A város, ahol Ózd réme fenyeget – Bezárás és tömeges elbocsátások Oroszlányban

  • Szlavkovits Rita
  • 2016. január 15.

Kis-Magyarország

Egyelőre csak tippelgetni lehet, hányan válnak munkanélkülivé a leállított Vértesi Erőmű miatt. Aki tud, azonnal Németországba megy. Mit tesz a város, hogy ne omoljon össze?

Fél évszázados pöfékelés után, január elsejével leállt a Vértesi Erőmű, ez egyúttal azt is jelenti itt a városban, hogy nem engedik többet a meleg vizet a helyi tóba, amely ettől már be is fagyott. A horgászok aggódnak is, hogy a víz fölé, cölöpökre épített házaikat összedönti a jég, és a meleghez szokott halak pusztulásától tartanak. Mások a Bokodi-tavon kialakuló jégpáncélt szimbolikusnak tekintik: „Ami a bányával és az erőművel történik, az katasztrófa.”

Ilyen a tó, amikor nincs befagyva

Ilyen a tó, amikor nincs befagyva

Fotó: MTI

Tavaly ilyenkor a Márkushegyi Bányaüzemtől küldtek el 235 embert, most a Vértesi Erőmű ősszel bejelentett 300 fős leépítése kezdődött el, de a szerződött alvállalkozók is számos munkavállalótól válnak meg (az okokról lásd keretes írásunkat). „Mindenkiért fáj a szívem, ez borzalmas. Én egyelőre maradok, de nem tudom, meddig, lehet, hogy egyszer csak nekem is szólnak, hogy nem kell többet jönnöm” – magyarázza egy olyan munkakört betöltő nő, aki beosztásánál fogva sok dolgozóval találkozik a Vértesi Erőműben. „Ne írja le a nevemet – kéri. – Alig várom, hogy nyugdíjas legyek, és megírjam az elmúlt évtizedek történetét, mert ami itt zajlik, az nem hétköznapi. Annyit azért hallottam, hogy a most elbocsátottak majd 80 százaléka külföldre fog menni.”

Nem volt már gazdaságos

Az egykor 7500 embert foglalkoztató bányák létszáma a rendszerváltás után kezdett csökkenni drasztikusan, az erőmű dolgozói pedig a 2000-es években reszkethettek, mivel a kéngázt iszonyú mennyiségben a levegőbe pöfékelő monstrum környezetvédelmi engedélyei kerültek veszélybe. 2004-ben egy 11 milliárdos szűrőberendezéssel elhárították a bezárás veszélyét, eddig tartott. Többen okolták a csőd felé rohanó állami cég helyzetéért a Kapolyi-féle áramvásárlásokat, a mindenkori kormányok koncepciótlanságát. Szakmai körökben fellelhető az álláspont a szénkitermelés környezetbarát technológiájának támogatásáról, mások szerint viszont a villamos áram nyomott ára, a lakossági takarékoskodás teremtette kedvezőtlen adottságok mellett elkerülhetetlenné vált a bezárás, sőt, olyan gazdaságtalanul működött, hogy már rég lakatot kellett volna tenni az egészre bányástul, erőművestől, úgy, ahogy van. A második Orbán-kormány lényegében lélegeztetőgépre tette az utolsó mélyművelésű bányát és az erőművet is azzal, hogy a 2014-ig, illetve a Vértesi Erőmű esetében a 2018-ig tartó üzemeltetés ad elég időt ahhoz, hogy a bányában dolgozók elérjék az 5000 műszakot vagy a 25 évet, s ezzel a nyugdíjba vonulást, az „erőművesek” pedig egy átalakulás folytán más munkakörökben tovább dolgozhassanak. A tavaly év elején elbocsátott bányászok számára egy programot dolgoztak ki, hogy fejenként 2 millió forintnyi támogatást igénybe véve új életet kezdhessenek, az erőmű számára – legalábbis egy 2014-es elképzelés szerint – egy hulladékhasznosításon alapuló energiatermelés jelentett volna alternatívát, biztosítva az erőművi dolgozók nagyobb hányadának további foglalkoztatását, és nem utolsósorban az oroszlányi lakások több mint felének távfűtését is. A tavaly elbocsátott 235 bányász alig harmada tudott élni az újrakezdési program adta lehetőségekkel, és az is kétséges, hogy a most leálló erőmű miatt munkanélkülivé válók számára lesz-e ilyen program, s ha igen, akkor vajon ők tudnak-e élni a lehetőségekkel. Ráadásul az sem tudható pontosan, hogy az alvállalkozói szerződések felbontásával még mennyien kerülnek utcára.

