Tartalom

MaNcs 38. évf. 6. sz. (2026-02-04)

A szerk.

A szerk.

A szerk.

Nem érti? Dehogynem érti!

Orbán Viktor a múlt heti hatvani DPK-, azaz Fidesz-gyűlésen azzal az igénnyel lépett fel, hogy helyre tegye Lázár János korábbi, széles körű megbotránkozást keltő, a romák helyét a vasúti vécékben kijelölő megnyilvánulását. Vannak a politikában olyan mondatok, amelyek félremennek, mondta a miniszterelnök, de egy kis jóindulattal ezeket is helyre lehet ütni. Dicséretes szándék!

A szerk.

A szerk.

Egy motoros az autósok ellen

Vasárnap délután hatalmas tömegtüntetés volt Prágában Petr Pavel elnök mellett. A 80–90 ezres tömeg teljesen megtöltötte az Óvárosi teret, de még a Vencel tér alsóbb fertályát is, hogy a közbeeső számos utcáról már ne is beszéljünk.

Belpol

Interjú

Belpol

„A cigányok értik a magyar nyelvet”

Orsós János pedagógus, polgárjogi aktivista, a miskolci Dr. Ámbédkar Iskola vezetője arról, ami Lázár János kijelentése mögött van

„Amikor a kormányzat arról beszél, hogy ők nekünk oktatást és munkahelyet ajánlottak föl, és azzal nekünk élni lehet, akkor hazudnak” – fogalmaz a roma aktivista, akivel a Lázár-beszédről, a „tartalékos” státuszról, feudális láncokról, piacképes szakmákról és a fiatal romák Tisza felé fordulásáról beszélgettünk.

Az idén nem lesz tömeges civil szavazatszámlálás

Belpol

Elbocsátott légió

Óriási siker volt 2022-ben, hogy majdnem húszezer ellenzéki szavazatszámlálót sikerült delegálni a szavazókörökbe. Az idén ilyen biztosan nem lesz, mert a pártok nem akarnak összefogni, nélkülük pedig a civilek, a polgárok eszköztelenek. Megoldást a választási eljárási rendszer módosítása hozhatna.

Interjú

Belpol

„Az EU nem tiltja”

Felsmann Balázs és Takácsné Tóth Borbála, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezető kutatói

A gázár világszerte csökkenő tendenciát mutat – bár a 2021 előtti állapothoz nem térünk vissza –, nincs realitása az Orbán-kormány által hangoztatott ár­robbanásnak, ami úgymond az orosz gázról való leválás után jönne. Európa nem az energiaárakat, hanem a keresletet tudja befolyásolni. A magyar gázkereslet akár 40 százalékkal csökkenthető.

Szélsőjobbos „rendteremtők” a problémás vasúti járatokon

Belpol

Fehér vonat

A Betyársereg újabban vonatra száll, hogy kigyúrt kopaszai elrettentsék a potenciális bűnelkövetőket. A MÁV egyes járatain tényleg tragikus a közbiztonság, és egy létező problémára ismét nem az állam, hanem a nácik reagálnak látványosan.

Nagy értékű belvárosi állami tulajdonú ingatlanok választások előtti kiárusítása

Belpol

Kikiáltási áron

A közvagyon részét képező ingatlanok privatizálása az elmúlt években magasabb fokozatszámra kapcsolt. E folyamat részeként került most egy értékes belvárosi palota mindössze 5,6 milliárdért egy kazah befektetőhöz.

Külpol

Interjú

Külpol

„A vér szaga elárasztotta az utcákat”  

Interjú egy iráni ellenzékivel

Az elmúlt hetekben több tízezer tüntetőt végzett ki az iráni iszlamista rezsim, a tragikus események mégsem keltettek nagyobb visszhangot. Beszélgetőpartnerünk azt kérte, ne fedjük fel kilétét, mert bárhol utolérhetik, a demonstrációkkal kapcsolatban viszont bizakodó. Nincs jogunk megkérdőjelezni a reményét. Megrázó és rendhagyó interjú következik.

Kritika

Kiállítás

Kritika

Térbe írt emlékezet

Szigethy Anna: Home Sweet Home

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Könyv

Kritika

Aparegény PTSD-vel

Babarczy Eszter: Apám meghal

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Színház

Kritika

Kísérleti színész

Tim Crouch: Mondd, hogy Tölgy

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Film

Kritika

A juhász és a techno

Georgi M. Unkovski: DJ Ahmet

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Tévésorozat

Kritika

Fiúk a jégről

Jacob Tierney: Heated Rivalry

Izmos férfifenekek, kölcsönös ellenszenv és vetélkedés mögé rejtett incselkedő adok-kapok és tiltott szerelem.

