Szerbiában is engedélyezik a 12 éven felüli gyerekek oltását
"Ennek a generációnak az immunizációjával egy olyan csoportot fedünk le, amely potenciálisan komoly vírusterjesztő.”
"Ennek a generációnak az immunizációjával egy olyan csoportot fedünk le, amely potenciálisan komoly vírusterjesztő.”
Az öregedő társadalom problémái miatt. Holott csak 2015 októberében törölték el az 1979-ben bevezetett, úgynevezett egykepolitikát.
2012 és 2014 között olyan magas rangú európai tisztségviselők után kémkedtek, mint Angela Merkel német kancellár.
Ne a város alkalmazkodjon a befektetőkhöz, hanem fordítva – mondta a polgármester-helyettes.
Aljakszej Sota mellett megállt egy mikrobusz, arra kényszerítették, szálljon be.
Az államfő népszerűsége minden korábbinál alacsonyabb, 24 százalékon áll.
Horvátországban már ez a korosztály is igényelheti a vakcinációt.
Férje bebörtönzésének első évfordulóján a fehéroroszországi politikai foglyokra hívta fel a figyelmet a volt elnökjelölt.
És újakat is bevezet Raman Prataszevics letartóztatása miatt.
A függetlenség napjáig 70%-os átoltottság elérése a cél.
Hollandiában lehet majd az éttermek zárt terében is enni, ám a kocsmákban tilos lesz a foci Eb meccseit nézni.
Megakadályozták az erre vonatkozó bizottság felállításáról szóló törvény elfogadását.
Az orosz hatóságok nem járultak hozzá több gép útvonalmódosításához, de végül mégis engedélyezték azt.