A makói általános iskolások nem csak a történelemkönyvükben láthatnak dór oszlopokat. Ilyenek állnak például a Csanád vezér téren lévő hosszú, fehér épület főbejáratánál.
Ez a szervita kápolna: 1826-ban építtette eredetileg nyári laknak a Makón az időtájt sokat időző Kőszeghy László (1745-1828) csanádi püspök. Ezt hirdeti az egyik emléktábla is a homlokzaton. Tudós ember volt, szónoklatot és költészetet tanított, hat művet írt, és följegyezték róla, magyar anyanyelvű papokat küldött a német falvakba. Egy másik tábla a házon Lonovics Józsefre (1793-1867) emlékezik, aki szintén csanádi püspök volt, valamint országgyűlési követ, népiskolák, szociális intézmények létrehozója.
A bajok egyik forrása a cölibátus
Ő jelentette be a püspöki kar nevében 1848. március 18-án, hogy az egyház lemond a tizedjogról. A szabadságharc idején a haza védelmére szólította föl a híveket. Később letartóztatták, lemondatták egyházi címeiről, száműzték egy apátságba. Miután 1860-ban hazatérhetett, ismét politizált, a Deák-párthoz csatlakozva.
| ||
„Reformer társaival együtt az egyházi bajok egyik forrásaként nevezte meg az erőszakolt nőtlenséget. Magyar nemzeti egyházat akart, amely azonban autonóm, és nem tartozik az állam fennhatósága alá” – ezt már Lonovics püspök utódjáról, Horváth Mihályról (1809-1878), írta a BBC Historyban Nyáry Krisztián, aki a kalandos életutat Igazi hősök című kötetében is ismerteti.
Így nősült meg a püspök
Horváth Mihály püspök bölcsész volt, 32 évesen már akadémiai tag, de nem mondható tipikus filosznak. Reformtervei miatt csanádi püspöki kinevezését a Vatikán sem igyekezett jóváhagyni, ő pedig a forradalom szolgálatába állt, vallás- és közoktatásügyi miniszter lett a Szemere-kormányban. Arra kérte a papokat, magyarázzák el a híveknek a szabadságharc célját, a cári csapatok betörésekor pedig keresztes hadjáratot hirdetett. Utóbb neki is menekülnie kellett, távollétében jelképesen kivégezték. Az emigrációban megírta Magyarország függetlenségi harcának története című művét, amelyet itthon kapásból be is tiltottak.
Azt, hogy a cölibátust az egyház érdekében el kellene törölni, olyannyira komolyan gondolta, hogy 55 évesen feleségül vette a genfi polgármester lányát, Marie Michelle de Voignoux-t. Öt gyermekük született. Utóbb amnesztiát kapott, hazatérhetett, mi több, Erzsébet királynénak megvolt a betiltott könyve, és őt kérte föl arra, hogy Rudolf trónörökösnek megtanítsa a közös történelmet. Ferenc József pedig címzetes püspökké nevezte ki.
Megítélése nem egyértelmű
Erre egy joghézag adott lehetőséget: Mihály és a protestáns Marie csak polgári házasságot kötött, ezt az egyház akkoriban nem ismerte el, nem létezőnek tekintette. Ötödik gyermekük 1875-ben, jóval püspöki kinevezése után született. Ő is, akárcsak elődje ebben a szép makói épületben, a Deák-párt híveként politizált.
Horváth Mihály megítélése a katolikus egyházon belül nem egyértelmű azóta sem. Ennek tudható be, hogy emléktábláját úgy helyezhette el a falon 1999-ben a helyi városvédő egyesület, hogy ugyanakkor Róka József (1790-1858) püspöki helynöknek is emléket állítottak. Ő volt az, aki valójában irányította a csanádi egyházmegyét annak idején, „az 1848-as forradalom szellemében”, de azért az egyház törvényeinek megfelelően.
| ||
Másnapra el szokott tűnni a koszorú
Az épület legérdekesebb emléktáblája azonban kétségtelenül az, amelyről kiderül, a hely forradalmi szellemisége a későbbi korok fiaira is hatott, csak picit máshogyan: „Ebben az épületben alakult meg 1918 decemberében a Szociáldemokrata Párton belül a kommunisták makói csoportja.”
Ez az a tábla, amelyhez a Magyar Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula mindig elzarándokol, ha Makón jár. A koszorútartón legutóbb koszorút nem, de keskeny nemzetiszín és széles vörös szalagot lehetett látni, jeléül annak, hogy élnek itt emberek, akiknek fontos ez az örökség is.
| ||
„Igen, november 28-án tettük fel a koszorút, a Kommunista Párt megalakulásának évfordulójára – mondta a Narancs.hu kérdésére Szabó Jenőné, a Magyar Munkáspárt Csongrád megyei szervezetének elnöke, aki makói. – Mostanra eltűnt a koszorú, a szalagmaradvány még ott van. Ez most néhány hétig bírta. Máskor másnap már nincs ott. A Munkásotthonon, amit május 1-én koszorúzunk, egész évben bírja.”
A toleranciát hirdeti
Ez a tábla természetesen még az előző rendszerben került ide, de azután is maradhatott. Hogyan? Az egyház, az 1990-ben még létezett Szociáldemokrata Párt, a rendszerváltó polgármester, Sánta Sándor és a képviselő-testület közös nyilatkozatot írt alá erről a Munkáspárttal, az akkori vezető, Dégi Imre kezdeményezésére.
Ez a megállapodás azért is különösen értékes, mert a városban nemrég eltávolították a köztérről a Makón született szociológus, Erdei Ferenc szobrát, és emléktáblája is csak a szülőházán maradhatott, mert az magántulajdon. Ahogyan az egyházé az empire stílusú, majdnem kétszáz éves kápolna, amelynek homlokzata ebben a formában a toleranciát hirdeti – a kommunista táblával együtt különösen.
(Címlapfotónk: A keskeny nemzetiszín és a széles vörös szalag a makói szervita kápolna falán.)