Téglás József, a Dunántúli Villamosenergia-ipari Szakszervezet (Duvisz) elnöke szerint a bejelentett 300 fő mintegy kétharmada kapja meg mostanában a felmondását. Ezenfelül az OVIT Zrt.-nél (ez az erőmű karbantartó cége) kedden egy 40 embert foglalkoztató alvállalkozó szerződését is felbontották – ugyanez a napokban akár egy másik alvállalkozóval is megtörténhet.

Kedden mondták, hogy pénteken már ne

Ráadásul ottjártunkkor a helyi munkaügyi központban már reggel várakoztak féltucatnyian, akiknek határozott idejű szerződésük volt egy céggel, amely éveken keresztül a Vértesi Erőműnek végzett munkát. A dolgozók szerződését évről évre hosszabbították az éppen munkanélküli-regisztrációjukat intézők szerint. „Á! Mi nem kapunk semmit, mi a külsősök külsősei vagyunk. A szerződéseinket is időről időre hosszabbították, hát most végleg vége – mondja az egyik harmincas fiatalember. – Én biztosan külföldre megyek, igen, Németországba, és már a jövő héten indulok.”

A helyszínen azt tapasztaltuk, hogy az éppen regisztrációjukat intézők – hasonlóan azokhoz, akiknek az elmúlt években kötöttek útilaput a talpukra – főként Németország felé veszik az irányt. Még azok is ott keresnek megélhetést, akiknek nincs szakmájuk: „Inkább leszek segédmunkás ott, mint itthon álljak a szalag mellett operátorként, éhbérért.” Sokan azok közül is, akik lakatosként vagy villanyszerelőként helyezkedtek el a Vértesi Erőműnél, külföldön keresnek boldogulást. „Sajnos kellemetlen többéves munkaviszony után így utcára kerülni! Ezt a dolgot nem kizárólag magam miatt vállalom fel, hanem mindenki gondolkodjon el. Családos emberek, hitelt törlesztő apukák lettek úgy munkanélküliek, hogy kedden közlik velük, hogy péntektől nincs munkájuk. Ezt kellett megélni többéves kemény munka után” – ezt már egy fiatalember jegyezte meg a közösségi oldalon, aki az egyik, Vértesi Erőművel szerződött karbantartó cég, az OVIT Zrt. alvállalkozójánál dolgozott negyvenedmagával. Ők az egyik kedden tudták meg, hogy péntektől nem kell bemenni, holott december 28-án állítólag még nyugtatta őket a közvetlen főnökük, hogy nem kell félniük, mivel legalább májusig lesz munkájuk a cégnél. Nem így lett.

