszakai kormányrendelettel elvették az önkormányzatok rendelkezési jogát az óvodák és bölcsődék felett. A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége hétfőn közös ajánlást fogalmaz majd meg a bölcsődék, óvodák, alap-és középfokú oktatási intézmények bezárása érdekében.

Újbudán és a 18. kerületben is bezárja az önkormányzat a bölcsődéket és a óvodákat miután Orbán Viktor péntek esti bejelentette, hétfőtől bezárják az iskolákat.

Pedig a szerda éjszakai kormányrendelettel elvették az önkormányzatok rendelkezési jogát az óvodák és bölcsődék felett.

A 11. kerület, Újbuda önkormányzata bejelentése szerint ennek ellenére március 16-tól elrendelte az óvodák és bölcsődék bezárását. A döntés határozatlan időre szól.

Szaniszló Sándor, 18. kerületi polgármestere Facebook oldalán jelentette be, hogy üdvözli a kormány döntését, és a kerületi operatív tanáccsal egyeztetve szintén úgy döntött, hogy elrendeli a kerületi óvodák és bölcsődék bezárását.

Zugló polgármester, Horváth Csaba azt írta Facebookján, hogy a kormány haladéktalanul egészítse ki az iskolák bezárásáról szóló döntését az óvodák és bölcsődék bezárásával.

Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere arról számolt be, hogy az önkormányzat biztosítani fogja azoknak a kerületi gyerekeknek az étkeztetését, akik egyébként főképp az iskolában kapnának (meleg) ételt. Emellett önkénteseket keresnek az idősek segítésére.

A IX. kerület polgármestere emellett közölte, "Ömlenek a kérdések hozzám, hogy mi lesz az óvodákkal és a bölcsikkel, mert tegnap csak az iskolabezárásról döntött a Kormány. A hírek szerint még a hétvégén születhet Kormánydöntés erről is. Addig is felkészülünk, szeretnénk átgondolt, előkészített intézkedéseket tenni" – magyarázta.

A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége pénteken azt javasolta, hogy a koronavírus miatt az önkormányzati bölcsődék és óvodák vezetői bármely indokra hivatkozva adjanak szünetet a gyerekeknek. A BÖSZ elnöksége március 16-ra rendkívüli közgyűlést hívott össze, mely során közös ajánlást akarnak megfogalmazni a bölcsődék, óvodák, alap-és középfokú oktatási intézmények bezárása érdekében.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.