Kómában van az iráni lány, akit megvert a női kommandó

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. október 22.

Külpol

És a tavaly szeptemberben halálra vert lány ügyvédjét, meg az újságírókat, akik írtak róla, börtönre ítélték.

Az iráni állami média vasárnap bejelentése szerint gyakorlatilag agyhalott az a 16 éves, október elején kómába esett iráni lány, akit emberi jogi szervezetek szerint azért bántalmazott az erkölcsrendészet, mert nem viselte a kötelező fejkendőt.

A hivatalos bejelentés kórházi forrásokra támaszkodva azt közölte, az egészségügyi dolgozók mindent megtettek Armita Geravand állapota jobbrafordulásáért, ám az agykárosodást nem tudták elkerülni.

Emberi jogi szervezetek, köztük a Hengaw nevű, norvégiai székhelyű kurd jogvédő szervezet szerint Geravandot

a teheráni metróban bántalmazta az erkölcsrendészet női kommandója, mert nem volt rajta az előírásos fejkendő.

Az iráni vezetés tagadja, hogy a lány sérülését az erkölcsrendészet tagjai okozták volna.

A hatóságok a történtek után néhány nappal őrizetbe vették a diáklány anyját, Sahín Ahmedit is.

Ehhez kapcsolódó hír, hogy a hatóságok börtönbüntetésre ítéltek két újságírót, akik részt vettek az erkölcsrendészet őrizetében tavaly meghalt Mahsza Amini ügyének nyilvánosságra hozatalában. Ez is az iráni állami média vasárnapi tájékoztatásából derült ki.

Erről az ügyről van szó:

Az igazságügyi tárcához közel álló Mízán hírügynökség azt közölte, a 36 éves Elahe Mohammadi hat év börtönbüntetést kapott az Egyesült Államokkal való együttműködés vádja, ötöt az állambiztonság elleni szervezkedés, egyet pedig a síita állam elleni propaganda terjesztése miatt.

A 31 éves Nilufár Hamedit hét évre ítélték az Egyesült Államokkal való együttműködés vádja miatt, társához hasonlóan pedig öt évet kapott állambiztonság elleni szervezkedés, egyet pedig az Irán elleni propaganda terjesztése miatt.

A két újságírót 2022 szeptemberében vették őrizetbe, azóta a teheráni Evin börtönben raboskodnak. Az ítélet ellen 20 napig lehet fellebbezni.

Egy bíróság kedden – Irán elleni propaganda terjesztésének vádjával – egy év börtönbüntetésre ítélte Amini családjának jogi képviselőjét, Száleh Nikbahtot is, aki a vád szerint „információkat osztott meg az ügyről az iráni és a külföldi sajtó képviselőivel”.

Nikbaht már számos ismert iráni személyiség védőjeként lépett fel, így a többi között a nemrég óvadék ellenében szabadlábra helyezett Dzsafar Panahi filmrendező jogi képviselőjeként is eljárt.

Mahsza Aminit tavaly szeptemberben a kendőviselési szabályok megsértése címén tartóztatták le, és az őrizetben meghalt, miután – szemtanúk szerint – súlyosan bántalmazták. A kurd származású fiatal nő halála nyomán országos tiltakozási hullám robbant ki.

A címlapkép január 4-én készült, „a legfőbb iráni vezető hivatala” adta közre, az országos tüntetéssorozat idején

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.