Orbán Viktor is megnézte az áradó Dunát

  • narancs.hu
  • 2024. szeptember 15.

Belpol

A miniszterelnök homokzsákot ugyan nem pakolt, de egy vízügyes szakembert kihúzott az árokból.

„Most jön a neheze. De felkészültünk, meg fogjuk csinálni!” – ezzel a címmel jelent meg egy videó vasárnap délután Orbán Viktor Facebook-oldalán, amelyben a miniszterelnök a Római-parton – drámai zenei kísérettel – arról beszél, hogy egy olyan területen áll, ami egy nap múlva járhatatlan lesz.

„A várható, érkező nagy víztömeg holnapra már a fejem magasságában áll, rá egy-két nappal pedig két méterrel följebb”

– magyarázza a felvételen Orbán, majd hozzáteszi: „A vízügyesek tele vannak önbizalommal.” A miniszterelnök szerint három kritikus szakasz van a Dunán: a Szigetköz, a Dunakanyar, valamint maga Budapest. „Pintér Sándor felügyeli a katasztrófavédelmet, tehát ő áll a védekezés csúcsán, és biztos vagyok benne, hogy mint eddig minden árvíz esetében, most is jól fogja irányítani a munkát” – fogalmazott a kormányfő, hozzátéve: „És hát itt van mögötte a kormány, szükség esetén pedig maga a miniszterelnök is.”

Most jön a neheze. De felkészültünk, meg fogjuk csinálni!

Most jön a neheze. De felkészültünk, meg fogjuk csinálni!

Posted by Orbán Viktor on Sunday, September 15, 2024

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Magyar Péter vasárnap délben gumicsizmában, ásóval a kezében jelentkezett be a Komárom-Esztergom megyei Neszmélyről. A Tisza Párt elnöke azt javasolja a miniszterelnöknek, ne Arnold Schwarzeneggerrel kondizzon, hanem pakoljon homokzsákokat, és segítsen az árvízi védekezésben. Bár Orbán a videó tanúsága szerint nem homokzsákozott, egy ponton – fizikai erőnlétét bizonyítandó – segített kihúzni egy vízügyes szakembert az árokból.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.