Eddig csupán két pozitív beteget találtak az országos tesztelés során

  • narancs.hu
  • 2020. május 12.

Lokál

De ez még csak részeredmény, a vizsgálatok még nem értek véget.

Ahogy korábban arról mi is beszámoltunk, a magyar orvosi egyetemek 17 778 lakost tesztelnek le, a vizsgálat célja, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, és a koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról. Egyelőre néhány részeredmény derült ki, mely szerint az eddig elvégzett 8276 torokváladék vizsgálatból csak 2 pozitív eredmény született, az első 1524 vérmintán pedig 9 embernél mutatták ki, hogy már átesett a fertőzésen – írja az Index.

Május elsejétől országos tesztelésbe kezdenek a hazai orvosi egyetemek

17 778 embert választottak ki. A cél, hogy pontos képet kapjunk a járvány terjedéséről. Országos koronavírus tesztbe kezdenek május elsején a magyar orvosi egyetemek. Reprezentatív minta alapján két hét alatt 17 778 embert vizsgálnak meg, hogy pontos képet kapjanak a járvány kiterjedéséről, és a koronavírussal fertőzöttek és átfertőzöttek valós számáról - írja az Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának bejelentése alapján.

Eddig a kiválasztott 17 778 lakos 49 százalékát tesztelték le, a részeredményekből pedig a következő statisztikai adatok következnek:

- 8 284 165 lakos között jelenleg 243 és 7230 fertőzött eset lehet

- Magyarországon az átfertőzödöttek száma 22 399 és 92 624 között alakulhat

Ezek a részeredmények csak a 14 évnél idősebbekre és a nem idősotthonokban élőkre vonatkoznak. Mindebből látható, hogy hazánkban alacsony a betegek száma, és nem lehet nyájimmunitsáról beszélni.

Az első országos tesztelés végeredményét május végén hozzák nyilvánosságra. Várhatóan szeptember újabb reprezentatív vizsgálatot végeznek.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.