Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. január 28-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Veszprémben már csak nagyon kevesen emlékeznek a másfél évtizede történtekre. A Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. biztonsági őrei sem tudják, valójában mit őriznek. Aki pedig hajdan kapcsolatba került a Rajk-féle emlékművel, úgy tűnik, igyekszik elfelejteni a történetet; akiknél érdeklődtem, kivétel nélkül azzal kezdték, nem szívesen válaszolnak.
A szoborról a veszprémi elöljárók hatalmi pozícióból és politikai szempontok alapján döntöttek – és néha a saját határozataikat sem tartották be. Rajk viszont nem a művészet elefántcsonttornyában élte az életét: a szobor megalkotása, majd perifériára kerülése után újra meg újra jelét adta annak, hogy pályafutása fontos állomásának tartja a veszprémi emlékművet. Akkor is, ha a megvalósult alkotás csupán torzó.
Rajk László 70. születésnapja tiszteletére, 2019 februárjában a Budapesti Építészeti Központban (Fuga) rendeztek gyűjteményes kiállítást a műveiből. Jelentős és közismert alkotásai (Nagy Imre újratemetésének díszlete, a Lehel téri piac épülete, a Saul fia látványvilága stb.) mellett markánsan jelent meg a veszprémi ’56-os emlékmű. Rajk újragondolta alkotását, amelynek alapján miniszobrot készített, és digitális frottázstechnikával is megjelenítette. Felesége, Rajk Judit emellett azt is elmondta, férje művészeti hagyatékából, vázlatrajzaiból az is kiderül, folyamatosan foglalkoztatta a veszprémi ’56-os szobor. Rajk, aki 2019. szeptember 11-én meghalt, korábban hozzájárulását adta, hogy az emlékművet Veszprémben, egy másik helyszínen állítsák fel, erre azonban nem került sor, sőt, alkotása darabokra vágva hever a Veszprémi Közüzemi Zrt. Házgyári úti telephelyén.
Megbízás és leállítás
Veszprém megyei jogú város MSZP–SZDSZ-es többségű önkormányzata 2005-ben még egységesen fejezte ki azon szándékát, hogy az ’56-os forradalom 50. évfordulójára emlékművet állíttatnak. A képviselő-testület az október 23-i, ünnepi ülésen határozott erről, egyúttal arról is döntöttek, hogy az emlékmű megalkotására meghívásos pályázatot írnak ki. Tizenegy pályamű érkezett be, amelyeket kiállítottak a polgármesteri hivatal előcsarnokában. A döntést ezekről a képviselő-testület hozta meg, amelynek tagja volt Debreczenyi János későbbi polgármester is.
Debreczenyi János mostani beszélgetésünk kezdetén fontosnak tartotta elmondani, amit a korabeli közgyűlésnek is a tudomására hozott: őt, illetve a családját a forradalom személyesen is érintette, édesapja a „faárugyár” munkástanácsának tagja volt, és ezt később ők nagyon megszenvedték. Apja a forradalom leverését követően másfél évig nem kapott állást, csak kisegítő munkát végezhetett. A család állandó rendőri zaklatásnak volt kitéve, éjszakánként becsengettek hozzájuk, razziáztak, igazoltatták a lakásban tartózkodókat.
Veszprém város közgyűlése a pályázatok elbírálásáról egy erre a célra létrehozott művészeti grémium javaslatát követően tárgyalt: a politikától független testület – akkoriban még létezett ilyen – Rajk László pályázatát ajánlotta a városatyák figyelmébe. Debreczenyi szerint ebben a helyzetben nem volt népszerű kritizálni Rajk pályázatát, de ő megtette. Úgy vélte, „az alkotás nem méltó a hősök helytállásához”, és szerinte rossz a helyszín (Színházkert) kiválasztása is. A 2006. március 23-i közgyűlési határozatot, amely szerint az ’56-os emlékmű megvalósításával a veszprémi önkormányzat Rajk László és felesége cégét, a Köztigon Kft.-t bízza meg, ennek ellenére megszavazta. Úgy érezte, nem tehetett mást, mert hozzászólását az egyik önkormányzati képviselő úgy fordította le, hogy „ezek szerint ő nem akar Veszprémben ’56-os emlékművet”.