Paks 2-ben reménykedtek

Téglás megbecsülni sem tudja, hogy az erőművi termelés üzemeltetésének szüneteltetése vagy a bezárás miatt valójában mennyi embert érint az elbocsátás. „Amiről konkrétan tudunk, az az, hogy a Vértnél első körben legfeljebb 300 főt bocsáthatnak el. A karbantartást végző OVIT-nál jelenleg még 135-en dolgoznak, nagy részüket az erőmű konzerválási munkáinak befejezését követően küldhetik el. A többségében határozott idejű szerződésekkel rendelkező alvállalkozóknál körülbelül 80 fő elbocsátására is számítanak, de hogy ezeken felül mennyi időszakos szerződésű vállalkozót érint az erőmű leállása, azt megbecsülni sem lehet, mindenképpen több száz emberről van szó.” A Duvisz vezetője így folytatja: „Velük, jelenlegi információim szerint, senki nem fog foglalkozni” – így vélekedik azokról, akik nem az állami cég alkalmazottai. „Ők majd valahogy boldogulnak, gondolom, a megélhetéshez kevés, de az éhenhaláshoz meg sok pénzért esetleg el tudnak helyezkedni.” Az erőmű munkanélkülivé váló munkatársai számára az érdekvédelmi szervezet a cég vezetésénél, a tulajdonos MVM Zrt.-nél, a politikai közszereplőknél és a kormányzatnál megpróbálta elérni, hogy legalább a tavaly, a Márkushegyi Bányaüzem leépítésekor elindult újrakezdési programot biztosítsák, és hogy úgynevezett rendelkezési állományba kerülhessenek maximum 36 hónapra azok, akiknek néhány évük van a nyugdíjig, és ennek fejében lemondanak a végkielégítésükről. Erre főként azért volt szükség, mert az erőműves munkavállalók számára nem járható út a korkedvezmény, és nehéz az iparágon belüli elhelyezkedés is, az oroszlányi ipari parkban pedig – ismereteink szerint – 30-40 százalékkal kevesebb jövedelmet kínálhatnak számukra. „Bár a politika azt hangsúlyozza, hogy az ipari park cégei akár még magasabb bérekkel várja az elbocsátottakat, az igazság az, hogy ez nem vagy csak ritka esetben látszik igazolódni. Az erőműnél megszokott szociális juttatások évi átlagban nettó 700 ezer forintos mértékét is nehéz ellensúlyozni, így valószínűsíthető, hogy a munkatársak akár harmadával kevesebbet is kereshetnének.”

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Téglás arra is kitért, hogy először az érte őket váratlanul, hogy nem működik 2018-ig az erőmű, ahogy ezt korábban ígérte a kormány, aztán pedig az, hogy meghiúsult a biomassza-erőmű terve, aztán a kazánok átalakításának terve is megcsúszott, ami számos kolléga számára jelentette volna az ágazaton belüli elhelyezkedést. A szakszervezeti vezető szerint Paks 2 is menekülési útvonalat jelenthetett volna, mivel eredetileg úgy volt, hogy 2018-ban már az építkezések is megkezdődhetnek, ami jelentős számú fizikai dolgozót szívott volna fel, de bizonytalan időre ezek az egérutak is bezáródni látszanak, ezért is volt szükség a rendelkezési állomány megnyitására, az átképzésekre vagy áttelepülési támogatásra. Bár az erőmű gárdája szélesebb körű ipari képzettséggel rendelkezik, mint a bányaüzemből tavaly elbocsátott csoport (főként a középvezetői kar), ennek ellenére úgy tudjuk, tapasztalható volt az is, hogy munkaerőt felvenni kívánó cégek tesztet írattak a dolgozókkal, de a tesztek eredményei lesújtóak voltak. A szakszervezeti vezető szerint is elképzelhető, hogy akárcsak a tavaly elbocsátottak, a most lapátra kerülők nagyobb része is a külföld felé veszi az irányt. Bár a 2014 januárjában menesztett 235 bányász közül eddig hozzávetőleg csupán kb. nyolcvanan vették igénybe az átképzési és újrakezdési támogatásokat, Téglás mégis bízik abban, hogy a jelenlegi elbocsátások kárvallottjai nyitottabbak lesznek a felkínált lehetőségekre. Azt elismerte Téglás, hogy a 2 millió forintnyi támogatást kevesen vették igénybe, talán a szigorú feltételek miatt.

„Nem kellettem sehova”

Dühödten lapátolja a havat a házuk előtt egy férfi, nem szívesen beszél a tavalyi évről. „Hagyjon engem békén, elég bajom van nekem. Munkanélküli vagyok ma is. Még jó, hogy esett a hó, lefoglal.”

Az egy éve a Márkushegyi Bányaüzemből elbocsátott férfiból csak annyit lehet harapófogóval kihúzni, hogy elvégezte a raktárosi, targoncakezelői tanfolyamot, de hiába jelentkezett felvételre a szakmának megfelelő hirdetésre, mindenütt 2-3 éves gyakorlatot kértek rajta számon, így maradt hoppon. Azóta is. A fejenként felhasználható kétmillió forintból, melyből 1,2 milliót átképzésekre lehetett igénybe venni, az áttelepülésre és vállalkozásalapításra fordítható 800 ezer forintra már nem is tartott igényt. „Mit is kezdtem volna vele?”

