Újabb újságírót vittek el Fehéroroszországban

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. május 30.

Külpol

Aljakszej Sota mellett megállt egy mikrobusz, arra kényszerítették, szálljon be.

Újabb újságírót vettek őrizetbe Fehéroroszországban – közölte a Fehérorosz Újságírók Szövetségének információjára hivatkozva az MTI. Aljakszej Sota, a Hrodna.life nevű hírportál főszerkesztője a háza előtt állt, amikor mellé hajtott egy mikrobusz, és akik odabenn ültek, arra kényszerítették, hogy szálljon be.

Márciusban az újságíró bíróság előtt állt, bűnösnek találták „szélsőséges anyagok terjesztésében”, pénzbírsággal sújtották. 

Sota korábban a tut.by portálnak dolgozott, ottani kollégái közül is már többet őrizetbe vettek.

Nemrég világszerte felháborodást váltott ki, hogy Raman Prataszevicset, egy hírcsatorna korábbi főszerkesztőjét úgy vették őrizetbe a hatóságok, hogy a Ryanair légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra szólították fel. Prataszevics a gépen utazott, barátnőjével együtt elvitték. 

 

 

  A fehérorosz elnök azt állította, a pokolgépes merényletre vonatkozó figyelmeztetést Svájcból kapták, de a svájci hatóságok ezt tagadták. Az újságíró őrizetbe vétele ellen több ország is tiltakozott, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerint állami terrorizmus az, amit Lukasenko elnök művel. A fehérorosz vezető pedig arra hivatkozik, hogy „hibrid háború” folyik az országa ellen. Arról, hogy a fehérorosz rezsim miért nem szereti Prataszevicset, ebben a cikkben írunk: 

A leadkép forrása: Hrodna.life.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.