Szombathelyi drogügy – Fideszes belharc áldozata lett Lazáry?

  • Kupi Györgyi
  • 2013. október 8.

Kis-Magyarország

A Vas megyei székhelyen senki sem szereti a kokainos videót, még a baloldaliakat is elrettenti Czeglédy Csaba akciója. Több forrásunk állítja: annyira mocskos a szombathelyi közélet, hogy ennek most csak a felszíne látszik. Az árulás sem kizárt. Helyszíni riport.

Még szeptember 26-án, épp az aktuális képviselő-testületi ülés időpontjára időzítve hozta nyilvánosságra Czeglédy Csaba szocialista frakcióvezető azt a felvételt, amelyen Szombathely egyik fideszes alpolgármesterére hasonlító férfi épp kokaint „vesz magához”.

Képünk illusztráció

Képünk illusztráció

Az ügy azóta nagy nyilvánosságot kapott, és több fordulót is megélt: Czeglédy akkor feljelentést is tett, de hasonlóképp járt el az ügyben megnevezett Lazáry Viktor is, aki szerint a szocialisták a kokainváddal csak be akarják sározni. Ő rágalmazás miatt fordult a hatóságokhoz, és ezzel egyidejűleg felfüggesztette párttagságát. A fideszes alpolgármester már túl van a vizeletmintás drogteszten, ami negatív lett. Ez viszont – állítják ellenlábasai – annyit ér, mint halottnak a csók, ugyanis így nem lehet kimutatni a régebbi fogyasztást. (Erről majd később.)

Konszenzus: a drog tűrhetetlen
A városban a kipattanása óta beszédtéma az ügy, és egy dologban máris konszenzus van. „Ha bűnös, bűnhődjön. Egyáltalán nem kell drogozni, városvezetőként meg főleg nem” – mondja a magyarnarancs.hu-nak egy korábban Fideszre szavazó kisvállalkozó. Egy a helyi politika világában biztosan mozgó forrásunk szerint „nem a drogvád a legnagyobb problémája Lazárynak, nyomás alatt van már hosszú évek óta, azért is, mert nem oda való, ahol most van”.

Czeglédy Csaba ajándékoz

Czeglédy Csaba ajándékoz

Fotó: MTI

Egy a magyarnarancs.hu-nak nyilatkozó szocialista politikus ugyanakkor nincs elájulva Czeglédy Csaba akciójától. Noha szerinte a videó meggyőző, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) megjelenése meg főleg, megjegyzi, „nem jó városmarketing ez”. Czeglédy eljárásáról, a titkos felvételről, a kétnapos lebegtetésről (Czeglédy a nyilvánosságra hozatal előtt két nappal 48 órás ultimátumot adott az általa akkor még meg nem nevezett városvezetőnek arra, hogy lemondjon tisztségéről – a szerk.) azt mondja: „Csabáról azt lehet tudni, hogy bárkiről bármit hall, annak a végére jár, Csaba ellenségének nem jó lenni.” Amit igazán „vérlázítónak” tart, az Puskás Tivadar polgármesternek a közgyűlésen elhangzott nyilatkozata, miszerint „nincs ügy”.

További érintettek?
Czeglédy Csaba akciója megosztja a helyieket, nem találtunk olyat, aki egyértelműen kiállt volna mellette. „Ha a videó igaz, akkor kapja meg az alpolgármester, ami ezért jár, ha nem, akkor kapja meg a Czeglédy. Az is inkább az állampolgárokkal foglalkozna, mint hogy a képviselőtársát lebuktatja. Majd kinyomozza az NNI. Nem ez az első eset, hogy egymást ölik.” (Többen Czeglédyhez kötik azt a kiszivárogtatott hangfelvételt, amely 2010-ben került elő, és amelyben 10 százalékos visszaosztásról beszélnek helyi vállalkozók egy ügyintéző hölggyel. A pénzt a felvétel szerint a helyi Fidesz prominensei kapták volna – a szerk.)

A helyi Fidesz szerint
„Annyit tudok a dologról, mint ön. Egyébként Czeglédy Csaba (évekkel korábban – a szerk.) két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott, jogerősen el lett ítélve adócsalásért” – közölte az atv.hu
kérdésére Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő. A Fidesz frakcióvezető-helyettese – aki tagja a szombathelyi önkormányzatnak is, az Országgyűlésbe pedig a Fidesz–KDNP Vas megyei listájáról jutott be – szerint Ceglédy „Szombathelyen évek óta kriminalizálja a közéletet, ebből kifolyólag a mostani akciója is azt gondolom, hogy beleillik abba a lejáratássorozatba, amelyet a Vas megyei városban folyamatosan csinált”. A drogvádakra visszatérve Ágh azt mondta, Lazáry Viktor az elmúlt napokban többször elment drogtesztre, minden mintája negatív volt. Az atv.hu közbevetésére, hogy a vizeletből nem lehet kimutatni a régebben szívott kokaint, a hajból viszont igen, Ágh úgy felelt: „meg kell kérdezni azt az orvost, aki a vizsgálatot végezte”.
Forrás: atv.hu




Lázáry kékben, még 2005-ben

Lazáry kékben, még 2005-ben

Fotó: MTI

Ráadásul – mint az utóbb kiderült – Czeglédy Csaba sajtóban tett nyilatkozata szerint a felvételnek van folytatása, amit ugyan még nem látott, de úgy értesült, még két fideszes politikus érintett a „kokainpartiban”. Ha mindez igaz és napvilágra kerül, hogy kik vannak még a felvételen, akkor nemcsak a potenciális fideszes polgármesterjelölt Lazáry kerül partvonalon kívülre, hanem a szombathelyi Fidesz kemény magja is – állítják a helyi politikát jól ismerők.

