Hóhelyzet van

  • narancs.hu
  • 2023. december 7.

Lokál

Csütörtök éjfélig az ország középső részén 5-15 cm-es vizes, tapadó hóréteg alakulhat ki.

Szerda délután óta kisebb-nagyobb pelyhekben hullik a hó, csütörtök hajnalra a Dunántúl, valamint az ország középső és északi része fehérbe borult. 

A Telex összeszedte, mire kell figyelnie azoknak, akik autóval, vonattal vagy tömegközlekedéssel indulnának útnak. Eszerint Közép- és Dél-Dunántúlon, Közép-Magyarországon, Nógrád, Bács-Kiskun vármegyében is havazik, Veszprém, Székesfehérvár, Solt, Kiskőrös és Baja környezetében 5-10 cm közötti a leesett hó mennyisége. Az Időkép előrejelzése szerint csütörtökön

északnyugaton egyre többfelé támad majd fel az északnyugati szél, mely elsősorban az Észak-Dunántúlon hordhatja majd a havat, a legerősebb lökések a Bakony térségében várhatóak.

A Dunántúl déli felén is élénk lesz a szél, de problémákat elsősorban a hegyes-dombos vidékeken okozhat a hófúvás. Főként a Tiszántúlon havas esőre, esőre kell számítani. A középső országrészben és a hegyekben még 5-10, néhol akár 15 centit meghaladó hó is hullhat. Csütörtök éjfélig az ország középső harmadán nagy területen alakulhat ki 5-15 cm-es vizes, tapadó hóréteg. Napközben mínusz 1 – plusz 5 fok várható.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli előrejelzése szerint az ország döntő részén egész nap borult időben lesz részünk, de a havazást fokozatosan havas eső, eső válthatja, estére pedig egyre többfelé szűnik meg a csapadék.

Az utinform.hu tájékoztatása szerint téli útviszonyokra kell készülni az ország nagy részén.

A hírportál helyszíni beszámolója szerint az M1-M7-es bevezető Budapest felé (és kifelé is) jól járható, az út végig le van takarítva, csupán a köd miatt kell óvatosan vezetni. A bevásárlóközpontoknál is fennakadásmentesen lehet közlekedni, nincs torlódás. Sasadon (11.-12. kerület találkozásánál) viszont egyelőre nincsenek letakarítva a bekötőutak, csúszkálnak az autók. 

 
Egyférfi havat lapátol egy behavazott rákospalotai utcán 2023. december 7-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan végzi a hóeltakarítást és az utak síkosságmentesítését a nyugati országrészben, arra kérik az autósokat, hogy az időjárásnak megfelelően, óvatosan és körültekintően vezessenek,

kizárólag téli gumival felszerelt járművekkel induljanak el, előtte pedig tájékozódjanak a utinform.hu oldalon.

A Mávinform reggeli tájékoztatása szerint:

  • Drégelypalánk és Balassagyarmat között fakidőlés miatt nem lehetséges a közlekedés. Az S750-es vonatok közlekedésében jelentős késésekre, járatkimaradásokra lehet számítani a reggeli, délelőtti órákban. A Balassagyarmatról 6:17-kor Vácra indult S750-es vonat (33249) vár a fa eltávolítására.
  • A vonatok a Győr–Veszprém vonalon a reggeli órákban hosszabb menetidővel közlekednek.
  • Az S36-os vonatok váltóhiba miatt 6:30-tól rövidebb útvonalon, csak Kőbánya-Kispest és Tárnok között közlekednek. Az utasok Tárnok és Martonvásár között Z30-as vagy G43-as járattal utazhatnak.
  • Magyarnándor és Nógrádkövesd között fa dőlt a sínekre, emiatt szünetel a vonatforgalom az eltávolításáig. A Balassagyarmat-Aszód vonalon jelentősen hosszabb menetidőkre, kimaradó járatokra kell számítani. A vasúttársaság pótlóbuszt rendel.
  • Rákospalota-Újpest és Veresegyház között meghibásodott a felsővezeték, ezen a vonalon pótlóbuszok közlekednek. A Budapest-Veresegyház-Vác vonalon 20-30 perccel hosszabb eljutási időre lehet számítani.
  • A Balassagyarmat-Aszód vonalon 15-30 perccel nőhet a hajnali, reggeli S780-as vonatok menetideje.
  • A Záhonyból a Nyugati pályaudvarra tartó, Nyíregyházáról 6:26-kor továbbindult Nyírség InterCity (IC 619) elgázolt egy embert Apafa és Debrecen között. A helyszínelés ideje alatt – várhatóan 9-10 óráig – csak egy vágányon haladhatnak a vonatok ezen a szakaszon. A Debrecen-Nyíregyháza vonalon 10-20 perccel nőhet a menetidő.
  • Az Egerből 8:42-kor Debrecenbe induló InterRégió (6547) csak Füzesabonytól közlekedik.
  • A Nyugati pályaudvarról 9:18-kor Lajosmizsére induló S21-es vonat csak Kőbánya-Kispesttől közlekedik. Az utasai a Nyugati pályaudvarról 9:23-kor Nyíregyházára induló Nyírség InterCity-vel utazhatnak Kőbánya-Kispestig.

 
Utasok a behavazott Rákospalota-Újpest vasútállomáson 2023. december 7-én
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

A BKK tájékoztatása szerint:

  • A 219-es autóbusz időjárási okok miatt nem közlekedik a teljes vonalon.
  • A 191-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Sarolta utca megállót.
  • Szintén időjárási okok miatt a 65-ös autóbusz nem közlekedik a teljes vonalon.A 60A és 60B autóbusz sem közlekedik a teljes vonalon.
  • A havazás miatt a 140-es autóbusz terelve közlekedik, nem érinti a Művelődési Ház és a Dióskert megállót.
  • A 3-as villamos járműhiba miatt az Ecseri út M és a Nagykőrösi út / Határ út között nem közlekedik, az Ecseri út M és a Gubacsi út / Határ út között pótlóbusz közlekedik.
  • A 69-es villamos ritkábban közlekedik a teljes vonalon.
  • Torlódás miatt növekedett a menetideje a 30-as, a 230-as, a 30A-s és a 20E-s, autóbuszoknak, valamint a 79-es és 75-ös trolibuszoknak is.
  • A 2B villamos pályahiba miatt terelve közlekedik.

A tűzoltóknak is sok munkát ad a havazás.

Szerda este és az éjszaka a fővárosban és környékén, valamint a Dunántúlon, főként kidőlt fák eltávolításához és árokba csúszott járművek mentéséhez riasztották a tűzoltókat – közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Szerdán százhatvanöt, csütörtök hajnalig pedig további több mint száz esethez riasztották az egységeket, amelyeknek a leggyakrabban kidőlt fákat, letört ágakat kellett eltávolítaniuk.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."