A veszprémi fideszes polgármester is behúzza a felezőt a focistáknál

Kis-Magyarország

80 millióról 40 millió forintra vágná Porga Gyula a harmadosztályú veszprémi fociklub támogatását.

A veszprémi foci szerencséje forgandó. Tavaly szeptemberben még az új stadion tervezési pályázatával foglalkoztak, amihez az MLSZ támogatását kérték, csütörtökön a veszélyhelyzet miatt egyedül kormányzó fideszes polgármester akár új funkciót is kereshet a pályának. Porga Gyula ugyanis előterjesztése szerint a felére akarja csökkenteni a Veszprémi Labdarúgó és Sportszervező Kft. (VLS) támogatását.

Pedig tavaly a harmadosztályban játszó VLS Veszprémet 52 millióval támogatta az önkormányzat, 20 millióval többet költött a klubra, mint az előző évben. Mi több, a városvezetés vállalta, hogy 2020-2021-ben az apanázst évi 80 millió forintra növeli. Ezt akarja csütörtökön a polgármester 40 millióra nyesni.

Mehetnek Isten hírével

Szabó Péter, a VLS Kft. ügyvezetője kérdésünkre azt mondta, ez a csökkentés az 1912-ben alapított klub megszűnését eredményezheti, tekintettel arra, hogy az első négy hónapban a 80 millió teljes időarányos részét, 30 milliót elköltöttek. Amennyiben az önkormányzat megfelezi a támogatást, a hátralevő 9 hónapra 10 millió forint marad belőle. Szélnek lehetne ereszteni a játékosokat, saját magát állíthatná be a kezdő tizenegybe - mondta.

Szabó reméli, ez nem fog bekövetkezni, javaslatait megküldte a polgármesternek és a város országgyűlési képviselőjének, a fideszes Ovádi Péternek is.

Porga Gyula, kevesebb jelölt mellett hozta a régi eredményt

Porga Gyula

Fotó: hu.wikipedia.org

Mint megtudtuk, a klubnak az önkormányzat a legnagyobb támogatója, ezen felül az MLSZ-től kapnak évi 30 milliót. Jegybevételük nem keletkezik, hiszen mérkőzéseik ingyenesek, igaz, 80-100 főnél nem ül több drukker a padokon, bár a hazai mezőnyben még ez az adat sem rossz.

Még ez is sok

Katanics Sándor DK-s önkormányzati képviselő a 40 millió forint támogatást is túlzónak tartja. "Nem kimondottan a foci támogatását sokallom, azt gondolom, Veszprém erőn felül költ az élsportra"- állapította meg.

"A válság miatt alig lesz útkarbantartás, s a város úthálózata, egyes városrészek közút-hálózata borzalmas állapotban van. Az intézményeink támogatása rendkívül szűkre szabott, és most derült ki az is, hogy az egészségügyi alapellátásra költött összegek is rettentően kevésnek bizonyultak" – sorolta a képviselő, mire lehetne többet költeni.

Porga a kézilabda kiemelt státuszát meghagyva a többi sportklubnál is csökkentené a támogatást (a focistáknál nem csak a profiknál, az utánpótlásnevelésnél is), továbbá a kosárlabdázóknál, futsalosoknál és atlétáknál is visszavenne. A veol.hu beszámolója szerint nehéz sors vár a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Clubra, amennyiben az önkormányazt 12,5 millió csökkenti az eddigi 25 milliós támogatást. A VEDAC abban reménykedik, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség megtoldja ezt a pénzt.

Nem oda Buda!

Ugyanakkor Porga nincs egyedül az ötletével. Mintha a fideszes polgármesterek lázadoznának a miniszterelnöki akarattal szemben és sorban negligálják Orbán Viktor hobbiját. Nyíregyháza vezetője a múlt héten összesen 70 millió forinttal húzta meg a másodosztályos fociklub támogatását saját hatáskörben.

Mint emlékezetes, a nemrég megválasztott győri polgármester, a Borkai-érában háttérbe szorított Dézsi Csaba András még a járvány berobbanása előtt közölte, hogy a győri ETO focistáit nem tartja érdemesnek arra, hogy a város támogassa a klubot. Ráadásul ebben az ügyben még vitázott is a miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló Szöllősi Györggyel, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével.

(Nyitóképünk illusztráció, nem VLS játékosa látható rajta.)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.