Egy magát konzervatívként meghatározó szombathelyi erre mondja azt: „Az a jobbik eset, ha nyilvánosságra kerül a teljes felvétel, már amennyiben létezik. Ha nem kap ugyanis nyilvánosságot, akkor felhasználható zsarolásra. Ha utóbbi bekövetkezik, akkor majdnem mindegy, ki nyeri a választást Szombathelyen, ki lesz a polgármester, legyen a felvétel akár egy politikai rivális, akár egy drogdíler vagy annak rokona, barátja, esetleg üzletfele kezében. Durva világ jöhet a városra.”

Ez csak a felszín
Másik forrásunk szerint viszont „tisztuljon a közélet!” Az már viszonylag keveseket foglalkoztat a városban, hogy mindez milyen áron valósulna meg. Csupán néhány netes kommentben vetődik fel: ki kriminalizálja itt a szombathelyi közéletet? Az a politikus, aki esetleg felszív egy-két csík kokaint, vagy aki felvételek nyilvánosságra hozásának belengetésével presszionál politikust, ráadásul személyhez fűződő jogot, ártatlanság vélelmét figyelmen kívül hagyva nyilvánosságra is hozza a kukkolás eredményét, ahelyett, hogy azt egyenesen a rendőrségre vinné.

A magyarnarancs.hu tapasztalatai szerint a helyi fideszes választókat nem rendítette meg az alpolgármester esetleges érintettsége – még azokat sem, akik szerint a kábítószerezés nem fér össze a közéleti tevékenységgel –, míg az inkább balra húzó bizonytalanok körében egyenesen visszatetszést szült a felvétel nyilvánosságra hozása. Az pedig továbbra is kérdés mind az interneten, mind beszélgetőtársaink körében, hogy ha a felvétel nem hamisítvány, akkor ki volt a leskelődő? Abban egyetértés van, hogy aligha a szocialisták jutottak be a fideszes kemény mag partihelyére – már ha az létezik. (Egy nem igazán jó hírű szórakozóhelyről szólnak a helyi pletykák.) És ha igaz – ezt több forrásunk megerősítette –, hogy fideszes belharc áldozata lett Lazáry, akkor miért kellett ehhez a Czeglédy-féle felhajtás? Ha tényleg létezik a felvétel, simán le lehetett volna léptetni „belülről” az alpolgármestert anélkül, hogy az ellenzék kezébe ütőkártyát adnak. Vajon Lazáry lett-e koncnak az ellenzék elé dobva, vagy pont fordítva: az ellenzék szánta „figyelmeztetésül” a felvételt a másik két állítólagos érintettnek?

E kérdésekre egyelőre nincs válasz, ügy azonban – akármit mond a polgármester – van.

Már Lazáry haját szeretnék
Szombathelyen egy ideje várható volt a „drogbalhé” kirobbanása. Tavaly a jobbikos Balassa Péter képviselő dobta be a képviselők drogtesztelésének ötletét, idén márciusban Czeglédy Csaba melegítette fel az ötletet, melyet két tartózkodással a teljes közgyűlés megszavazott, a Fidesz-frakció is. Egyetlen képviselő, az orvos dr. Prugberger Emil korelnök, a Fidesszel frakciószövetségben lévő Pro Savaria Egyesület képviselője emelt szót a teszt ellen azért, mert méltatlannak tartotta a nyilvánvalóan nem drogozó közgyűlési többség gyanúba keverését.
Eredetileg vérvizsgálatról volt szó, majd – azzal az érvvel, hogy a vizelettel többfajta drogot lehet szűrni – módosították a döntést, amely minden képviselőre vonatkozott. A képviselők nem kapkodták el a dolgot, a Vas Népe cikke szerint a nyár közepén még csak négy képviselő „tisztázta” magát. Elsőként a másik fideszes alpolgármester, Marton Zsolt és a szocialista frakcióvezető, Czeglédy Csaba. Néhány hete a nyugat.hu foglalkozott a kérdéssel, ekkorra már többen jelezték, hogy túl vannak a teszten, és az negatív lett. Most, hogy Lazáry kétszer egymás után negatív tesztet produkált, a szocialisták az alpolgármester haját szeretnék, mondván, hogy a hajban régebbi (nem egy-két napon belüli) drogfogyasztást is ki lehet mutatni. Kérdés azonban, hogy ez csak Lazáryra vonatkozna, avagy mindenki másra.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.