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Fotó: MTI

Egy 48 éves, tavalyig szintén Márkushegyen dolgozó férfit Németországban értem utol, két hónapja dolgozik kint, öthetes turnusokban, a családja itthon várja. „Az a kétmillió forint egy vicc volt, kész átverés. Szerintem 90 százalék nem tudta igénybe venni. Sokan azt mondták nekünk, hogy ne nyávogjunk, mert kapunk kétmillió forintot. Igen ám, de el kell olvasni a kisbetűs részt is. Csak meghatározott képzésekre lehetett jelentkezni, ráadásul arra is úgy, hogy ők határozták meg, milyen szervezésű tanfolyamra lehet menni. Találkoztam olyan volt kollégával, aki elvégzett egy 150 ezer forintos tanfolyamot, aztán azt mondták neki, hogy másikra már nem mehet. Több mint húsz évig dolgoztam bányában, az előző munkahelyem is bezárt tíz évvel ezelőtt, akkor tisztességesebben bántak velünk. Itt az utolsó hónapok borzalmasak voltak, csak méregettük egymást, ki az, akinek mennie kell, és ki maradhat még. Átérzem, milyen lehet most az erőműveseknek, most ők méregetik egymást. A szakszervezet? Hát segítettek, ahol tudtak, de mondja meg, milyen az a szakszervezet, amelyik a munkaadótól kapja a fizetését?”


Hol a segítség?

Téglás József, a Duvisz elnöke szerint a munkavállalói érdekképviseletet gyengítette a sztrájktörvény megnyirbálása, és a 2012-ben bevezetett „új” munkatörvénykönyv elfogadása sem erősíti a munkavállalói jogokat, sőt a többségi állami tulajdonban dolgozók esetében kifejezetten diszkriminatív módon gyengítette a közösségi összefogást, de az érdekvédelmi szervezetek teszik a dolgukat az adott lehetőségeken belül. „Megjegyzem, a Vértnél működő szakszervezetek vezetői szerencsések is, mert függetlenek a munkáltatótól, és egyébként sem nehezedett rájuk a munkáltatói »terror«. A munkavállalók által megfogalmazott minden követelést elértünk a tárgyalások során, ami egyben azt is jelenti, hogy egy összetartó, jó kollektíva áll mögöttünk. El kell mondanom, hogy a politikusokat – hovatartozásuktól függetlenül –, a Vért és az MVM vezetését, továbbá a társszakszervezeteket, szóval mindenkit köszönet illet az eredményért, amit egy ilyen lesújtó helyzetben el lehetett érni.”

false

A tavalyi újrakezdési program szerinte sem egyértelmű sikertörténet, de ennek egyik oka, hogy a vájárszakma rendkívül speciális, másfelől pedig a dolgozók egy részének képzettsége is enyhén szólva hagy kívánnivalót maga után. „Ez a most elbocsátottak egy részére is igaz lehet, már megjelentek az erőműben szolgáltatók, amelyek alapteszteket írattak a jelentkezőkkel, sokak számára ez is problémát okozott” – magyarázta Téglás József.

Az ipari parkba nem kellenek

Bár az oroszlányi ipari parkban az elmúlt évtizedekben több, főként külföldi cég is megtelepült, sokan mégsem találnak itt munkát a bezárt bányaüzem munkásai közül, ahogy az erőmű dolgozói közül sem sokan gondolkoznak azon, hogy helyben jelentkezzenek munkára. Pedig jó nevű cégek költöztek az egykoron bányászvárosba: telephelye van itt a Wescastnak, a Zenonnak, a Bebuschnak is. 2010-ben még csak 2600-an, ma nagyjából 5000-en dolgoznak az ipari park cégeinél, de ahogy Lazók István polgármester is megerősíti, zömük az ország más pontjáról érkezik a városba, a helyiek számára kevéssé vonzóak az itt felkínált helyek. Mind a szakszervezeti vezető, mind a polgármester úgy látja, hogy ennek oka az lehet, hogy a megszűnő állami vállalatok a béren túli juttatásokkal együtt 30-40 százalékkal magasabb jövedelmet fizettek az alkalmazottak számára, ugyanakkor egyes munkakörök nagyon speciális képzettséget kívántak, amely más munkahelyen nem kamatoztatható. Lazók István ezúttal abban bízik, hogy sikerül közvetíteni az elbocsátandók és az ipari park cégei között annak ellenére, hogy Tégláséhoz hasonló tapasztalatai vannak: „Az utóbbi egy évben elértük azt, hogy leültünk az ipari park cégvezetőivel, hogy mik az ő igényeik, s bevontuk ebbe a fórumba az MVM vezetését is. A tárgyalás részletei titkosak, de talán sikerül, főként a középvezetői karnak, valamiféle megoldást találnunk itt helyben” – majd sorolta a nehézségeket: szerinte, bár már most is ötezren dolgoznak az ipari parkban megtelepült cégeknél, mégsem biztosan találnak maguknak munkahelyet a bezáró bánya és erőmű volt alkalmazottai.