Film

Kritika

Tokióban hazatalál

Hikari: Bérelt család

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

Tánc

Kritika

Az örökmozgó

Simkó Beatrix Trisha: Sivatag

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Képzőművészet

Interjú

Képzőművészet

„Ott van a végtelen”

Kőnig Frigyes képzőművész, tanár

Műveivel visszatért a szülővárosába, Székesfehérvárra, amely a gyerekkort, az alkotást, a szabadságot jelentette számára. Az LXX című, egész eddigi munkásságát áttekintő kiállítása kapcsán beszélgettünk sorozatokról, változásról, szabadságról.

Színház

Mensáros László 100

Színház

Kinek mit jelenthet az A XX. század?

Mensáros László színművész 2026. január 26-án lett volna száz­éves. Ma még él néhány generáció, amely láthatta őt a színpadon, s több, amely nem. Hogy az emléke fennmaradjon, hozzájárulnak az olyan előadások, mint az Örkény Színház Mensáros XX. százada című emlékestje.

Film

Tarr Béla temetésére

Film

Hagyatéki végzés

Van az a jelenet A torinói lóban, amikor elmennek és visszajönnek. Sok jót addigra már remélni nem lehet, egyszer már nekivágtak, bekötötték a kocsi elé a lovat, felszerszámozták, de nem indult, nem húzta a kocsit, akárhogy verte is a Derzsi. Sírt a vad szél, sírt a ló, sírt mindenki.

Zene

Nekrológ

Zene

Örökzöld álom

Fenyő Miklós (1947–2026)

„Az 1980-ban összeállt formáció kultuszt teremtett. A hungáriás létemnek a legnagyobb sikersorozata volt, de hogy lezárása lett volna valaminek? Végül is, igen, az lett, de akkor nem annak szántam. Amikor 1967-ben megalapítottam a Hungáriát, húszéves gyerek voltam… A klasszikus Hungáriáról beszélek, ami az én – hogy is mondjam – viselt dolgaimnak az egyike” – nyilatkozta két évvel ezelőtt lapunknak Fenyő Miklós.

Visszhang

Visszhang: könyv

Visszhang

Gunnar Helgason: Anya megkattant!

Míg nálunk a statisztikák egyre szomorúbb képet mutatnak arról, hogy mennyit (nem) olvasunk, Izland ma is író-olvasó nemzet, ahol minden tizedik lakosnak jelent már meg saját könyve.

Visszhang: koncert

Visszhang

Mahler: Harmadik szimfónia – BFZ

Bár mást szokás a legbonyolultabb Mahler-műnek tekinteni, a zenehallgató okkal érezheti úgy a Harmadik szimfónia derekán, hogy intenzív városlátogatáson vesz részt, és délutánra elfelejti, hogy honnan indult el reggel.

Visszhang: torrentmozi

Visszhang

Fackham Hall

Az angol humor szerfelett gazdag: legalább kétfélét ismerünk belőle.

Visszhang: tévésorozat

Visszhang

Rablás

A rablók csak egyféleképpen tudnak menni, kábé úgy, ahogy Wyatt Earp és Doc Holliday igyekeznek segéderőikkel az O.K. Corralhoz lövöldözni: frontálisan sorba rendeződve, vakbélgyulladásos pofával, sietve, csak úgy lobog utánuk a kabát.

Interaktív
Tudomány

Interjú

Tudomány

„Még több bajunk lesz, ha nem térünk észhez”

Sándor Klára nyelvész a digitalizáció hatásáról

A tudást ennyire látványosan még soha nem értékelték le az emberi közösségek történetében, mint korunkban. E folyamatnak, amelyet most a digitális eszközök is segítenek, az élet minden területén, így a politikában is aggasztóak a következményei. A digitalizáció hatásait kutató nyelvésszel a reneszánsz reményéről is beszélgettünk.

Lokál

helyrajzi szám

Lokál

Mozsár utca 8.

„A mechanika bölcsőjét azon intézetek képezik, melyeknek feladata a természettudományokat fejleszteni. Az e téren működők nem elégedtek meg tisztán az elmélettel, hanem annak igazságát kísérletileg is igazolni akarták. E törekvés folytán számos készülék látott napvilágot” – írta 1886-ban a Közgazdasági Szemlében Ferdinand Suess, aki „mechanika” alatt a finommechanikát, a pontos méréseket elősegítő műszertechnikát értette.

Gasztro