Izraeli-palesztin konfliktus: megszületett a tűzszünet
Május 10. óta több ezer rakétát lőttek ki egymásra.
Május 10. óta több ezer rakétát lőttek ki egymásra.
A márciusban bevezetett kínai szankciókra reagál így az unió.
Oroszország diplomáciai stratégiáját ismertette csütörtökön Vlagyimir Putyin Moszkvában.
Úgy számolnak, hogy június végéig be tudják oltani a felnőtt lakosság több mint felét.
Áldását adta az orosz járványügyi intézet.
A radikális iszlamista szervezet vezetője bízik a közös megegyezésben, szerinte erre napokon belül sor kerülhet.
Lassan két hete tart a fegyveres konfliktus Izrael és a Hamász erői között. Eddig több mint 200 áldozatot követelt a palesztin, 10-et az izraeli oldalon. Hogyan fajult ismét idáig a szembenállás, miben más, mint az eddigiek, és mikor lesz már vége?
Az ENSZ szakértői szerint a hágai nemzetközi bíróságnak kellene vizsgálnia az izraeli-palesztin konfliktus szereplőinek tevékenységét.
Közös nyilatkozatot akart elfogadni az EU, de csak 26 tagállam támogatta.
Korábban a TUT.by több újságíróját is börtönbüntetésre ítélték.
Az orosz vakcinát viszont még mindig nem ismerik el.
Az Egyesült Államok a tűzszünet érdekében együttműködik Egyiptommal és más partnerekkel.