A dél-szerbiai Presevo egyik kávézójában találkozunk Moinnal. Az enerváltnak tűnő pakisztáni pastu fiatalember több száz társával a város határában, a vasútállomás melletti gyárépületben kialakított menekülttábor és regisztrációs pont lakója. Könnyen szót értünk, a friss diplomás villamosmérnök az anyanyelve mellett angolul és arabul is jól beszél. A környék posztapokaliptikus. Mindenütt sitt és szemét, a lakóhelyiségek lepusztultak, a vizesblokkok úgyszintén. A segélyszervezetek áldozatos támogatása a konténerekben, sátrakban kialakított közösségi tereken, az étkezőkön, a sportlétesítményeken látszik. A szerb civil szervezetek munkatársai és önkéntesei mellett a törökök a legaktívabbak, de számos közel-keleti szervezet is dolgozik itt, s valamennyire a balkáni muszlim közösségek rendszeres támogató tevékenysége is érzékelhető.
A szerb hatóságok regisztrációs pontjánál nagy a forgalom. Sokan érkeznek az alig több mint tíz kilométerre húzódó észak-macedóniai határ felől. A tábor kapujának két oldalán gyorsbüfék és éttermek sorakoznak, péntek délelőtt szinte mindegyik tele van, ahogy a város központjában lévő kávézók is. A menekültközpont lakói közül sokan töltik itt a délelőttöt: pakisztániak és afgánok, de újabban az Észak-Afrikából érkezők száma is megnövekedett. Sokan itt, a kávézók környékén keresnek fuvart észak felé. A többségük nem először. Moint is már háromszor fordították vissza a magyar határ közeléből, s szállították vissza délre. Mint mondja, újra megpróbálja. „Addig is jobb itt, mint bármelyik görög táborban” – teszi hozzá.
Az albánok lakta dél-szerbiai városban a lakosság nem panaszkodik az idegenek jelenlétére. A pénteki ima után a mecsetből együtt jönnek ki a helyiek és a khutbét meghallgató marokkóiak meg pakisztániak. A vallásilag képzettebbek még közös nyelvet is találnak, a főtéren beszélgetnek. Ezt az albán többségű országrészt, a Presevo-völgyet az utóbbi évtizedekben a belgrádi kormány – nyilvánvaló politikai okokból – feltűnően elhanyagolta, s most a boltosok, éttermesek, kávézótulajdonosok örülnek az üzlet valamelyes fellendülésének – a Nyugat-Európába vándorló fiatalok és a lassan eltűnő középosztály helyett a menekültek jelentenek némi plusz vásárlóerőt. A helyieket a menekülteknél sokkal jobban zavarja a városban mindenütt érzékelhető, demonstratív szerb katonai jelenlét. Terepszínű teherautók vonulnak a főutcán a pár kilométernyire eső koszovói határ felé.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
