Lengyel miniszter: A németek csatlakozzanak az Ukrajnát Leopard-2 harckocsikkal támogató országokhoz

Külpol

Több európai ország már a lengyel kezdeményezés mellé állt.

Németország megkapta a lengyel engedélykérést német gyártmányú Leopard harckocsik Ukrajnába szállításához - közölte keddi Twitter-bejegyzésében Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter. Blaszczak arra szólította fel a német felet, hogy csatlakozzon az Ukrajnát Leopard-2 harckocsikkal támogató országok koalíciójához. „Ez közös ügyünk, hiszen egész Európa biztonságáról van szó” – írta a lengyel nemeztvédelmi miniszter.

Annalena Baerbock német külügyminiszter vasárnap este úgy nyilatkozott, hogy nem érkezett még engedélykérés a szövetségi kormányhoz külföldre eladott Leopard harckocsik Ukrajnába szállításáról, de ha érkezne ilyen, nem állnának a kezdeményezés útjába – írja az állam hírügynökség. A hadiipari exportról szóló német jogszabályok szerint a német szövetségi kormány engedélye nélkül nem lehet külföldre kivitt harckocsit harmadik országnak átadni.

Varsó eredetileg azt javasolta, hogy a nyugati államok szélesebb koalíciója legalább egy páncélos dandárnyi tankot adjon Ukrajnának. Lengyelország a tervek szerint tizennégy Leopard-2 harckocsit szállítana a saját készleteiből. Dánia, Finnország, Norvégia, Spanyolország és Portugália is jelezte, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez, a balti államok külügyminiszterei pedig szombaton közös nyilatkozatban felszólították a német kormányt, hogy azonnali hatállyal biztosítson ilyen harckocsikat Ukrajnának.

Pénteken a németországi Ramsteinban tartott találkozón az Ukrajnát támogató országoknak nem sikerült megállapodniuk a Leopard-2 nehézharckocsik szállításáról. A német védelmi miniszter azt mondta, megvizsgálják a lehetőségeket, felmérik a német haderőben használt Leopard 2-esek állományát, és a partnerekkel együttműködve a lehető leghamarabb döntést hoznak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.