Věra Jourová: A Netanjahura kiadott elfogatóparancs Magyarországra is kötelező

  • narancs.hu
  • 2024. november 23.

Külpol

Nem járunk jól, ha Izrael kormányfője Magyarországra látogat Orbán hívására. 

Az Európai Unió minden tagjára ugyanazok a nemzetközi törvények vonatkoznak, beleértve a nemzetközi intézmények törvényeit is – mondta Věra Jourová az Európai Bizottság alelnöke, reagálva a magyar miniszterelnök szavaira. Az Euronews emlékeztet, Orbán Viktor korábban úgy fogalmazott, hogy miután „felháborítóan pimasznak és cinikusnak” ítélte a döntést, meghívta Benjámin Netanjahu izraeli kormányfőt, és garantálta, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsát Magyarországon nem hajtják végre.

„A felelős politikusok tisztában vannak nemzetközi kötelezettségeikkel. Magyarország aláírója, részese a Nemzetközi Büntetőbíróságnak. A mi büntetőbíróságunknak, hogy pontos legyek. Ez egy olyan szabály, amely a nemzetközi jogon alapul, és kimondja, hogy a feleknek tiszteletben kell tartaniuk a bíróság döntéseit.

Tehát ez egy kötelező határozata a Nemzetközi Büntetőbíróságnak mindenkire nézve, aki aláíró, így Magyarországra nézve is”

– mondta az Európai Bizottság alelnöke az Euronewsnak.

Vera Jourova azt válaszolta, hogy az egyezmény megszegését jelenti, ha egy ország, amely az ICC tagja, vendégül lát és nem tartóztat le egy politikust, aki ellen az ICC nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. Arra a kérdésre, hogy ennek milyen következménye lehet, Vera Jourova azt mondta, egyrészt jogi lépések követik, másrészt rossz fényt vet az adott országra.

„Minden alkalommal, amikor egy ország megszegi a nemzetközi intézmények iránti kötelezettségvállalásait, saját magának okoz kárt, a saját jóhírét csorbítja. Az eljárás teljes menetét nem tudom megjósolni, de az biztos, hogy Magyarország imázsára hatással lesz” – fogalmazott. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”

„Így változik meg a világrend”

Miért tört előre a populista jobboldal a nyugati világban, és hogyan alakította át Kelet-Európát? Milyen társadalmi változások, milyen félelmek adták a hajtóerejét, és milyen tartalékai vannak? És a liberális demokráciának? A tájhaza egyik legeredetibb politikai gondolkodóját kérdeztük.