Még a vasúti mellékvonalak elsorvasztását is a járványra fogja a kormány?

  • B. T.
  • 2020. június 12.

Kis-Magyarország

Saját egykori érveikkel támadják a viharsarki szocialisták a Fideszt, egyben a vidéki vasútvonalak megszüntetésének előkészítését látják az új vasúti menetrend Békés megyét érintő lépéseiben.

„A vidék végső elsorvasztásra tett kísérlet”, ami „az ott élők komfortérzetének csökkenéséhez, a magukra maradottság érzésének eluralkodásához vezet” – így értékeli az MSZP Békés megyei szervezete az új vasúti menetrend térséget érintő változásait. Az ellenzéki párt arra emlékeztet, hogy az idézetek 2007-ből valók, amikor az ellenzékben lévő fideszes politikusok így bírálták szárnyvonalak tervezett megszüntetését és járatritkítás kilátásba helyezését.

A viharsarki szocialisták szerint az új vasúti menetrend bevezetése Békés megye közlekedését is nagymértékben és károsan érinti. Jelentősen csökkentette ugyanis az induló vonatpárok számát, és vannak olyan települések, amelyek között csak napi 1 vonatpár fog indulni. Néhány településen csak 2 vonatpár marad, a többi esetben vonatpótló autóbusz szállítja az utasokat.

Tucatnyi települést érint

Mindössze 2 vonatpár marad, a többi esetben pótlóbuszok közlekednek Szarvas, Csabacsűd, Orosháza, Tótkomlós és Mezőhegyes között, de ugyanez a helyzet Észak-Békésben, amely Vésztőt, Szeghalmot, Körösladányt, Dévaványát és Gyomaendrődöt érinti. De úgyanez sújtja Kötegyánt és Füzesgyarmatot is, továbbá egy vonatpár marad Mezőhegyes és Újszeged, valamint Orosháza és Szentes között.

false

 

Fotó: Wikipédia

Az térségi MSZP-szervezet reményének ad hangot, hogy „ez a menetrend nem a vidéki vasútvonalak megszüntetésének előkészítése”, amelyre a szakmai szervezetek a „baromság” és a „nevetséges” jelzőket használják, emellett „értelmetlennek, de legalábbis kártékonynak” nevezik a módosításokat.

Egyébként az ország minden régiójában tiltakoznak az átalakítások miatt.

Miért van járványügyi menetrend?

Vélekedésük szerint „érdekes az indoklás” hogy a hatalom az utasszám csökkenésére hivatkozik. Ez azonban annak köszönhető, hogy a járvány alatt meghozott korlátozásokat a lakosok betartották, az emberek otthon maradtak, nem vonatoztak.

Aggodalomra ad okot, hogy ez állítólag "egy járványügyi menetrend", ami a vasúttársaságtól megszokott késéssel érkezett. „Ha igazak a hírek, akkor egyre kevesebb új megbetegedést regisztrálnak. Ha pedig egyre kevesebb az új megbetegedés, akkor miért van szükség járványügyi menetrendre? Ha valóban járványügyi intézkedésről lenne szó, miért nem hamarabb vezették be ezeket a változásokat? Vagy valaki nem mond igazat?” – fejtik ki a Békés megyei szocialisták.

A megyei közgyűlési elnök hallgat

Csodálkozásuknak adnak hangot, amiért a Békés Megyei Önkormányzat fideszes elnöke, Zalai Mihály hallgat a kérdésben, noha a térség lakosainak többségét érintik a változások. „Békés megye fideszes országgyűlési képviselői, Herczeg Tamás, Dankó Béla, dr. Kovács József és Simonka György mit tettek a településeiket érintő változások ellen?  Kíváncsiak vagyunk, felemelik-e hangjukat ebben a kérdésben? Elvárjuk, hogy a vasutat használók, a térség érdekei mellett álljanak ki a bólogatás és automatikus gombnyomogatás helyett” – írják.

Zalai Mihály megyegyűlési elnök hallgat

Zalai Mihály megyegyűlési elnök hallgat

Fotó: Békés Megyei Önkormányzat

Végül leszögezik, hogy vasútvonal megszüntetését hosszas egyeztetéseknek, hatásvizsgálatoknak kell megelőznie, és a térség infrastrukturális kártalanításának. Másrészt nem tudnak partnerek lenni abban, ami a jövőben még nehezebbé teszi a Békés megyei települések megközelíthetőségét.

(Címlapfotónk: Piroska, hivatalos nevén: Bzmot, a felvétel forrása: youtube.com.)

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.