Rajkék nagy lendülettel kezdték el a munkálatokat, és 2006. október 10-én a Színházkertben felállították az emlékművet. Gőzerővel folytatták a monumentális szobor befejezését, mivel a határidőig, a forradalom 50. évfordulójáig már csak napok voltak hátra.
Csakhogy 2006 októberében, az őszödi beszédet követő önkormányzati választáson Debreczenyi János legyőzte a már négy ciklus óta hivatalban lévő Dióssy László polgármestert. Dióssy az SZDSZ tagja volt, őt támogatta az MSZP is, Debreczenyi a KDNP-ben politizált, de polgármesterjelöltként a Fidesz is mögé állt. Az új polgármester a második munkanapján, október 13-án leállíttatta a Rajk-féle emlékmű építését. A hivatalos indoklás szerint a kivitelezés eltért a pályázatban kiírt és elfogadott tervektől.
Debreczenyi Jánost most arra kértük, idézze fel a részleteket, a gyors döntés okát. Mint elmondta, az első munkanapján magához kérette az emlékmű építésének hivatalos dokumentumait. Hangsúlyozta, hogy a többször leírt és közismert indoklás az ő olvasatában nagyon súlyos körülményként jelent meg: úgy értelmezte, az alkotó nem azt teljesítette, amire a megbízást kapta a várostól. Fontosnak tartotta azt is megjegyezni, hogy Rajk Lászlóval ő személyesen soha nem találkozott, „a művész ezt soha nem kezdeményezte” – igaz, Debreczenyi sem.
Dióssy László volt polgármester, az emlékműállítás kezdeményezője is azt emeli ki elsőként, hogy nem nagyon emlékszik a történtekre. A gyakorlati teendőkkel nem ő foglalkozott, hanem a kulturális terület alpolgármestere, Asztalos István. Azt azért megjegyzi, hogy ha a tervtől komoly mértékben eltértek volna az előkészítés folyamán, arról azért neki is tudnia kellett volna.
Ellenséges objektum
A személyes érdeklődésnek Asztalos István sem örül. Tíz-egynéhány éve felhagyott a politikával, tanár a Lovassy László Gimnáziumban. 2005-ben, az emlékmű felállításáról hozott közgyűlési döntés után kapta a feladatot, hogy a megvalósítást politikai szempontból koordinálja. Kiírták a meghívásos pályázatot, amelyben kikötötték, hogy az emlékmű maximum 19 millió 500 ezer forintba kerülhet – azért épp ennyibe, mert 20 millió forint felett a közbeszerzési előírásoknak kellett volna megfelelni. Asztalos István úgy emlékszik, az előzsűrizéssel megbízott grémium két művet emelt ki, közülük kellett a győztest kiválasztani a közgyűlésnek. Ő személy szerint Rajk pályázatát tartotta jobbnak, el volt tőle ragadtatva. Ezt annak ellenére is vállalja, hogy „szadeszes művészről volt szó”, vagyis könnyen keletkezhetett a politikai elfogultság látszata. Rajk egy videóinstallációt nyújtott be, amelyen az emlékmű tervezett veszprémi helyszínén, a Színházkertben virtuális felvételek segítségével mutatta be az elképzelését, egy vizes környezetbe helyezett szobrot. (A pályázat kiírása tartalmazta, hogy az emlékmű vizes elemet is tartalmazzon.)
Az első csalódás akkor érte Asztalost, amikor kiderült, hogy a 19 millió forintba a vizes elem nem fér bele, mert az legalább még egyszer ennyi forrást igényelne. Tehát az első ütem vizes elem nélkül jöhet létre, aztán majd valamikor, később, a hiányzó részt is megvalósítják. Noha ezt a helyzetet a többi pályázóval szemben Asztalos inkorrektnek érezte, az előkészítést továbbvitte. Saját hibájának azt tartja, hogy nem figyelt fel arra, az ehhez hasonló visszalépések nem csupán technikai jellegűek, hanem az esztétikai minőséget is befolyásolják. Ilyen volt például az is, hogy az öt zászlót megjelenítő tervezett fényes, saválló acélfelületet ezüstszínű, matt szerkezetacél váltotta.
