Tizenegy embert tartóztattak le az újvidéki tragédia ügyében

  • narancs.hu
  • 2024. november 21.

Külpol

A főügyészség szerint akár 12 évet is kaphatnak a felelősök.

Tizenegy embert tartóztattak le a november elsején, Újvidéken történt tragédia ügyében. A város vasútállomásán frissen épült erkélye leszakadt és összeomlott, 15 embert megölve és két személyt súlyosan megsebesítve. Az újvidéki Főügyészség közlése szerint az érintettek ellen a közbiztonság súlyos veszélyeztetése és az építési munkák szabálytalan végzése miatt emelnek vádat. Az említett bűncselekményekért 2-től 12 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A tragédia körülményeinek feltárása érdekében széles körű dokumentációt gyűjtöttek be és elemeztek, több tucat tanút hallgattak ki, valamint elkészítették a baleset okait és körülményeit feltáró szakértői véleményt, amelyet az ügyészség 2024. november 20-án kapott kézhez. A szakvélemény megismerése után, 2024. november 21-én, az ügyészség utasítására elfogták és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

Az újvidéki tragédiát óriási közfelháborodás követte, az utcára vonuló tüntetők a felelősök lemondását követelték. A megmozdulások hatására  Goran Vesić, építési, közlekedési és infrastrukturális miniszter, Tomislav Momirović, kereskedelmi miniszter és Jelena Tanasković, a Szerb Vasúti Infrastruktúra igazgatója ávozott posztjáról.  A beruházás a Budapest-Belgrád vasútvonal részeként valósult meg, a vizsgálatok szerint statikai méréseket is megspórolhattak. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Balatonföldvári „idill”: íme az ország egyetlen strandkikötője

  • narancs.hu

Dagonya, vagy a legtisztább balatoni homok? Ökokatasztrófa, vagy gyönyörűség? Elkészült a vitorláskikötő Balatonföldvár Nyugati strandján; július, vagy ha úgy tetszik, a balatoni főszezon első hétvégéjén néztük meg, valóban ellentétes-e a „józan ésszel”, hogy strand és kikötő ugyanazon a területen létezzen.

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.