Váratlanul menesztették a Lázár Jánoshoz tartozó Ménesbirtok iskolájának igazgatóját

Kis-Magyarország

Az igazgató villámgyors és magyarázat nélküli leváltása borzolja a kedélyeket Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fenntartásában lévő technikumban és szakképző iskolában. November végén azonnali hatállyal, hivatalos indoklás nélkül elbocsátották a 25 éve ott dolgozó és 9 éve az igazgatói posztot ellátó Tarkó Gábort, aki egyben a Fidesz helyi elnöke, a képviselő-testület és a Ménesbirtok felügyelőbizottságának tagja. Azóta a félelem légköre uralkodik a középiskolában.

„Életemben sok beszédet mondtam már, de ez lesz a legnehezebb” – mondta könnyeivel küszködve november 28-án, a középiskola tornatermébe összehívott rendkívüli értekezleten Tarkó Gábor igazgató. Bejelentette, távozik az igazgatói posztról és az iskolából. Forrásaink szerint azt is hozzátette, Mezőhegyesen nem is vállalhat állást. Tarkó Gábor felelevenítette, már gyermekkorában is sokat járt be az intézménybe, ahol édesanyja volt az igazgatóhelyettes. A szegedi egyetemi évek után nem is volt kérdés számára, hogy a diploma megszerzése után visszajön Mezőhegyesre, s itt fog élni és tanítani. A távozó igazgató beszéde alatt sokan elsírták magukat, mások értetlenségüknek adtak hangot. A beszéd azzal zárult , hogy „embernek kell maradni minden körülmény között”,

Tarkó két és fél évtizeddel ezelőtt kezdett tanítani az egyetlen mezőhegyesi középiskolában, ahol az utóbbi kilenc évben az igazgatói pozíciót töltötte be, nem is sikertelenül. Az elmúlt években kifejezetten sok országos tanulmányi versenyen értek el jó eredményeket az itt tanulók diákok, az utóbbi években csaknem kétszeresére nőtt a tanulók létszáma, ami a fogyó gyerekszám mellett nem kis teljesítmény. Igaz, a körülmények szinte meseszerűen jók.

„Az ország egyik legszebb és legmodernebb oktatási intézménye épül Mezőhegyesen” – állítja magáról a dél-békési középiskola a honlapján, ahol – már csak adminisztratív hanyagságból – továbbra is Tarkó Gábor az igazgató. Az utóbbi években álmodhattak is nagyot a középiskolában: Lázár Jánosnak, a Ménesbirtok mögött álló és a tulajdonosi jogköröket gyakorló Jövő Nemzedék Földje Alapítvány elnökének köszönhetően pénzben nincs hiány. A Ménesbirtok iskolája az utóbbi években kívül és belül teljesen megújult, aligha függetlenül attól, hogy 2020 végén egy kormányhatározat révén közel 10 milliárd forintos tőkeemelést kapott a „privatizált”, valójában egy jól körülhatárolható fideszes csoport kezébe ingyen átadott Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt., ahova a kormány Lázár hathatós lobbimunkájának köszönhetően azóta is önti az adófizetői milliárdokat.

 
A felújított iskola
Forrás: Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Facebook
 

Egyelőre nem tudni, mi okozta azt a törést vagy fordulatot, amelynek eredményeként november végén gyakorlatilag azonnali hatállyal eltávolították Tarkót az iskola éléről és az intézményből. Annyi azonban biztos, állítják egymástól függetlenül forrásaink, hogy november 26-án, kedden még láthatóan nem volt semmi baj. Ekkor még jókedélyűen beszélgetett beosztottjaival és a diákokkal az igazgató, ehhez képest két nappal később, november 28-án, csütörtökön összehívták az iskola tornatermébe a rendkívüli gyűlést, ahol Tarkó elbúcsúzott mindenkitől. (November 27-én, szerdán tartották a helyi képviselő-testületi ülését, amelyen a menesztett igazgató nem vett részt, pedig ritka, ha hiányzik az ülésekről.) Részben talány, részben viszont nyomon követhető, hogy mi történt e két időpont között – értesült megbízható forrásokból a Narancs.hu. Úgy tudjuk, november 26-án délután az igazgatói irodában folyó, elképesztően hangos telefonbeszélgetés fültanúi voltak többen.

A tornateremben bejelentett igazgatói búcsú után egy nappal, november 29-én pénteken, majd a rákövetkező hétfőn, december 2-án összdolgozói értekezletet tartottak a mezőhegyesi középiskolában, az egyiken Kovács Norbert, az oktatási intézményt fenntartó Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója, Lázár János bizalmi embere is részt vett. Hogy pontosan mi hangzott el, az részben zavaros, részben egymásnak ellentmondó. Többek szerint a menesztés melletti érvek arról szóltak, hogy a technikumban és szakképző iskolában romlottak a tanulmányi eredmények és sok diák morzsolódott le. Emellett elhangzott az is, hogy bizonyos költségelemekkel nem bánt megfelelően az iskolavezetés. A jelek szerint ezért egyszemélyben az igazgatót tették felelőssé.

Az iskolából származó információink szerint az oktatási intézmény mintegy 350 tanulójából tanulmányi probléma hét-nyolc gyereknél van, ezt a 2 százalékos arányt a szakemberek teljesen normálisnak tartják. Ehhez képest a mögöttünk hagyott héten a teljes tanári karnak kiadták, hogy intézkedési tervet kell készíteni a jobb tanulmányi eredmények elérése érdekében. Ám többen úgy tartják, ez pótcselekvés, mert nincs valódi probléma a diákok előremenetelével és érdemjegyeivel. Az iskola költségeinek átlépéséről nincs értelmezhető információ.

