Megugrott decemberben az infláció
2023 végéhez képest elszállt a liszt, a tojás és a tej ára.
2023 végéhez képest elszállt a liszt, a tojás és a tej ára.
A filozófus halálának második évfordulója alkalmából tartják az avatást.
A Tisza Párt elnöke színre lépésének első évfordulójára ígéri a bemutatkozást.
Obrusánszki Zsolt 2021-ben szállt be a cégbe, ami gyorsan kapott is némi támogatást.
A tervek szerint csak a túlélőkre koncentrálnak majd, de a megemlékezést így is beárnyékolhatják az Izrael körüli problémák.
A nagykövet hajnalban, londoni átszállással mondott búcsút budapesti munkájának.
Az időközi választás eredményét tekinti irányadónak az Indiában nyaraló miniszterelnök, bár azon a Tisza nem is indult.
A mikulást nem várták még annyira, mint ahogy a magyar kormány várja Donald Trumpot.
Az Átlátszó perelte ki a szerződéseket, amiket a közmédia valamiért nem akar megtalálni.
1,3 milliárdot kapott hét év alatt a nemrég amerikai tiltólistára került feltaláló-propagandaminiszter.
2024-ben elmaradt az állami cégvezetők körében a pulykapénzeső.
A hvg.hu összeállította a Magyar Államvasutak tavalyi problémalistáját; nem lett rövid, de kínunkban akár röhöghetünk is rajta.
A leadott voksok 77,86 százalékát szerezte meg vasárnap.