Barcelona nem akar fiók-Ermitázst a kikötőjében

  • Narancs.hu/MTI
  • 2021. május 30.

Külpol

Ne a város alkalmazkodjon a befektetőkhöz, hanem fordítva – mondta a polgármester-helyettes. 

A barcelonai önkormányzat elutasította, hogy a város kikötőjének területén épüljön fel a szentpétervári Ermitázs múzeum spanyolországi fiókintézménye.

A kikötői hatóságok, az érintett terület tulajdonosai, elvben korábban hozzájárultak a terv megvalósításához: ez egy 15 ezer négyzetméteres múzeumépület, öt emeleten hét nagy kiállítóteremmel, 53 millió euróból. 

A kezdeményező a Varia befektetési alap és Valerij Jaroszlavszkij orosz üzletember, valamint az Uj Pallares katalán építész tulajdonában lévő Barcelona Kulturális Fejlesztése nevű vállalkozás. A múzeum megtervezésére Ito Tojo Pritzker-díjas japán építészt kérték fel.

Úgy becsülték, hogy a kiállítóhely az első évben 850 ezer, a következő esztendőben már másfélmillió látogatót fogadna. 

A barcelonai önkormányzat azonban átvizsgáltatta a megvalósíthatósági terveket, és úgy találta, hogy a kikötőbe megálmodott múzeum tovább növelné a forgalmat a már amúgy is zsúfolt peremkerületi utakon. A helyhatóság más helyszíneket javasolt, de a beruházók ragaszkodtak eredeti elképzelésükhöz. 

Az önkormányzat elutasító határozatát úgy indokolta Janet Sanz polgármester-helyettes, hogy a terveknek kell alkalmazkodniuk a városhoz, és nem fordítva. 

A katalán városban több mint 80 múzeum működik.

 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Csak a nácikat ne!

Egy Magyarországon alig létező mozgalommal harcol újabban Orbán Viktor, miközben a rasszista erőszak nem éri el az ingerküszöbét. A nemzeti terrorlista csak első ránézésre vicces: igen könnyű rákerülni.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.