Abrams harckocsikat kap Ukrajna az Egyesült Államoktól
Ezt Joe Biden elnök jelentette be Washingtonban.
Ezt Joe Biden elnök jelentette be Washingtonban.
A szerb–magyar határ vajdasági oldalán 2022 végén többször is fegyveres összecsapásba torkollott az embercsempészet. Az újabb menekülthullámmal egyre nehezebben bír a szerb állam, amelynek a zuhanó gazdasággal és a koszovói válság elmérgesedésével is szembe kell néznie.
Valószínűleg arra hivatkozva, hogy regionális helyett országos tevékenységet végzett.
A védelmi minisztérium beszerzési osztályának igazgatójának, a katonáknak szánt ellátmány túlárazott vásárlásása miatt.
Az egyelőre még kérdéses, mikor érkezhetnek meg a harckocsik az ukrán frontra.
Rejtélyes légzőszervi megbetegedések terjedése miatt, amit vélhetően a koronavírus okoz.
Más országoknak is engedélyezték, hogy ugyanilyen harckocsikat adjanak Ukrajnának.
Száznegyvenkét repülő, több tucat tengeri cirkáló, valamint tengeralattjárók manőverezését gyakorolják.
Több európai ország már a lengyel kezdeményezés mellé állt.
A nyugalmazott tábornok 56 százalékot kaphat a második fordulóban.
Többen is korrupció gyanújába keveredtek.
Pedig „ellentétes az érdekeinkkel”.