„Olyan szakmai képzéseket kell indítanunk, amelyek nem az országos hiányszakmákat tanítják, hanem az itteni cégek igényei szerint szerveződnek. Van egy pár száz fős réteg Oroszlányon, egy részük csak a bányaüzemből elküldöttek csoportja, akik az alapszintű teszteken – pedig ezek főként a munkakörökhöz szükséges alapképességeket tesztelik – sem mennek át. Az ő képzésüket is meg kell oldanunk, mert legtöbbször az okoz gondot, hogy még soha nem kellett hasonló teszteket kitölteniük. És hogy továbbra se váljunk Ózddá, itt kell tartanunk a tanult fiataljainkat is, ennek érdekében vezettük be a szakképzőnkben az ösztöndíjat, ami alanyi jogon jár, idén februártól ezt a gimnáziumunkra is kiterjesztjük, és térítjük az útiköltségét azoknak, akik a környező településekről járnak az oroszlányi oktatási intézményekbe. Folyamatosan keressük fel azokat a fiatalokat is, akik valamely felsőoktatási intézmény hallgatói, megpróbáljuk őket visszacsábítani a városba, mert egy képzettebb helyi közösség kialakulását kell segítenünk ahhoz, hogy az ipari parkunk tucatnyi cége innen, helyből tudjon dolgozókat toborozni. A képzések terén az önkormányzatnak is lépnie kell, ha nem akarjuk, hogy csak telephelyei legyünk az egyre szaporodó cégeknek, bár ez most a bánya és az erőmű elbocsátott munkásainak problémáját nem fogja hirtelen megoldani.”

Itt még nem tört át a Jobbik

2010-ben, a bányaüzemet fenyegető bezárás elodázására tett ígéretekkel a Fidesz–KDNP jutott előnyhöz mind a parlamenti, mind a helyhatósági választásokon. Tavasszal a választókerületben induló Czunyiné Bertalan Judit a szavazatok több mint 52 százalékát szerezte meg egyéniben, míg a szocialisták jelöltje 30,4, a Jobbik színeiben induló Schwartz János pedig 13,3 százalékot ért el. Az önkormányzati választások nyertese is a Fidesz színeiben induló Takács Károly lett, aki nem mellesleg szakembernek is számított a Vértesi Erőműben. A polgármesteri széket Takács a szavazatok 47 százalékának megszerzésével foglalhatta el meg, a szocialista Rajnainak 43, míg a jobbikos Szabó Mihálynak a voksok 10 százaléka jutott. A Jobbik számára áttörést nem hozott a 2014-es választási év sem, bár azzal, hogy a bánya és az erőmű ügyei ismét ingataggá váltak, némileg mégis erősödött: a parlamenti választásokon is elinduló Szabó Mihály egyéniben 6 százalékkal szerzett több szavazatot, mint Schwartz 2010-ben. Czunyiné a 2010-es eredményeinél gyengébben szerepelt, de még így is 47 százalékot ért el. A szocialisták is kevesebb voksot kaptak, alig 25 százalékot szerzett Székely Antal, ami az előző parlamenti szerepléshez képest 5 százalékos szavazatcsökkenést jelentett. Az önkormányzati választásokon is jobban szerepelt a Jobbik a 2010-es évhez képest, 10 százalékról 12 százalékra emelkedett a pártra leadott voksok száma, a befutó mégis a szocialista Lazók lett, a szavazatok 45 százalékát megszerezve.