MaNcs 38. évf. 9. sz. (2026-02-25)
Négy éve tart a háború Ukrajnában. Pontosabban a teljes körű katonai invázió tart négy éve, mert a háború már 2014-ben elkezdődött. Csak az akkor senkit sem érdekelt Ukrajna határain kívül. Valójában ez a háború sem érdekel már szinte senkit. Alig szerepel a vezető hírek között.
A történet úgy kezdődött, hogy január 27-én az oroszok szakirányú drónjaik segítségével lebombázták a nyugat-ukrajnai (galíciai) Brodi mellett a Barátság kőolajvezeték egy szakaszát. Mindezt a magyar kormány egy jó ideig nem verte nagydobra – talán csak a pánikot akarta elkerülni.
„Kipi-kipi, kipp-kopp, in nomine patris, a reverenda alatt pálinkát visz” – ötlenek fel bennünk a halhatatlan költő sorai a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) nagyböjti körlevele hallatán, amelyet vasárnap olvastak fel országszerte a miséken. Ám ezúttal némi fenntartásokkal vagyunk kénytelenek megsüvegelni a halhatatlan költőt: eh, ha csak azt vinne, de lesz ott más is…
Hosszú évek óta döntik a közpénzt az élsportba az Orbán-kormányok. A bevallott cél a nemzeti érzelmek felcsiholása, s a sportsikereket az uralkodó ideológia szerint az államnak kell finanszíroznia. Ám nem mindig volt ez így. Történelmi visszatekintésünkből kiderül, hogy a magyar sport alapjait és legszebb hagyományait magánemberek: arisztokrata mecénások, polgárok, szabad értelmiségiek és egyéb különcök teremtették meg.
A Fidesz-kormányok hét szabályozási területen alkottak olyan törvényeket, amelyeket szándékukban vagy hatásukban felelősnek tartok a rasszalapú szociális elnyomásért.
A helyzet rossz, a feladat és a kockázat nagy, de talán nem reménytelen minden. Akár rövid távon is lehet eredményt elérni, de a valódi probléma sokkal összetettebb annál, mint hogy lesz-e többkulcsos adó. Az élő Magyar Narancs-támogatói esten Scharle Ágotával és László Csabával beszélgettünk.
A más-más osztályokba járó gyerekek nem érintkezhetnek egymással, az udvarra sem mehetnek ki a szünetben, sőt a pedagógusok sem lófrálhatnak csak úgy a folyosókon. Az iskolába jellemzően hátrányos helyzetű gyerekek járnak. Rendőrségi és gyámügyi eljárások indultak, az intézmény igazgatója nem tudja megfelelően kezelni a feszült helyzeteket.
Beül a miniszter és az államtitkár közé, köszöntik az alapkőletételen, ahová a helyi ellenzéki városvezető nem hivatalos – sokféle módon élnek az állami és az önkormányzati segítséggel a kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltek a kampányban. Már természetesnek tűnik, hogy nem egyenlő feltételek között zajlik a verseny.
„Hol a pénz?” – kérdezi egyre hangosabban Győr független polgármestere, Pintér Bence az önkormányzat egyik mamutcégétől. A Győr-Szol lakáskasszájából 1,7 milliárd hiányzik, a Fidesz pedig mindent megtesz az adatok visszatartásáért.
Erősen indul az Itt érzem magam otthon című, legújabb magyar thriller: az utolsó munkanapjáról éppen hazafelé tartó Ritát elrabolják, fogva tartója pedig addig kínozza, míg el nem ismeri, hogy ő valójában Szilvi, egy család rég eltűnt lánya. Rita a túlélés érdekében belemegy, és egy fura családba csöppen: senki sem az, akinek látszik, de mindenki igyekszik, hogy a családfő – a Papa – kedvére tegyen. Napjaink magyar valóságának paraboláját a döntnökök is felismerték, ezért nem is adtak támogatást a filmre. A főszereplővel forradalmi alakokról, a hatalom természetéről és a Loupe Színházi Társulásról beszélgettünk.
Meg lehet élni ma Magyarországon a színészetből? Egyáltalán, szükség van még színészekre? A megszűnt televíziós munkáinak következményeiről, a volt párjával folytatott szakmai együttműködéséről és a társadalmi változás esélyeiről is beszélgettünk.
A Pelsőczy Réka – Perczel Enikő alkotópáros (előbbi rendezőként, utóbbi dramaturgként jegyzi a produkciót) az első jelenetben jelzi, hogy a tavaly 250 éve született Jane Austen legismertebb regényének új adaptációjával valamiképpen a mára is szeretnének reflektálni. Ennek jegyében a mű kerettörténetet kapott a „színház a színházban” technikával.
