Györfi Mihály, Szolnok új polgármestere: „Engem a fideszes választók is megválasztottak, azért nyertem!”

  • Massay-Kiss Andrea
  • 2024. június 11.

Kis-Magyarország

A politikus többek között ennek tudja be, hogy elnyerte a pozíciót az eddig öt cikluson át megszakítás nélkül regnáló fideszes Szalay Ferenccel szemben. Helyzete viszont nem lesz egyszerű, mivel a képviselő-testületben a kormánypártiak vannak többségben. Szerinte a legfőbb cél, hogy rendbe tegyék a várost, ezért elsősorban együttműködésre számít, indulásként pedig a megyeszékhely teljes körű felülvizsgálatával kezdene.

„Fiatal kollégákkal arról beszélünk, hogy nehéz elhinni” – mondta portálunknak győzelméről az újonnan megválasztott városvezető. Nem csak elhinni nehéz, de megnyerni sem volt könnyű, hiszen nagyon szoros lett az eredmény. Györfi valamivel több mint háromszáz szavazattal győzte le a várost 1998 és 2002 között, illetve 2006 vezető és a Fidesz-KDNP színeiben politizáló Szalay Ferencet. Ezzel egyébként a választási kampányban csatatér-településnek számító Szolnok egyike lett azon városoknak, amelyet elveszített a kormánypárt.

A választási eredmény érdekessége az, hogy 2019-ben éppen fordítva jött ez a győzelem. Akkor Szalay Ferenc nyert ugyanígy háromszáz szavazattal a helyi ellenzéki összefogás jelöltjével, Radócz Zoltánnal szemben, de a kormánypárti egyéni képviselő-jelöltek kevesebb voksot gyűjtöttek be, mint az ellenzékiek, akik végül a 12 egyéni mandátumból 9-et szereztek meg. Ám nem tudták ezt megtartani. Belső viszályok, kilépések, egymás árulózása, személyeskedések tarkították ezt a kényszer-együttműködést, mely végül létszámában összezsugorodott, és a Szolnoki Többség nevű frakció kisebbségbe került. Ebből a helyzetből született ez a meglepő győzelem Györfi Mihály számára, aki az előző ciklusban a frakció tagja és Szolnok alpolgármestere volt.

Az újonnan megválasztott városvezető civilekből, pártokból és pártonkívüliekből álló szervezetek, a Tegyünk Szolnokért Egyesület, a Jobbik Konzervatívok, a Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd Zöldek és az Agóra Közéleti Egyesület jelöltje. Azt mondta, szerinte azzal nyert, hogy hamar megtalálta a választókkal a közös hangot, időnként használta az influenszerek módszereit, jó csapattal dolgozott együtt, amelyikben minden korosztály képviseltette magát. „A kreativitást a fiatalok hozták, az idősek pedig a tapasztalatot” – fogalmazott. Szerinte a kampány alatt sikerült megszólítania az ellenzéki választók mellett a középen állókat és a kiábrándult fideszeseket is.

„Itt világosan látszik, legalább 1000 fideszes választó döntött úgy, hogy minket választ, mert elégedetlenek voltak polgármester úr elmúlt öt évével. Az eredmény kihirdetése után a velem ünnepelők körülbelül negyede kormánypárti volt” 

– mesélte Györfi.

Szalay Ferenc mulasztásairól mi is írtunk. Sok helyi elégedetlenkedik az elmaradt vagy félkész turisztikai fejlesztések miatt; különösen fáj a szolnokiaknak, a sok éve ígérgetett termálfürdő átadásának folyamatos csúszása. Egyenesen abszurd, hogy e helyett egy városi mesterséges sípályát adott át a kampány hajrában a fideszes polgármester. Az infrastruktúra is fejlesztésre szorul, a borzalmas dugók megszüntetésére sincs több éve megoldás. Jó lenne egy új Tisza-híd és az elkerülő utak megépítése. Köztudottá vált a város költségvetésének jelentős csökkentése, és a víziközmű vagyon elvesztése is. Közismert a vízvezeték rendszer rossz állapota, a közösségi közlekedés tetemes adóssága.

Az ellenzéki Györfi Mihálynak úgy kell szembenézni ezekkel az örökölt problémákkal, hogy a szolnoki képviselő-testületben idén október közepétől is kormánypárti többség lesz. „Demokrácia lesz Szolnokon és együttműködés, mert enélkül nem lehet vezetni a várost. Remélem, a Fidesz-KDNP képviselői nyitottak arra, hogy átlátható módon, fejlődéspályára állítsuk a települést, azt gondolom ez az érdekük, hiszen ők is itt élnek ebben a városban” – reagált Györfi. A szolnoki képviselő-testület kilenc kormánypárti képviselőből, valamint hét ellenzéki képviselőből áll, ez utóbbiak az összefogás tagjai. Bonyolítja a helyzetet, hogy a testület kompenzációs listájáról bejutott LMP-s képviselője Tóth Áron 2019-ben még a Szolnoki Többség szövetségéhez tartozott, de már tavaly májusban bejelentették a párt polgármester-jelöltjeként, aztán világossá vált különindulása is. Györfire többek között a mensturációs szegénység elleni kampányuk kapcsán orrolt meg, mert az újonnan megválasztott városvezető, Tóth állítása szerint, lenyúlta azt. (A szoljon.hu írta meg, hogy Györfi menstruációs bugyikkal házalt ott, ahol az LMP már korábban tamponokat osztott.)

Bár az ellenzékhez sorolják, de „az LMP mozgásából ítélve már nem nevezhető ellenzéki pártnak” – jelentette ki Györfi jelezve, hogy tudja, mi vár rá, amikor átveszi hivatalosan a polgármesteri széket. Arra a kérdésre, hogy milyen feladattal kezd, azt válaszolta, a tisztánlátás érdekében könyvvizsgálattal indítana. „Most még egyeztetünk a főjegyző asszonnyal, majd természetesen polgármester úrral, de nem marad más, mint a város teljeskörű felülvizsgálata, hogy teljesen tisztában legyünk a dolgokkal” – mondta.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk

A kávékapszula környezettudatos szemmel

  • Fizetett tartalom

A kávékapszula rendkívüli népszerűsége világszerte kétségtelen, ám a kényelmes és gyors kávézás mögött rejlő környezeti, gazdasági és társadalmi kérdések kevésbé kerülnek reflektorfénybe. Az alábbi írásunkban ezeket a fontos aspektusokat vizsgáljuk meg, hogy egy átfogó képet kapjunk a modern kávéfogyasztás egyik legmeghatározóbb trendjéről.

6 téma, ami ma már egyre kevésbé számít tabunak

  • Fizetett tartalom

A társadalom folyamatosan változik: átalakul, hogy milyen eszközöket használunk, hogy milyen elfoglaltságaink vannak a mindennapokban, hogy milyen tempóban éljük az életünket – és persze az is, hogy milyen témákat beszélünk meg nyíltan. Kétségtelen, hogy embere – és persze kultúrája – válogatja, mi számít tabunak és mi nem, de általánosságban azt láthatjuk, hogy a világ soha nem volt annyira nyitott és szabadelvű, mint ma.

Így válasszunk széket ülőmunkához

  • Fizetett tartalom

Az ülőmunka ugyan kényelmesnek tűnhet, viszont óriási terhet róhat az ízületeinkre és izmainkra is. Éppen ezért ajánlott egy valóban komfortos szék mellett dönteni, hogy még az igazán hosszú munkaórák után se fájjon a gerincünk vagy a derekunk. Hogyan érdemes széket választani az igényeinkhez mérten? Mutatjuk a pontos válaszokat!