Dugig pakolják a Szeretetládát, tíz perc múlva üres
Három dobozt hordanak tele naponta élelmiszer-adománnyal a szegediek. Az ötletgazda egy facebookos baráti társaság, amely azóta egyesületté alakult.
Három dobozt hordanak tele naponta élelmiszer-adománnyal a szegediek. Az ötletgazda egy facebookos baráti társaság, amely azóta egyesületté alakult.
2020-as hivatalba lépésekor az irodát összesen 8,6 millió forintból rendezték át.
Amit szabad Orbán Ráchelnek, nem szabad a lómenhelynek – legalábbis a somogyi kormányhivatal szerint.
A felgyülemlett csapadékvíz alámosta a pályát, a felújítás várhatóan fél évig tart majd.
Még a végén úgy alakul, hogy Orbán veje jól jár, a város meg nem.
Több mint 6000 kiskutyát vittek Nyugat-Európába 2019-2020-ban Békés megyéből a főállatorvos hathatós közreműködésével. Az ügyészség szerint az „ügyintézés” minden elemében törvénysértő volt, de az állatorvosok, tenyésztők és szállítók szerint ők semmi jogelleneset nem csináltak.
Augusztusban Csongrád-Bokroson légzuhatag csapott le, megrongálta a zöldségtermesztők fóliasátrait. Az agrárminiszter-helyettes azt írta a Facebookon, „dolgozunk a segítségen”. Ez azt jelenti, hogy segítenek?
Személyeskedésektől és durva vitáktól volt hangos pénteken Mezőkovácsházán a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás ülése. A rendkívül hátrányos helyzetű országrész önkormányzati társulásának 500 millió forintot és annak kamatait kell(ene) visszafizetnie egy szabálytalan uniós projekt miatt.
A városban nagy felháborodást keltett néhány éve, amikor tulajdonosaik védett épületeket bontottak le és helyükbe kockavillákat, lakóparkokat építettek. Most még több ilyen épület tűnhet el, ezúttal a képviselő-testület kezdeményezésére.