Megöltek egy rabbit az Egyesült Arab Emírségekben
Könnyen lehet, hogy iráni szál van az ügyben.
Könnyen lehet, hogy iráni szál van az ügyben.
Helyi idő szerint vasárnap reggel hét órakor (magyar idő szerint 6-kor) kinyitottak a belföldi szavazóhelyiségek, 19 millió szavazópolgár választ államfőt a következő ötéves időszakra.
Barrot kijelentései az elmúlt napok eszkalációja után hangzottak el.
A milliárdos évtizedekig demokratapárti volt, de 2016-ban már Trump kampányát támogatta 1,1 millió dollárral.
Nem járunk jól, ha Izrael kormányfője Magyarországra látogat Orbán hívására.
A miniszterelnök épp befejezte az ebédet a román kormányfővel, amikor csörrent a telefon.
A magyar származású tanácsadó és Trump az előző elnökség alatt is dolgoztak együtt.
Orbán Viktor nagyon várja, hogy ne kelljen megállni a magyar-román határon.
Csoda lenne, ha elítélnék a megválasztott elnököt.
A miniszterelnök péntek reggel arról beszélt, a Nemzetközi Büntetőbíróság ítéletének „semmilyen hatálya nem lesz” Magyarországon.
Törvényjavaslat készült arról, hogy az órák közti szünetekben, a tanáriban és az udvaron ukránul kell beszélni.
A magyar külügy nagy semlegességében mintha kettős mércét alkalmazna: Orbán Viktor elvtársainak országai akár bombázhatják is a magyarlakta településeket, de Svédországtól egy kritikus nyilatkozat is elég a rapporthoz.
A főügyészség szerint akár 12 évet is kaphatnak a felelősök.