Lokál
Hatodával csökkent a napi szén-dioxid-kibocsátás a világon a karanténintézkedések csúcsán
Egy friss kutatás szerint a teljes emissziócsökkenés 86 százaléka a szárazföldi közlekedésben, az energiaszektorban és az iparban következett be.
Károly herceg arra buzdítja a briteket, menjenek a földekre dolgozni
Az Instagramon emlékeztette a briteket, hogy az élelem "nem varázsszóra terem".
A kormány sietett egy magánépítkezés segítségére Józsefvárosban
Tavaly még a fideszes vezetésű kerület főépítésze is rossz ötletnek tartotta a Heinrich-udvar beépítését, mára zöld utat kapott a kormánytól.
Budapest köszönetet mond hőseinek
Az online és közterületen futó kampány szereplői az egészségügyben, a közlekedésben, a szociális szférában és a közterület fenntartásban állnak helyt nap, mint nap.
Petícióban tiltakoznak az augusztus 20-i tűzijáték ellen
Idén Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát tervezik megszervezni – ez verte ki a biztosítékot.
Június 15-től Magyarország felé is teljesen megnyílik az osztrák határ
Az osztrák kormány Csehországgal és Szlovákiával is erről állapodott meg.
Vádat emeltek Lovasi András ellen
A zenész tavaly tavasszal okozott balesetet. Elismeri felelősségét.
Több budapesti járatát is újraindítja a Lufthansa-csoport
A frankfurti, zürichi, stuttgarti és düsseldorfi járatok is elindulnak júniusban.
Karácsony Gulyás Gergelynek: nevetséges és méltatlan a kormány titkolózása
A főpolgármester szerint a kormány elsunnyogja az egyeztetést, információt nem ad át, a pénzeket elveszi, de a döntések felelősségét nem vállalja.
Negyven év után először csökkent a szén-dioxid-kibocsátás Indiában
De nemcsak a levegő, India folyói, köztük a Jamuna és a Gangesz is sokkal tisztábbak a koronavírus-járvány korlátozások miatt.
Eddig csupán két pozitív beteget találtak az országos tesztelés során
De ez még csak részeredmény, a vizsgálatok még nem értek véget.
Mobilappal mérnék a Margitsziget telítettségét
Fürjes Balázs államtitkár szerint ez lenne a megoldás, a hónap végén tárgyalhatnak erről.
Rendkívüli álláskeresési támogatást vezetnek be a budapesti DK-s polgármesterek
A juttatás mértéke 57-120 ezer forint.