Az ország legjobb gimijében is kiakadtak a NAT-on: egy év halasztást kérnek

  • Varga Domokos Péter
  • 2020. február 25.

Kis-Magyarország

Az ország egyik legjobb középiskolája, a veszprémi Lovassy László Gimnázium sem elégedett.

A Lovassy tanárai úgy vélik, a pedagógiai szakma többsége a NAT újragondolását szorgalmazza, mert a magyar közoktatás nagyon is rászorul a stratégiai reformra. Azonban az új Nemzeti Alaptanterv nem orvosolja, sőt néhány szempontból inkább súlyosbítja a terület problémáit. Ennek oka az alaptanterv erőltetett ütemű megalkotása, gyors bevezetése és az érdemi szakmai konzultáció elmaradása.

Ezek a hiányosságok orvosolhatók – vélik az állásfoglalást aláíró veszprémi lovassys pedagógusok, akik egyenesen Maruzsa Zoltánhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közoktatásért felelős államtitkárához fordultak.

Azt javasolják, hogy a NAT bevezetését legalább egy évvel halasszák el, és az így nyert időt olyan szakmai egyeztetésre használják fel, ami nyitott az új szemléletmód és tartalom befogadására is.

Lovassy: ahol rangot jelent tanítani és tanulni

Lovassy: ahol rangot jelent tanítani és tanulni

Fotó: A szerző felvétele

Segíteni akarnak

Felajánlják ugyanakkor, hogy az egyeztetésen – sok ezer tanártársukkal együtt az országban – ők is szívesen részt vesznek. Az állásfoglalást – amelyet a Lovassy közalkalmazotti tanácsa juttatott el Narancs.hu-nak – Asztalos István elnök, Holubné Szita Zsuzsanna és Katanics Sándor, a tanács tagjai írták alá.

A tantestület 57 tagjából 48 aláírásával jelezte, hogy egyetért az állásfoglalással.

Életkép a veszprémi gimnáziumból

Életkép a veszprémi gimnáziumból

Fotó: lovassy.hu

A legjobbiskola.hu portál évente összeállított listáján 2018-ban és 2019-ben is a Lovassy László Gimnázium végzett az első helyen. A veszprémi intézmény több évtizede bérelt helye van első tízben. A legjobbiskola.hu portál az összes hazai középiskolát rangsorolja.

Mint ismeretes a NAT bevezetését számos pedagógus, több tucat iskola, számos szakmai egyesület, tankönyvszerző ellenezte. S még csak nem is azt kifogásolják első sorban, hogy a szélsőséges nézeteiről elhíresült Wass Albert vagy Nyírő József bekerültek a tantervbe, hanem azt tartják súlyos gondnak, hogy az új NAT korszerűtlen, hiányoznak belőle a modern pedagógiai módszerek, nem kifejezetten diákcentrikus, mindez pedig tovább növelheti a magyar közoktatás lemaradását. (Hétfőn arról számoltunk be, hogy a népszerű irodalomtankönyvek szerzője, Pethőné Nagy Csilla nem járult hozzá ahhoz, hogy műveit az új NAT-hoz igazodva átdolgozzák. Pethőné egyébként korábban a Facebook-oldalán a NAT-ot az "irodalomtanítás Mohácsának" nevezte.)

Ugyanakkor a két héttel ezelőtti kihelyezett szezonnyitó frakcióértekezletről kiszivárgott információk szerint Orbán Viktor miniszterelnök ugyan elismerte, hogy a NAT lehetne jobb is, de világossá tette, esze ágában sincs visszavonni.

Orbán zárt ajtók mögött: a NAT oké!

Hírmorzsák a Fidesz frakció zárt üléséről. Az atv.hu-nak több résztvevő is nyilatkozot t arról, miről beszélt Orbán Viktor Balatonfüreden, a Fidesz frakció zárt ülésén. Az atv.hu forrásai szerint szóba került a NAT is, és a miniszterelnök szavaiból az derült ki, hogy "esze ágába sincs" visszavonni a tiltakozások ellenére sem, rendben lévőnek tartja azt.

Figyelmébe ajánljuk

A legfrissebb számok mutatják: a nyugat-romániai megyék megelőzték a szomszédos magyar térségeket

Az Európai Unió átlagát tekintve, vásárlóerő-paritáson számolva a nyugat-romániai megyék – Szatmár kivételével – megelőzték az összes kelet-magyarországi és dél-alföldi térséget. Békést még a legszerényebb értékekkel rendelkező Szatmár is. Nagyobb a nyugat-romániai megyék növekedési potenciálja, itthon alig van beruházás, az innováció pedig szinte a nullával egyenlő.  

A Fidesz végső üzenete: Szavazz ránk, vagy meghalsz!

Háború, háború, háború, Brüsszel, Ukrajna, háború – ezek maradtak a Fidesz jelszavai, amely egykor három szobát, három gyereket és négy kereket ígért Magyarországnak. Most csupán fenyegetőzik, és azzal ijesztgetik a választókat, hogy vagy rájuk szavaz az ember, vagy meghal.

India Trip

Ha van zenekar, amely a Beatles munkásságából a pszichedelikus indiai vonulatot tette magáévá, az a Kula Shaker. A magyar fül számára hülye nevű angol együttes szívesen használ egzotikus keleti hangszereket, és a szövegeket néha szanszkrit nyelven szólaltatja meg Crispian Mills frontember.

A szivárgó szellem

  • Nemes Z. Márió

Petőcz András egy 1990-es jegyzetében írta Erdély Miklósról, hogy valójában nem halt meg, mert tanítványaiban él tovább, így az őt vállalók közösségének sikerei valójában az ő sikerei.

Más ez a szerelem

Horesnyi Balázs kopott ajtókból álló, labirintusszerű díszlete, a színpad előterében egy kis tóval, a színpad közepén egy hatalmas függőággyal, amelyben fekszik valaki, már a nézőtérre belépve megelőlegezi a csehovi hangulatot. A zöldes alaptónusú, akváriumszerűen megvilágított játéktér világvégi elveszettséget és tehetetlenséget sugall, jelezve, hogy belépünk az ismert csehovi koordináta-rendszerbe. Szabó K. István rendezése azonban tartogat néhány meglepetést.

A szabadság ára

Egy képzeletbeli, „ideális” családban a lehetőségekhez mért legjobb anyagi és érzelmi környezetben felnevelt gyerekek évtizedekkel később „visszaadják”, amit kapnak: gondoskodnak az idős szüleikről. Csakhogy a valódi családok működése nem minden esetben igazodik az elvárt képlethez.

Orbán Viktor, mint a háború egyik kutyája

A miniszterelnök és a köre továbbá a háború vámszedője és haszonélvezője is, hiszen az orosz energiahordozók folyamatos vásárlásával nemcsak a háborús bűnös Putyin birodalmi törekvéseit dotálja, hanem a beszerzési és eladási ár közötti különbség lefölözésével és megfelelő helyekre juttatásával a saját hatalmát is erősíti.