Elsősorban rendezőként ismerjük Porogi Dorkát, ő rendezte egyebek közt az Antigonét a Radnóti Színházban, vagy az Elfriede Jelinek művéből készült Árnyékot a Trafóban. Jóval többet rendez azonban a határon túl, erdélyi magyar színházakban, talán azért is, mert a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen végezte a rendező szakot.
A mű és a befogadó viszonya mindig aktív, különösen igaz ez a performatív művészetekre, ahol a mű a befogadóval egy térben születik meg, lehetőséget teremtve az azonnali interakciókra is. De milyen színház az, amelyik a tervezhető nevetésen vagy megrendülésen túl is számít a közönség aktivitására? Mitől közösségi és mitől részvételi? Hogyan működik a beavató, illetve hogyan az osztályteremszínház?
A Kurtág György 100. születésnapjára szervezett fesztivál zenetörténeti esemény. Száz évet megért, sőt azon túl is alkotó világhírű zeneszerzőre nem akad sok példa: a tengerentúlról a 2012-ben bekövetkezett haláláig aktívan komponáló, mások mellett Eötvös Péter által is nagyra becsült Elliott Carter nevét tudjuk felidézni egyedüliként, Európából pedig Kurtág Györgyét, akit a százegyedik esztendejébe lépve a Die Stechardin című új operájának bemutatásával ünnepeltek.
Jobb hangversenyt elképzelni sem tudtunk volna Kurtág György 100. születésnapján: a koncert nemcsak muzsikusokat, hanem mindenféle jelességeket és a széles közönséget is a Müpába vonzotta, megközelíthetővé tette Kurtág György életművét, miközben miniatűröket és nagyobb műveket, a pianínótól a nagyzenekarig mindent felsorakoztatott. Meg egy világsztárt.
A szerző második regényének kiemelten fontos szereplője egy ház Brassó belvárosában, eredetileg a Sfântul Ioan (a szocialista diktatúra éveiben Majakovszkij) utcában, nem messze a nevezetes Aro szállodától.
Ha mindenki ennyire elviselhetetlen, mi értelme szaporodni? – ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, amikor elsötétült a kép, a filmkészítők nem hatoltak ilyen mélységekbe. Ellenkezőleg, valamiféle pozitív végkicsengést is ragasztottak a sztorihoz az utolsó két-három percben, de erről majd később.
A hetvenes években a brazíliai Recifét groteszk városi legenda tartotta lázban. Eszerint egy önálló életre kelt „szőrös láb” (perna cabeluda) terrorizálta a város lakosságát.
Hátúszóként serdülő rekorder volt, hat évig tanult zongorázni, térképész, erdész vagy történész szeretett volna lenni. Bár sokat rajzolt, csaknem a véletlenen múlt, hogy művészként nem csupán a magyar képzőművészeti élet meghatározó alakja lett, de a nemzetközi szcéna is elismerte: a bécsi Albertina már 1964-ben megvásárolta az egyik művét, 2019-ben pedig egyéni kiállítása volt a Tate Modernben.
Nyolc és fél év után látogatott el újra hozzánk a White Lies. A fellépés előtti délutánon a zenekar mindhárom tagja nyilatkozott a Narancsnak egy fánk, egy tábla csoki és egy e-cigi kíséretében. Szóba jött a progrock, Bruce Springsteen, Nick Cave és még Freddy Krueger is.
Nagy Dénes rendező a kurtági világ kapuőre, a BMC-t igazgató Gőz László felkérésére 2021 és 2024 között követte a matuzsálemi korhoz közelítő zeneszerző munka- és mindennapjait.
Izgalmas számot raktak össze a szerkesztők: a kiadvány középpontjában a kora újkor botránya, a boszorkányüldözés áll.
A nyolcadik főbűn – a Nyugat árulása – kismillió formában került már vászonra, képernyőre, nem is mindig nyugati kiszerelésben.
A címadó dal tétje, hogy megpróbálja megszelídíteni a kisajátított és teljességgel eltérített béke szavunkat.
A simán rossz könyvek nem dühítenek fel annyira, mint amelyekben megcsillan a nagyszerűség lehetősége.
Nem volt könnyű követni Beverly Glenn-Copeland pályafutását az elmúlt évtizedekben.
A nagy amerikai álom foszlani látszik, immár a rothadásnak induló kolbászkerítés mögött is ugyanarról álmodnak az emberek, mint kis hazánkban: egy saját otthonról.
A kalauzok zászlaját a jeles iparművész, Országh Ilona tervei alapján, a budai Jó Pásztor Intézet zárdája készítette 1935 elején.
Körtés zellerkrémleves pirított kovászos kenyérrel, gesztenyével