Asztalos felelevenítette, hogy mindez ráadásul az őszödi beszédet övező politikai környezetben történt, a tüntetések, az utcai politizálás idején, amikor pártja, az MSZP komoly pozíciókat vesztett az őszi választásokon, Veszprémben is. Az új városvezetés szerinte nem esztétikai kérdésként kezelte Rajk emlékművét, hanem „ellenséges objektumként”: úgy véli, a szobrot főként ezért bontották le, nem csupán technikai vagy művészi szempontok miatt.
Asztalos István felidézte, hogy az emlékmű építésének leállítása és az eredeti helyszínről való elszállítása között rendeztek egy lakossági fórumot. A résztvevők kifejezetten elutasítóak voltak Rajk alkotásának színházkerti, de igazából bármilyen veszprémi fölállításával szemben. A hangulat ellenére a fórumon Asztalos azt mondta, a műalkotásoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy megküzdjenek önmagukért, ezért azt javasolta, állítsák fel a város egy másik pontján. Az idő pedig eldönti, van-e létjogosultsága a műnek; ma is ez az álláspontja. Asztalos felvetésétől függetlenül mások is hasonló megoldásban gondolkodtak, ámbár valószínűleg más megfontolásból. A Debreczenyi János vezette fideszes dominanciájú képviselő-testület 2007 áprilisában többségi határozattal úgy döntött, hogy a Rajk-féle emlékművet áthelyezik a Jutas lakótelepi Barátság parkba. Erről Rajk Lászlót is értesítették, aki a döntést elfogadta.
Csakhogy a politikai mellett közigazgatási síkon is zajlott a huzavona. Az emlékmű építésének leállításáról hozott önkormányzati határozat ellen a kivitelező cég, a Köztigon Kft. fellebbezett. A Fejér Megyei Bíróság 2008. novemberi jogerős ítéletében jóváhagyta a veszprémi polgármesteri hivatal bontási határozatát. 2008. december 15-én éjszaka a veszprémi önkormányzat lebontatta Rajk emlékművét, és a Közüzemi Szolgáltató Zrt. Házgyári úti telephelyére szállíttatta.
Nem sokkal ezután, 2009-ben Veszprém város beperelte Rajkék cégét: hozzávetőleg 23 millió forintot követelt tőlük: az emlékmű alapozási, bontási, elszállítási költségét, valamint azt az összeget, amelybe a Színházkert eredeti állapotba történő visszaállítása került. A Köztigon Kft. ellenkeresetet nyújtott be: Rajkék a várostól követelték kivitelezési díjuk elmaradt részét, 12 millió forintot.
Az elsőfokú ítéletre öt évet kellett várni: 2014 tavaszán a Veszprémi Törvényszék Rajkék javára döntött, bár az általuk kért 12 milliót 7,5 millióra csökkentette. A veszprémi önkormányzat az ítélet ellen fellebbezett, másodfokon a Győri Ítélőtábla döntött 2014. november 12-én, lényegében helybenhagyva az elsőfokú határozatot és annak indoklását, csupán a Rajkéknak fizetendő 7,5 milliót csökkentette tovább, 5 millió forintra. A jogerős döntés a szobor kivitelezésére, a szerződéstől való állítólagos eltérés vitájára is pontot tett, amikor végkövetkeztetésként leszögezte, hogy „a felperes (vagyis az önkormányzat – a szerk.) keresetében másodlagosan fenntartott hibás teljesítés jogcímén nem lehetett alapos az elállás”.
