Civil kihívókat kap Erzsébetváros DK-s polgármestere

  • narancs.hu
  • 2023. december 7.

Lokál

Niedermüller Pétert saját pártja mellett az MSZP és a Párbeszéd támogatja, a Fidesz egyelőre nem nevezte meg jelöltjét.

Egy VII. kerületi civil szervezet, a Színes Erzsébetváros Egyesület önálló polgármesterjelöltet indít a 2024-es önkormányzati választáson, emellett mind a tíz helyi választókerületben saját jelöltjük lesz – ezt az egyesület elnöke, Lajos Béla jelentette be a „Tegyünk Erzsébetvárosért” című sajtótájékoztatójukon. 

A Telex beszámolója szerint arról, hogy kiket indítanak, egyelőre annyit árultak el, hogy a polgármesternek Lajos Bélát, az egyesület elnökét jelölik, a választókerületi jelöltjeikről a következő hetekben döntenek.

Színes Erzsébetváros 2018-ban alakult lokálpatrióta kezdeményezés. Saját bemutatkozásuk alapján a mindennapokban igyekeznek bemutatni kerületük szépségeit, és azt, amiért igazán jó ott élni, de foglalkoznak a nehézségekkel is, amikre megpróbálnak megoldást keresni. „Civilként, helyi ügyek mentén dolgozunk, egy kulturáltabb, zöldebb, emberléptékű Erzsébetvárosért” – írják magukról.

Lajos Béla úgy nyilatkozott, hogy

az országosan szervezett pártoktól függetlenül indulnak, és nem is terveznek együttműködni semelyik politikai párttal.

Erzsébetvárosban eddig a jelenlegi DK-s polgármester, Niedermüller Péter jelentette be, hogy a 2024-es önkormányzati választáson újraindul. A pártok közt eddig létrejött megállapodások értelmében Niedermüllert saját pártja mellett a MSZP és a Párbeszéd is támogatja majd. A polgármester 2019-ben a fideszes Vattamány Zsoltot győzte le: a szavazatok közel 48 százalékát szerezte meg, ami 1186 vokssal volt több, mint a második helyen végző kormánypárti jelölté.

A Fidesz–KDNP egyelőre itt sem nevezte meg saját jelöltjét.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."