Testőrei akadályozták meg a felfüggesztett dél-koreai elnök letartóztatását

  • narancs.hu
  • 2025. január 3.

Külpol

A hét elején kiadott elfogatóparancs január 6-ig érvényes.

A dél-koreai elnök biztonsági szolgálata megakadályozta, hogy a hatóságok őrizetbe vegyék Jun Szogjol felfüggesztett dél-koreai elnököt – írja a Reuters beszámolója alapján a 444.hu.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az elnök ellen kedden adott ki elfogatóparancsot egy szöuli bíróság, miután a hivatalából eltávolított államfő harmadszor sem jelent meg a december 3-án váratlanul kihirdetett hadiállapot ügyében elrendelt kihallgatásán.

A rendőrség, a magas rangú hivatalnokok korrupciós ügyeiben eljáró nyomozó szerv (CIO) és a védelmi minisztérium emberei helyi idő szerint nem sokkal péntek reggel 7 óra után érkeztek az elnöki rezidenciához, az épületben azonban az elnöki biztonsági szolgálattal, valamint az elnöki biztonságra kirendelt katonai csapatokkal találták szembe magukat, akik megakadályozták az őrizetbe vételt. A nyomozó hatóság végül délután fél kettő körül lefújta az akciót, mivel aggódott a rendőrök biztonsága miatt.

„Úgy ítéltük meg, hogy a patthelyzet miatt gyakorlatilag lehetetlen végrehajtani a letartóztatási parancsot”

– írta közleményében a CIO. A bírósági végzés január 6-ig érvényes, és csak 48 órát ad a nyomozóknak arra, hogy a letartóztatása után fogva tartsák Junt. Ezután dönteni kell, hogy kérelmezik-e az intézkedés meghosszabbítását, vagy szabadon bocsátják a politikust. Jun jogi képviselői szerint a CIO-nak nincs hatásköre arra, hogy lázadással kapcsolatos vádakat vizsgáljon Jun ellen, és arra sincs joga, hogy bírósági letartóztatási parancsot kérjen ellene.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.