Légi háború Izraelben

A Vaskupola alatt

  • Fleischer Ferenc
  • 2021. május 19.

Külpol

Lassan két hete tart a fegyveres konfliktus Izrael és a Hamász erői között. Eddig több mint 200 áldozatot követelt a palesztin, 10-et az izraeli oldalon. Hogyan fajult ismét idáig a szembenállás, miben más, mint az eddigiek, és mikor lesz már vége?

A Ramadán hónap mindig robbanásveszélyes Izraelben: a muszlimok napkeltétől napnyugtáig böjtölnek, s ahogy haladnak az órák, egyre fáradtabbak, éhesebbek, ingerültebbek lesznek. Az idén a szokásos feszültséget rá­adásul mindkét oldalon alaposan fel is korbácsolták, mintha csak olajat akart volna önteni a tűzre a rendőrség. Benjámin Netanjahu belbiztonsági minisztere, a Likud hátsó padjaiból előrehozott, s csak a miniszterelnöktől függő, annak minden parancsát lelkesen teljesítő, s egymásnak ellentmondó tetteit szemrebbenés nélkül megmagyarázó Amir Ohana rendőrsége ezúttal nem engedte meg a muszlim hívőknek, hogy éjjelenként a Damaszkuszi kapunál a lépcsőkön üldögéljenek. Évek óta ez volt a szokás, az önkényes döntés elleni tiltakozások pedig egyre erősödtek és egyre erőszakosabbá váltak. Két hét után visszavonták az intézkedést, de addigra már magasra szöktek az indulatok.

A zsidókat egy TikTok-videó hergelte, amelyen arab kamaszok két ultraortodox fiatalt pofoznak meg a jeruzsálemi villamoson csak úgy, heccből. A Lehava ultranacionalista arabgyűlölő szervezet válaszul „Helyreállítani a zsidó méltóságot!” jelszóval tartott felvonulást Jeruzsálemben, ahol azt skandálták, hogy halál az arabokra, s összecsaptak a balos és arab ellentüntetőkkel és a rendőrökkel is.

A zászlók tánca

Az erőszak erőszakot szül. Egyre többen lettek az Al-Aksza mecsetnél, a Templom-hegyen – arab nevén: a Haram al-Sarifon – imádkozó muszlimok, és egyre puskaporosabb lett a hangulat is. Az immár naponta ismétlődő összecsapásokban egyre többen sérültek meg. Ráadásul a Ramadán utolsó hetére ígérte az izraeli legfelsőbb bíróság a döntést 13 arab család kilakoltatásáról a kelet-jeruzsálemi Sejk-Dzsarra negyedben, sokéves jogi hercehurca után. A Kelet-Jeruzsálem judaizálásán ügyködő ultranacionalista szervezetek 1948 előtti tulajdonjogi érveléssel akartak az arab házakba zsidókat költöztetni, s az óvárostól két-három kilométerre lévő Sejk-Dzsarrában is mindennapossá lettek az erőszakos tömeggyűlések.

Tovább növelte a palesztinok frusztráltságát, hogy Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke április végén bizonytalan időre elhalasztotta a május 22-re tervezett palesztin választásokat. Izraelt nevezte meg bűn­baknak, s később a Hamász is a zsidókat hibáztatta, mondván, nem jelentették be, hogy a kelet-jeruzsálemiek is szavazhatnak. Tették ezt annak ellenére, hogy mindenki tudja: az izraeli kormány a város keleti felének 1980-as de facto annektálása, a Jeruzsálem-törvény miatt ezt nem teheti meg, de ha a város keleti felének lakói a kelet-jeruzsálemi postahivatalokban szavaznának, a kormány ugyanúgy félrenézne, mint tette azt 2006-ban.

Abbász valójában azért halasztott, mert a Hamász győzött volna, mint 2006-ban, az azóta is utolsó szabad palesztin parlamenti választásokon. A polgári demokrácia ezen alapintézményének, a szabad választásoknak az évtizedes elmaradásán Izraelben és Nyugaton csak forgatjuk a szemünket: egyrészt a palesztinoknak is járna a demokrácia, mint minden népnek, másrészt szörnyű lenne, ha ismét és Ciszjordániában is győzne a Hamász. Akkor bizonyosan ez lenne az utolsó valódi választás, amelyet egy iráni típusú „iszlám demokrácia” követne.

Jeruzsálem valóságos puskaporos hordóvá vált. Május 8-án, szombaton lezárták a város bejáratait, s a rendőrség az előző esti össze­csapásokra hivatkozva leállította a városba tartó hívőkkel teli buszokat és autókat. Tömegek indultak gyalog az Al-Aksza felé, vállukon az imaszőnyegükkel. Már 90-en sebesültek meg a minden addiginál hevesebb kődobálásban, s a rohamrendőrök villanógránátokat és könnygázbombákat dobtak az Al-Akszába – eddig soha nem volt példa ilyenre.

A végső csapást a rákövetkező hétfő, a május 9-i Jeruzsálem-nap jelentette. Az izraeli hadsereg 1967-ben ezen a napon foglalta el Jordániától a város keleti felét, benne az óvárost és a Siratófalat. A jobboldal évek óta a „zászlók táncával” emlékezik meg erről az eseményről, a Damaszkuszi kapun többezres, kék-fehér zászlókat lengető tömeg vonul be az óvárosba, és menetel végig a szinte kizárólag arabok lakta negyedeken a Siratófalig. A hadsereg és a belbiztonsági szolgálat, a Sin Bet az idén az útvonal módosítását kérte a rendőrségtől, s bár robbanásveszélyes volt a helyzet, mivel palesztinok ezrei várták az óvárosban a zsidó felvonulókat, csak az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy a menet a Jaffó kapun és az örmény, majd a zsidó negyeden haladjon át. Már késő volt: a Hamász teljesíthetetlen ultimátumot adott Izraelnek, majd hétfőn, május 10-én este hatkor óramű pontossággal megkezdődtek a rakétatámadások.

A falak őrzői

Azóta a szokásos rakétaháború folyik, amire mindkét oldal már alaposan felkészült. Izraelben a Gázai övezet környékén biztonsági betonszobát építenek a lakásokhoz, folyamatosan tökéletesítik a rakétavédelmi rendszert, a Vaskupolát és a célpontok listáját, a Hamász pedig rakéták ezreit halmozta fel, kialakította az elindításukhoz szükséges infra­struktúrát és a vezérkar bunkereit. A harcok menete is a szokásos. A Gázára mért nagyobb csapások után rakétaeső hullik Tel-Avivra és a távolabbi városokra, s persze lövik a környező izraeli településeket is. Az izraeliek a katonai infrastruktúrát, a rakétákat elindító palesztin fegyvereseket és a vezetőiket célozzák, amihez ezúttal hozzájött az alagutak és a gázai magas épületek elleni támadások sorozata.

PALESTINIAN-ISRAEL-CONFLICT-GAZA

 
Nagy pontosságú csapások (Gázaváros május 17-én)
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk