Az első „Tizenöt író, tizennégy történet arról, amiből csak egy lehet” – így a szemérmes alcím, ami kevésbé virágnyelven azt jelenti, hogy ebben az antológiában kortárs szerzők írnak az első szexről. Írnak, és nem vallanak, ez pedig jó hír, mert talán nem vagyok egyedül, akit őszintén nem érdekel, hogyan vesztette el úgy igazából a szüzességét Dragomán György, Karafiáth Orsolya, Fiala Borcsa vagy Lakatos Levente. Szerencsére nem a hálószobájukba kukkolunk be, hanem egy novellagyűjteménybe, amelynek egy-egy darabján átsejlik a személyes indíttatás, de a lényeg mégis a hangok és stílusok sokfélesége. A panteon változatos, a szerzők közt találunk huszonévest és 50 pluszost, József Attila-díjast és bestsellerszerzőt. A némileg hatásvadász téma ellenére a végeredmény kívül-belül ízléses, és ha nem is tabudöntő, azért mindenképpen fontos kísérlet. Van itt plátói és csíkos könyveket idéző szerelem, sutaság és tévedések vígjátéka, ismerkedés egy óvszerrel és durva beavatás a nőgyógyászati székben; első alkalom megfontoltan és hebehurgyán, szépszerével és erőszakkal. Ezzel együtt a történetek túlnyomó többsége egy visszahozhatatlanul naiv és infantilis világban, az internet előtti őskőkorban játszódik, amikor a legkiműveltebb főket is édes-bús fantáziák és óriási kérdőjelek töltötték meg. A Manó Könyvek új ifjúsági kiadója, a Menő Könyvek 17 és ¾ évtől ajánlja az antológiát, én bátran odaadnám már 16 évtől, úgy is, mint kultúrtörténeti érdekességet, amely talán elindíthatja a generációk közti párbeszédet, ha mással nem, hát azzal, hogy: „Anyám/apám, ti tényleg ilyen lúzerek voltatok?” (Menő Könyvek, 2017, 220 oldal, 2990 Ft)
Kertész Erzsi: Panthera. A hógömb fogságában „Ezt olvasd a Rumini után és az Időfutár előtt”, javasolja a kiadó, felismerve, hogy az olvasás iránti elköteleződés szempontjából kulcsfontosságú korosztálynak, a 10–14 éveseknek még nincs meg az a magyar szerzésű, kultikus regényfolyama, amit a kisebbeknek a Rumini, a nagyobbaknak az Időfutár jelent. Most mintha valóban egy ilyen jól sikerült széria születésének lehetnénk tanúi, hiszen a Panthera a sokadik utánnyomásnál tart, és a könyvfesztiválon már a folytatását is kézbe lehet venni. Kertész Erzsi pedig már a Labirintó című mesekönyvével is bizonyította, hogy eredeti vizuális képzelőerővel megáldott történetmesélő. A Panthera kis túlzással egy kortárs magyar Verne-regény, amiben benne van mindaz, amiért a francia írót szeretjük, ugyanakkor hiányzik belőle, amiért egy mai gyerek számára nehezen érthető vagy unalmas lehet. Azok kedvéért, akik nem rajonganak a téli sportokért, ezért talán vonakodva vennék kézbe a könyvet a címe miatt: a hógömb nem egy lavina, hanem az a kis üvegbúra, amibe havas vagy csillámporos tájat, házikót, emberkéket telepítenek, aztán lehet rázni és csodálni. Ilyen hógömb fogságába kerülnek gyerekhőseink egy komplett ellopott hegy társaságában, miután a főgonosz lekicsinyíti őket egy ördögi gépezettel. Remek figurák, valódi jellemfejlődés és intelligens humor. Kiskamasz szemmel szokatlan lehet a jelenből visszatekintő én-elbeszélés, és el is vesz valamennyit a „live show” izgalmából. De van annak előnye is, hogy már kezdettől tudjuk, a gyerekek túlélik az igencsak hajmeresztő kalandokat. (Pagony, 2016, 224 oldal, 2990 Ft)
David Walliams: A nagy szökés Témáját tekintve hiánypótló gyerekregény, hiszen nagypapák és unokák kapcsolatáról nem sok mű születik. A nagypapák egyébként is alulreprezentáltak, nincs könnyű dolguk, amikor helyüket keresik a sokkal körülírtabb társadalmi szerepek mentén tüsténkedő, piskótasütő, sapkahorgoló nagymamák mellett. Ám aki ismeri a szerző – brit komikus és celeb – korábbi könyveit, kivált a jelen művel leginkább párhuzamba állítható Gengszternagyit, sejtheti, hogy ez nem szokványos történet lesz. Ott egy unalmas, káposztaszagú, sűrűn pukizó nagymamáról derül ki, hogy valójában visszavonult, nemzetközi hírű ékszertolvaj, aki unokájával közösen megcsinálja az utolsó nagy dobást. A hülye angol humorral és londoni turistalátványosságokkal bőven meghintett, fordulatos történet világszerte sikert aratott.
A nagy szökés nem éri utol. Itt a (kimondatlanul is) Alzheimer-kórban szenvedő nagypapa azt képzeli, hogy ismét a brit légierő tisztje az 1940-es években, és a hazáját védi a Luftwaffe ellen. Elkóborol az éjszaka közepén, templomtornyok tetejéről kell összeszedni, s végül kénytelenek idősotthonban elhelyezni. Az egyetlen, aki szót ért vele, 12 éves unokája, aki rajong a repülőkért, szabadidejében repülőmodelleket épít, és imádja a régi háborús sztorikat – ő fogja kiszabadítani az öreget az idősotthonnak álcázott bűnszervezet karmai közül. Jó pontot kap a sok rajz, a nagy betűk, a tipográfiai játékok és a Gengszternagyiból már ismert migráns trafikos, Rádzs alakja. De a cselekmény kiszámítható és nyúlik, mint a bugyigumi, amin az öregek az otthonból menekülni próbálnak. Humora (mint az előző példánkból is látszik) nem kacsint ki a 8–12 éves regiszterből, ami nem jelenti, hogy ez a kis idétlen korosztály ne szórakozna rajta jól. Ugyanakkor ez a történet is a nagyszülő elvesztésével ér véget, így érzelmileg jóval összetettebb olvasmányélmény, mint egy Ropi naplója-féle (amúgy helyénvaló) ökörködés. (Fordította: Vereckei Andrea. Kolibri, 2017, 472 oldal, 3499 Ft)
