UNICEF: több mint 2000 gyerek halt meg a Gázai övezetben az elmúlt két hétben
A térségben élők súlyos ivóvízhiánnyal is küzdenek, mely elsősorban a gyerekekre lehet veszélyes.
A térségben élők súlyos ivóvízhiánnyal is küzdenek, mely elsősorban a gyerekekre lehet veszélyes.
Még mindig több mint 200 túsz van a Gázai övezetben.
Hiába Erdogan jóváhagyása, Magyarország „szuverén döntést fog hozni”.
A koalíció Donald Tuskot támogatja kormányfőjelöltként.
Ennek eléréséhez az elnök a nemzetközi közösség további támogatását kéri.
Légicsapásokkal folytatta Izrael éjjel a Hamász elleni háborút.
Nem sikerült eltalálnia az ajnározás alkalmával, melyik országról is van szó.
Az elnöki ratifikáció után a nemzetgyűlésnek is meg kell erősítenie a döntést, de úgy tűnik, a szövetség már csak Magyarországra vár.
A külügyminiszter szerint szuverén ország vagyunk, nem hallgatunk senkire.
A Hamász több mint 220 túszt tart fogva a Gázai övezetben.
Két túsz elengedése után bíznak benne, hogy még többen is kiszabadulhatnak.
Közben érkeznek az újabb felajánlások az egyiptomi határra.
És a tavaly szeptemberben halálra vert lány ügyvédjét, meg az újságírókat, akik írtak róla, börtönre ítélték.
A postahivatal dolgozói nem értek el az óvóhelyig, mert a sziréna csak néhány pillanattal a becsapódás előtt szólalt meg.