Egy korábban Jakab Pétert gyalázó fideszes képviselő lehet érintett a "sümegi medveügyben"

Kis-Magyarország

A Tapolcai Járási Ügyészség természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat egy budapesti és két sümegi férfival szemben, akik tavaly egy barnamedvének a fejjel együtt kipreparált bundáját adták-vették egymás között, majd próbálták azt az interneten keresztül értékesíteni. Információink szerint az egyik érintett egy sümegi fideszes önkormányzati képviselő.  

A vádirat szerint a medvebőrt az ügy egyik sümegi illetőségű vádlottja vásárolta meg 2019 végén, 2020 elején 400 euróért, majd azt röviddel ezután ugyanilyen áron eladta a budapesti férfieak, aki azt a Sümegen lévő házában tartotta. 2020 őszén a vádlott azonban úgy döntött, hogy megválik a preparátumtól, s ezért megkérte egy szintén sümegi ismerősét, hogy értékesítse. A férfi 2020. október 9-én hirdetést adott fel az egyik internetes oldalon „Kikészített medvebőr eladó” címmel.  

A rendőrség a medvebőrt lefoglalta, és az arra illetékes kormányhivatalnak adta ki, amely a preparátum elkobzásáról rendelkezett - folytatódik a közlemény. A barnamedve fokozottan védett állat, amelynek adásvétele nem engedélyezett. A bűncselekményt azonban nemcsak magára az élő állatra, hanem annak származékára is el lehet követni, amely alatt az elpusztult élőlényt, valamint annak bármely részét és az abból készült, illetve abból származó összetevőt tartalmazó terméket vagy készítményt is érteni kell.

Az ügyészség a vádiratában tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát és az elkövetők próbára bocsátását indítványozta az ügyben döntést hozó Tapolcai Járásbíróságnak.

Lapunk úgy tudja, az ügy egyik érintettje Remete József helyi fideszes önkormányzati képviselő, aki egyben a sümegi Kinizsi Vadásztársaság titkára is. Remete alig másfél évvel ezelőtt arról híresült el, hogy a legnagyobb közösségi oldalon minősíthetetlen és nyomdafestéket nem tűrő módon szidalmazta Jakab Péter, a Jobbik elnökét. Az ennek nyomán kitört tiltakozás hatására végül törölte a posztot, amelyben f.szopónak és idiótának nevezte az ellenzéki párt első emberét.

Remete József képviselősége mellett a Veszprém megyei kisváros közétkeztetésében játszik fontos szerepet. Az elmúlt időszakban több megbízást kapott a kormánypárti városvezetéstől. Az ügyben kerestük a képviselőt, de egyelőre nem válaszolt. Amint ez megtörténik, közöljük válaszát.

(Címlapképünk illusztráció)

Kedves Olvasónk!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Ezt a rovatát vidéki újságírók írják szűkebb környezetük országosan is fontos eseményeiről. Életbevágónak tartjuk, hogy Magyarország lakói értesüljenek olyan helyi történetekről és véleményekről, amelyeket a kormányhatalom eltitkolni igyekszik.

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Nézzen be a magyarnarancs.hu-ra mindennap: itt ingyenesen megtalálja a nap legfontosabb híreit, és még sokkal többet! De a nyomtatott heti Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt. S ha tetszett, amit olvasott, kérjük, támogasson minket.

Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.