„Vétkesek közt cinkos aki néma” – Lemond a Farkasréti Általános Iskola igazgatója

  • narancs.hu/Amnesty
  • 2018. október 18.

Lélek

Elkeseredett, felőrölte a rossz rendszer.

Beadta lemondását a budapesti Farkasréti Általános Iskola intézményvezetője, Fazekas László, döntését segélykiáltásnak szánja.

Lépését a Dél-budai Tankerületi Központ Intézményi Tanácsának címzett levelében indokolta, de az iskola diákjainak és tanárainak is elküldte, írta meg a 444.hu.

Jeligéje: „vétkesek közt cinkos aki néma.”

„Lemondó levelem egy segélykiáltás a többi állami fenntartású iskoláért, pedagógusaiért és vezetőikért, de leginkább a jelenlegi és jövőbeli diákokért!” – írja Fazekas. De konkrét okokat is felsorol: az iskolák elveszítették önállóságukat, a tankerületi központok számára sem biztosítják a megfelelő forrásokat, helyi szinten sem valósult meg együttműködés az önkormányzat és a fenntartó között, a pedagógusok leterheltsége pedig lehetetlenné teszi a munkát.

„Nem látszik remény arra, hogy a távozó pedagógusok helyett megfelelő szakembert tudjunk felvenni”, írja.

A levél torokszorító elkeseredettségről ad tanúbizonyságot. „Nem tudom olyan színvonalon végezni a munkámat, ahogy a saját magammal szemben megfogalmazott elvárások szerint szeretném. Az elveimmel és a valósággal való küzdelemben teljesen felőrlődöm.” Valamint: „Olyan feltételek biztosításáért kell harcot folytatni, ami alanyi jogon kellene, hogy minden iskola számára biztosítva legyen!”

Fazekas Lászlót 2013-ban a Magyar Arany Érdemkereszttel tüntette ki a köztársasági elnök a gyermekvédelem és a közoktatás területén végzett kimagasló teljesítménye elismeréseként.

(Leadképünk illusztráció.)

(444)

Figyelmébe ajánljuk

Céltalan poroszkálás

A két fivér, Lee (Will Poulter) és Julius (Jacob Elordi) ígéretet tesznek egymásnak: miután leszereltek a koreai háborús szolgálatból, a veteránnyugdíjukból házat vesznek maguknak Kalifornia dinamikusan növekvő elővárosainak egyikében.

Autósmozi

  • - turcsányi -

Vannak a modern amerikai mitológiának Európából nézvést érthető és kevésbé érthető aktorai és momentumai. Mindet egyben testesíti meg a Magyarországon valamikor a nyolcvanas években futó Hazárd megye lordjai című, s az Egyesült Államokan 1979 és 1985 között 146 részt megérő televíziós „kalandsorozat”, amely ráadásul még legalább három mozifilmet is fialt a tengerentúli közönség legnagyobb örömére, s Európa kisebb furcsálkodására.

Húsban, szőrben

Mi maradt élő a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa programból? Nem túl hosszú a sor. A Tudásközpont és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. kulturális intézményei: a Zsolnay Negyed és a Kodály Központ, és a Zsolnay Negyedben az eleve kiállítótérnek épült m21 Galéria, amelynek mérete tekintélyes, minősége pedig európai színvonalú.

Rémek és rémültek

Konkrét évszám nem hangzik el az előadásban, annyi azonban igen, hogy negyven évvel vagyunk a háború után. A rendszerbontás, rendszerváltás szavak is a nyolcvanas éveket idézik. (Meg egyre inkább a jelent.)

Az igazságnak kín ez a kor

A családregény szó hallatán rendre vaskos kötetekre gondolunk, táblázatokra a nemzedékek fejben tartásához, eszünkbe juthat a Száz év magány utolsó utáni oldalán a kismillió Buendía szisztematikus elrendezése is.

Kultúrnemzet

„A nemzetgazdasági miniszter úr, Varga Mihály 900 millió forintot biztosított ennek az épületnek a felújítására – nyilván jó összeköttetésének köszönhetően. Lám, egy nemzeti kormányban még a pénzügyminiszter is úgy gondolja, hogy a kultúra nemcsak egy sor a magyar költségvetésben, hanem erőforrás, amelynek az ország sikereit köszönhetjük.”