Brutálisan visszaesett a születések száma Magyarországon

  • narancs.hu
  • 2024. július 26.

Belpol

De a házasságok száma is csökkenőben van a tavalyi adatokhoz képest.

Az előzetes adatok szerint 2024 júniusában 6040 gyermek született és 8863 ember halt meg; 2023 júniusához képest a születések száma 17, a halálozásoké 5,9, a házasságkötéseké pedig 14 százalékkal csökkent – közölte a KSH. 4946 pár kötött házasságot, ez 14 százalékkal, 789-cel kevesebb a 2023 júniusinál.

Január-júniusban 37 898 gyermek jött világra, 9,7 százalékkal kevesebb a 2023 január-júniusinál. Ezen belül január-márciusban 9,1, áprilisban 3,3, míg május-júniusban 13 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos hónapjaiban.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,36, ami egy évvel korábban 1,49 volt.

62 190-en haltak meg, 4,2 százalékkal, 2724-gyel kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban 1,8, februárban 0,2 százalékkal többen, míg március-júniusban 7,0 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos időszakában.

A születések és a halálozások egyenlegének következtében a természetes fogyás 24 292 fő volt, ami 5,8 százalékkal több a 2023. január-júniusi 22 957 fős értéknél.

Ebben az időszakban 21 210 pár kötött házasságot, 1,5 százalékkal, 310-zel több az egy évvel korábbinál. Január-februárban 27, április-májusban 3,2 százalékkal több, míg márciusban 1,9, júniusban 14 százalékkal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2023 azonos hónapjaiban.

A hivatal szerint ezer lakosra 8,0 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,9, a halálozási arányszám pedig 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2023 január-júniusában. A természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal 5,1 ezrelékre nőtt. Ezer élveszületésre 4,0 csecsemőhalálozás jutott, ami 1,1 ezrelékponttal meghaladta az előző év azonos időszakának értékét. A házasságkötési arányszám 4,5 ezrelék volt, 0,1 ezrelékponttal nagyobb, mint egy évvel korábban.

A születések száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű, az országos átlagot meghaladó csökkenés Budapesten, Nyugat-Dunántúlon és Pest régióban történt.

A halálozások száma Észak-Alföldön kismértékben nőtt, míg a többi régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb, az országos átlagot meghaladó mérséklődés Pest régióban, Közép-Dunántúlon, a fővárosban és Dél-Alföldön következett be - fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a természetes fogyás mértéke Közép-Dunántúlon, Pest régióban és Észak-Magyarországon mérséklődött, míg a többi régióban nőtt. A legnagyobb, az országos átlagot meghaladó növekedés Nyugat-Dunántúlon, Budapesten és Észak-Alföldön történt.

A házasságkötések száma a főváros kivételével az összes régióban nőtt. A növekedés mértéke Pest régióban és Nyugat-Dunántúlon elmaradt az országos átlagtól, míg a többi régióban meghaladta azt - írták.

2023 július és 2024 június között 81 166 gyermek született, 7253-mal, vagyis 8,2 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál. 125 452-en haltak meg, 6333-mal, azaz 4,8 százalékkal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban. Ebben az időszakban 50 449 pár kötött házasságot, 4743-mal, 8,6 százalékkal kevesebb a megelőző 12 havinál.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.