Viszont elgondolkodtató, hogy december 7-én, szombaton (munkanap volt) minden tanárt az igazgatói irodájába vártak tízperces bontásban. Az erről szóló értesítést péntek délben kapták meg az érintette, akik között nagy a félelem és a bizonytalanság az elmúlt napok történései miatt; többen megerősítették, nem mernek egymással beszélni és egymást kérdezni. Az iskolában tapasztalható korábbi nyugodt és vidám légkör már a múlté. Mások arról beszéltek portálunknak, hogy Tarkó Gábor tele volt tervekkel, a közeljövőben mentorprogram elindítását, valamint a vadász- és az erdészképzés középiskolai keretek között történő elindítását tervezte, ami a legkevésbé sem utal arra, hogy távozni készült volna az intézmény éléről.

 
Tarkó Gábor
 

A Narancs.hu megkeresésére több napos kivárás után rövid választ adott Kovács Norbert, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. vezérigazgatója. Azt kérdeztük, miért mentette fel tisztségéből Tarkót. „Tarkó Gábor munkaviszonya a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-nél közös megegyezéssel szűnt meg, amelyről egyéb információt nem kívánunk megosztani” – szólt a válasz. A közös megegyezést aligha az igazgató kezdeményezte. Erre utal, hogy az iskolától könnyek között búcsúzott a tornateremben elmondott beszédében. Amúgy is aligha élet- és tervszerű, hogy a tanév kellős közepén, ráadásul egyik pillanatról a másikra távozik a vezető, felborítva az oktatást, a szakmai munkát. A történtek miatt a dolgozók körében tapasztalható félelem és gyanakvás sem arra utal, hogy egy sima váltásról lenne szó.

Olyan, egyébként semmilyen módon eddig meg nem erősített lehetőség is felmerült, hogy költségvetési visszaélés lehetősége is állhat a történetek mögött. Ezért írásban a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitánysághoz és a Békés Vármegyei Főügyészséghez fordultunk, de mindkét helyről azt a választ kaptuk, hogy ilyen ügyben nem folyik eljárás. (Ez elvileg nem zárja ki, de nem is erősíti meg, hogy ilyenre majd sor kerülhet.)

Többen tudni vélik, hogy Tarkó hamarosan a szomszédvárban, Mezőkovácsházán, az ottani Hunyadi János Általános Iskola és Gimnázium igazgatóhelyettese lesz. De erről éppen Mezőkovácsházán nem tudnak. Mások viszont arra emlékeztetnek, ha a dél-békési kisváros egyetlen középiskolájának igazgatójával – aki emellett a kormánypárt helyi szervezetének elnöke, Fidesz színekben a képviselő-testület és a Ménesbirtok Zrt. felügyelőbizottság tagja – így, egyik percről a másikra leszámolnak, akkor mit várhatnak a „kisemberek”? Azt sem tudni, hogy további pozícióitól megfosztják-e Tarkót. Ám Mezőhegyes-szerte beszélik, hogy mindez az állami tulajdonos első számú vezetője, Lázár János tudta és beleegyezése nélkül aligha történhetett volna meg. Néhány évvel még igen szoros és baráti volt Tarkó és Lázár kapcsolata. Az iskolaigazgató a helyi fideszes országgyűlési képviselő és akkor még a Ménesbirtok kormánybiztosának kommunikációs ügyeit intézte. Többen arról is beszéltek, hogy Kovács Norbert és Tarkó viszonya feszült volt az utóbbi időben.

„Olyan ez, mintha valaki szépen rendbe hoz egy rozoga autót, majd amikor elkészül, gyorsan elveszik tőle, kiszállítják belőle és átadják a volánt egy olyan embernek, akinek semmi köze nem volt műszaki csodához” – így jellemezte egy neve elhallgatását kérő informátorunk Tarkó Gábor igazgatói tevékenységét és gyors menesztését. Az ügyben többször kerestük Tarkót, ám eddig mindhiába. Ha sikerül utolérnünk és megosztja portálunkkal véleményét, közzétesszük.

Ami biztos: Tarkó Gábor e hét hétfőn nem jelent meg a pénzügyi bizottság ülésén, holott ennek a grémiumnak az elnöke. Kérdés, hogy részt vesz-e a szerdán tartandó testületi ülésen.

(Címlapképünkön: a Mezőhegyesi Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium. Forrás: az iskola Facebook-oldala)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

A puritán

A puritán már kora gyermekkorában nagyon puritán volt. Mondták is a pedagógusok a szülői értekezleten, hogy jó gyerek, csak egy kicsit puritán. Aztán, az értekezlet végén, hogy ne hallja a többi szülő, Aranka néni megsúgta, valójában a puritán a legpuritánabb az osztályban, meglehet, az egész iskolában, jobb lesz, ha odafigyelnek rá.

Költözik a hivatal

Lassan tíz éve jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányhatározat, amely szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a Várnegyedbe kell költöznie, a „Budapest I. kerület, Szentháromság tér 6. szám alatti ingatlanba”.

Fájni fog

A tengerentúlon immár hivatalos forrásból is áradnak az oltásszkeptikus sugalmazások, amelyeket egy gyanús vizsgálat hivatott alátámasztani. Az ilyesfajta nemzetközi példák itthon is felerősítik az oltáskerülők hangját.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.