Az illúzióvesztés emlékműve
Rajk Judit szerint, noha a bíróság mindenben őket igazolta, ennyi idő múltán a veszprémi emlékműről más aspektusból kell beszélni. A bírósági, rendőrségi huzavona méltatlan volt ’56 emlékéhez, a szoborhoz, és méltatlan a nemzetközileg elismert művészhez, Rajk Lászlóhoz. Mink Andrásnak a Rajk Lászlóval folytatott beszélgetésekből készült A tér tágassága című kötetében Rajk igen hosszan taglalja a veszprémi emlékmű történetét. Rajk Judit szerint azért, mert férjének fontos volt ez az alkotás. „Ma a mű üzenetéről és esztétikájáról kell beszélni” – mondja. A szobrot viszont ott kell hagyni Veszprémben, ahol most van: lebontva, összevágva, mert ezzel lesz teljes az alkotás sorsa, mondja Rajk Judit. „Ültessenek rá borostyánt, vagy akármit, és legyen ez kordokumentum, a rombolás emlékműve.”
Amikor Rényi András művészettörténészt arról kérdezem, hova helyezné el Rajk László veszprémi alkotását, azzal kezdi, hogy a szobor lerombolása „szájbarágóan primitív szándékú politikai döntés volt”. Ez a gesztus kifejezetten Rajk László SZDSZ-es parlamenti képviselőnek, a rendszerváltás egyik ikonikus figurájának szólt, aki mindig is „jó értelemben vett politikai művész volt”. Építészi és szobrászi stílusát dekonstruktivistának szokás nevezni, amelynek legfőbb vonatkoztatási pontja a szovjet konstruktivizmus, a szovjet avantgárd harcos forradalmi művészete. Ebből kiindulva próbálta meg a megvalósult kommunista utópia negativitását plasztikailag is kifejezni. Ebben a modorban jelent meg a stilizált lyukas zászló motívuma Rajk talán legismertebb munkáján, a Nagy Imre-újratemetés díszletében is – 1989-ben még úgy tűnt, az ’56-os forradalom lesz a rendszerváltásban érdekelt erők közös nemzeti mítosza.
Rényi szerint ez hamis reménynek bizonyult, és erről az illúzióvesztésről szól Rajk dekonstruktivista veszprémi emlékműve is, amelyben a lyukas zászló szimbóluma már csak egy bizonyos nézőpontból áll össze. Rényi András „egy jól meggondolt gondolatnak” tartja, hogy Rajk szobrát ne állítsák fel még egyszer Veszprémben.
Jogfolytonosságot képvisel
Természetesen megkerestem Porga Gyulát, Veszprém jelenlegi polgármesterét is. Már csak azért is, mert ahogyan Rajk Judit is fogalmazott, Porga Gyula jogfolytonosságot képvisel a hajdani döntés és a mostani veszprémi önkormányzat között. Porga 2006 és 2010 között kulturális ügyekkel foglalkozó alpolgármestere volt a városnak. Ismeri a Rajk-szoborral kapcsolatos döntéseket, az építkezés leállításáról szólókat is. Sőt, alpolgármesterként ő volt az előterjesztője annak a 2007 áprilisában hozott közgyűlési határozatnak, amely arról rendelkezik, hogy az emlékművet a Jutasi út melletti Barátság parkba helyezzék át. A napirendi pont tárgyalásakor – a közgyűlés jegyzőkönyve szerint – „hozzászólásában kérte az ellenzéket, hogy az emlékmű áthelyezését támogassa. Jelezte egyúttal, hogy konszenzus alakult ki az alkotóval”.
Porga Gyulát még 2011-ben – a Napló újságírójaként – arról is megkérdeztem, mi a szándéka a városnak a Veszprémi Közüzemi Zrt. telephelyén lévő 1956-os emlékművel. Akkor a megyei lap ezt a választ kapta: „Valóban létezik egy erre (az emlékmű Barátság parkba való áthelyezésére – a szerk.) vonatkozó közgyűlési határozat, de nincs szándékunkban az emlékművet felállítani.”
Veszprém polgármestere a mostani megkeresésemre egyáltalán nem reagált.
