Ha magáról van szó, nincs szégyenérzete a gyalázkodó fideszes politikusnak

  • B. T.
  • 2020. január 10.

Kis-Magyarország

A durván gyalázkodó fideszes politikus most éppen egy zsíros megbízást húzott be.

December végén kisebb botrányt keltett, hogy Sümeg város fideszes képviselője minősíthetetlen stílusban gyalázta a Facebookon Jakab Pétert, a Jobbik parlamenti frakcióvezetőjét. Remete József nemes egyszerűséggel "f*aszszopónak" és idiótának nevezte az ellenzéki politikust annak bejegyzése alatt egy kommentben. Hozzászólását még párttársai is elítélték, végül maga is törölte azt.

Remete József gyalázkodó szavaira elsőként a sümegi Élhetőbb Városért Egyesület elnöke, Kovács Mihály hívta fel a figyelmet.

Ami viszont a napokban kiderült a fideszes politikusról, még érdekesebb – hívta fel a Narancs.hu figyelmét egy újabb fejleményre Kovács Mihály. Ugyanis Remete József fideszes helyhatósági képviselőként és gazdasági bizottság elnökeként annak a Remete Kft.-nek az ügyvezetője, amelyre Sümeg Város Önkormányzata a 2020-as évre a Sümegen működő iskolák, óvoda, és szociális intézményeinek a közétkeztetését szerződéses kereteken belül rábízta. Ez egy évben közel 50 millió forint közpénz bevételt jelenet a Remete Kft-nek.

Remete József: durvákat mond és jól jár

Remete József egy vadászaton

Fotó: Remete József/Facebook.com

 

„Egyesületünk Remete József megnyilvánulása és a gyakorlatilag önmagával kötött megbízása miatt úgy határozott, hogy aláírásgyűjtést kezdeményez Sümegen, hogy Remete József mondjon le a képviselői mandátumáról” – tájékoztatta portálunkat Kovács Mihály.

(Nagy nyitókép: karikatúra az internetes trollról.)

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.