Zavarba ejtő interjú jelent meg az Origón. Már a felütés is erős: „Az embernek legyen Istene és hazája, és azon kívül mindent szabad.” Ezekkel a szavakkal nyitja gondolatainak bő áradását Orbán János Dénes, a József Attila-díjas – az Origó által nagyként jelölt - költő, prózaíró, az Előretolt Helyőrség Íróakadémia vezetője, aki egyúttal a kormánylaptárs Magyar Idők kulturális rovatának a vezetője.
Még ennél is meghökkentőbb a nagy embert terveiről és a kortárs magyar irodalomról faggató Vági Barbara felvezetése.
„Székely embernek nem való a nagyváros – mondja: mosolyog, nézem a szemét, szomorú szeme van, vagyis inkább úgy érzem: tele titokkal, valami megfejthetetlen rejtéllyel; olykor a távolba néz, egy ideig hallgat, én meg várom, mikor mondja ki a titkot, de nem, nem mondja, pedig legszívesebben megkérdezném tőle, hogy mondd, mi az a mándruc? Aztán persze nem kérdezem, csak hallgatom, ahogy beszél irodalomról, versekről.....”
S valóban elámulva hallgatja, ahogy Orbán Dénes a nagy költő elmeséli miként is karolják fel a fiatalokat. A tehetségeseket, mert amikor felvételiztetnek (mármint egy íróakadémiára) akkor nem nézik, hogy „ki honnan jön”. „Csak a minőség számít”.
| ||
S a tanulságot is mondja: „Ne feledjük, hogy Ady Endre is Érmindszentről érkezett, nem Budapest belvárosából. Ráadásul Ady idejében könnyebben el lehetett jutni Érmindszentről Budapestre, mint manapság.” (Még jó, hogy a kormány teljes mellszélességgel kiáll az esélyegyenlőségért, külön biztosa van a szegregáció elleni küzdelemnek.)
Az újságíró nem csupán rögzíti a válaszokat és kérdez, hanem követi is minden rezdülését, ahogy bólint, távolba néz, mosolyog a szeme, amiben ott az „egész kalandos élete”, még ha szarkalábak látszódnak is körötte....
S közben a nagy költő ilyeneket mond: „A kortárs magyar irodalom olvasásához lassan filozófiadiploma szükséges. Mi arra próbáljuk rávezetni a tanítványainkat, hogy olyan témákról írjanak, amelyek érdeklik a széles közönséget. Ha olyan verset ír a költő, amelyben az olvasó felfedezi önmagát, a saját gondolatait, akkor nagyon sok emberhez eljut a műve. De ha folytatódik ez a tárgyias-objektív, filozófiába hajló steril líra, ami jelenleg a kortárs magyar irodalom fősodrát képviseli, azzal bizony csak elriasztjuk az olvasókat, és egy beteg beltenyészet marad a kortárs irodalom.” De nyugalom, van kiút: „Írjanak a fiatalok a szerelemről bátran – erről mindig kell írni. Egy pályakezdő költőnek ez a legjobb téma. Írjanak szerelmes verseket, erotikus verseket, pajzán verseket, az mindig érdekli az olvasót. Ha eddig működött ezután is fog.”
Az Előretolt Helyőrség egyébként, ha eddig még nem tudta volna a széles, szerelmen hizlalt olvasóközönség, „a legeltaláltabb irodalmi márkanév, amely a magyar irodalom történetében előfordult. Talán még a Nyugatnál is erősebb.” – fejtegeti Orbán, aki egyébként az íróakadémia vezetője.
Azután hasonló szerénységgel folytatja:„Az elmúlt tíz-tizenöt évben a polkorrektség bélyege nyomódott rá a fiatal irodalomra. (...) Ma mindenbe belekötnek a genderaktivisták. A szerelmes versek már nem szerelmes versek, hanem szexista versek. Nem merünk humorizálni, nehogy megsértsünk valakit. Most már lassan egy anyósviccet sem szabad mondani, nehogy megbántsuk az anyósokat. Borzalmas ez a félénkség.”
Még jó, hogy ők ketten, nem félnek.
