Lesznek ám gitárok a Szigeten, csak kicsit keresni kell őket!

Zene

Idén is itt az ország legnagyobb bulija, amivel kapcsolatban szokás persze fanyalogni, de valójában idén is elég sok izgalmas fellépőt kínál a program azoknak is, akik nem DJ-szettekre akarnak csak táncolni, netán szeretik a hangos gitározást.

Már a 2000-es évek közepén nagyban mondogatták, hogy „bezzeg régen még rendes rockzene volt a Szigeten”, pedig az akkori helyzet még sehol nem volt a maihoz képest: akkor azért egy Stooges épp úgy odafért a nagyszínpadra, mint a Radiohead vagy a Placebo – a 2020-as évek közepén járva ez már bőven idillisztikus állapotnak tűnik.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy a Sziget line-upját szidjuk, nem erről van szó: a gitárzene különféle rejtélyes okok miatt hosszú-hosszú évek óta kikerült a figyelem középpontjából, leszámítva persze az olyan nagy öregeket, mint a fesztiválok helyett eleve saját gigakoncertekben utazó Oasis. A fesztiválipart sújtó különféle gazdasági és kulturális nehézségekről ide kattintva elolvashatja az írásunkat, a szomorú hangú felvezető után viszont ez itt azért mégiscsak egy ajánló, ráadásul pozitív jellegű! Ugyanis a teljesen az elektronikára váltott zenekarok és vizuális showműsorok mellett is előkerülnek a gitárok az idei Szigeten is, és ha kicsit is figyelünk, akkor kiváló koncertélmények várhatnak még azokra is, aki esetleg torzított hangszerekre vágynak. Mondjuk is a legjobb választásokat, időrendi sorrendben!

Papa Roach, augusztus 6., Revolut Stage

Tudta valaki, hogy a nu metal már olyan régi sztori, hogy az Egyesült Államokban egy új generáció már újra felfedezte magának, és van második hulláma is emiatt? Hozzánk ez a második hullám még nem ért el annyira, de hát ugye minek is, amikor még az eredetieket is láthatjuk színpadon? A Papa Roach esetében el kellett telnie egy kis időnek a megjelenés óta, de ma már be lehet ismerni: a Last Resort egy kifejezetten jó dal, ahogy a Time and Time Againt is remekül lehet dúdolgatni. Az amerikai zenekarnak persze vannak új dalai is, de talán ők sem gondolják komolyan, hogy ne a 2000-es évek elejének felidézését várja tőlük a többség a Revolut Stage-nél a nyitónapon 20:45-től.

Ocean Alley, augusztus 7., Nagyszínpad 

Nem hallgathatjuk el azt sem, hogy a surf rock legújabb hullámának ausztrál képviselője is Budapestre érkezik. Az egyre sikeresebb zenekar fő tulajdonsága természetesen az a halmozott lazaság, ami kicsit tényleg olyan, mint betépve nézni az óceán hullámait. 16:00-kor kezdenek a Nagyszínpadon, szóval időben kell kilátogatni!

Blossoms, augusztus 8., Revolut Stage

Ha azt mondjuk, hogy egy angol indie rock zenekarról van szó, akkor talán el is mondtunk mindent. A Blossoms 2013-ban alakult, tehát olyan sok esélyük nem is volt A-ligás világsztárrá válni, de ez a tét nélküliség talán csak bátrabbá tette a pszichedéliával bátran kísérletező zenekart, ami természetesen olyan nagy elődök örökségét viszi tovább, mint a Smiths. A Revolut Stage-nél érdemes őket keresni 20:45 körül.

Refused, augusztus 11., Revolut Stage 

Az 1990-es évek hardcore/punk/post-hardcore/ki tudja, minek hívott zenekara búcsúzik a közönségtől, a Sziget zárónapján pedig még utoljára mutatja meg a magyaroknak is, milyen elképesztően sok kreativitás szorult beléjük. Sok kiabálás, bátor kísérletezés akár az elektronikával, miközben jó súlyos gitártémák is emlékeztetik rá az embert, hogy azért a legjobb szórakozás egy fesztiválon mégiscsak az, ha magunkból kikelve ugrálunk ezekre a zenékre. 18:45, Revolut Stage!

Portugal. The Man, augusztus 11., Nagyszínpad

Ha egy zenekarnak Woodstock névre hallgat az egyik lemeze, akkor talán senki nem lepődik meg rajta, hogy hamisítatlan amerikai rockzenét fog kapni. Márpedig itt ez a helyzet, 2017-ben adták ki a Woodstockot, amin – és az azóta megjelent darabokon is – lelkesen politizálnak, beszélnek az őslakosok jogairól, miközben dögösebbnél dögösebb dolgok történnek a zenéjükben. 17:30-tól kezdődik a koncertjük Nagyszínpadon, sajnos ha a Refusedot is akarjuk látni, akkor ott kell hagyni a végét.

Akiket jó szívvel ajánlunk még, nézzen szépen mindenki utána: Palaye Royal (augusztus 6., Revolut Stage), The Beaches (augusztus 7., Nagyszínpad), Call Me Karizma (augusztus 10., The Buzz), Bartees Strange (augusztus 11., Revolut Stage), The Last Dinner Party (augusztus 11., Nagyszínpad). 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Az Amerika–EU-vámalku tovább nyomhatja a magyar gazdaságot

Noha sikerült megfelezni az EU-t fenyegető amerikai vám mértékét, a 15 százalékos általános teher meglehetősen súlyos csapást mérhet az európai gazdaságokra, így a magyarra is. A magyar kormány szerint Orbán Viktor persze jobb megállapodást kötött volna, de a megegyezés az orosz gázimportra is hatással lehet. 

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.