Publicisztika

A központi nyomozóhivatal felállításáról folytatott MSZP-SZDSZ-vitának a látszat ellenére is van tétje. Igaz, ellenzéki vélemények szerint minden le van vajazva: lesz nyomozóhivatal, a szabad demokraták izmozása arra megy ki, hogy ne legyen oly látványos a miniszterelnöki akarat érvényesülése. A Kuncze-féle módosító javaslat esetleges elfogadása eleve benne van a pakliban, állítják, s ezt az ügyet is annak bizonyítékaként emlegetik, hogy a kisebbik koalíciós párt elhatárolódási kísérletei egyre erôtlenebbek. Pedig az SZDSZ számára általában és Kuncze belügyminiszternek meg különösen nem mindegy, hogyan is záródik le ez az ügyecske. Van a dolognak egy olyan logikája - és Horn Gyulának az az ismert kóstolgatós természete -, hogy a kormányzati ciklus fele elérve, a Bokros-féle restrikciós csomag úgy, ahogy beteljesítve, külföldi renomé visszaszerezve (Horn az OECD-tagsággal, IMF-hitellel, javuló fizetési mérleggel, privatizációs bevétellel joggal verheti a mellét: itt történt valami), és a 98-as kampány célegyenesére lassan ráfordulva eljött az ideje egy igazi erôpróbának a kisebbik koalíciós partnerrel. Horn a maga kisszerű módján ügyes fiú: ô határozza meg a témát. Találni egy ügyet, ami az SZDSZ számára elfogadhatatlan, kiélezni a helyzetet, és a szabdemokraták nem tudnak jól kijönni belôle. Mert 1.: elfogadják a nyomozóhivatal felállítását, ez Kunczénak hallatlan presztízsveszteség; a rendôrség legjobb erôit átcsábítják, és a belügyi tevékenység egy hangsúlyos része kikerül a belügyminiszter ellenôrzése alól. Kuncze lemondhat, de ez a koalíció alapját roppantja meg, kitalálhatnak új liberális belügyminisztert, vagy Magyar Bálint lehet koalíciós helyettes, de ez mindenképpen vereség, ergo a helyes döntés a koalícióból való kilépés lehet. De 2.: ha nem fogadják el a nyomozóhivatal létrehozását, akkor is ki kell lépniük a koalícióból - öt magyar parlamenti párt fetrengene, visítozna a gyönyörűségtôl. És akkor ott fognak állni hülyén, két évet kormányozva, két évvel a választások elôtt, hogy hol is legyen a helyük egy bontakozó holdkóros összellenzéki szövetség és az akkor már gátját vesztett, korporatív-korrupt hajlamú egypárti kormány között. A közvélemény meg néz hülyén. A korábbi sűrű koalíciós konfliktusok hozzászoktatták a perpatvarhoz, és Horn ügyesen kommunikálja rendkívüli fôműsoridôs tévéshow-iban, hogy ugyan már, elvtársak, mi akárnánk a szépet meg a jót, glásznoszty is van, a peresztrojka is jól halad, csak ezek a belvárosi zsúrfiúk mindig pattognak. Tisztára, mint tíz év elôtt.

A közvélemény, sôt a sajtó egy része is úgy hiszi, hogy az adatvédelmi biztos kritikus összegzése a Nemzetbiztonsági Hivatal (NbH) úgynevezett biztonsági ellenôrzéseirôl - vadonatúj szenzáció. Egy újszülöttnek, persze, mint tudjuk, minden vicc új. A Magyar Nemzet (április 26-án) az adatvédelmi biztos közleménye alapján arról értesíti olvasóit, hogy a nemzetbiztonsági eljárás 797 személy esetében jogszabálysértô volt. Az ellenzéki lap feltehetôleg úgy véli, a jogsértés a mai kormány miniszterének sara: "a tények teljes körű feltárását" és "a személyes felelôsség körültekintô tisztázását" igényli. Meglehet, elfeledte, hogy egy évvel ezelôtt a felelôsségnek nemhogy a tisztázását, de még a megállapítását is - éppen az ellenzék akadályozta meg.

Nem biztos, hogy most már annyira sürgôs lenne eldönteni, hogy a magyarországi szervezett bűnözés összefonódott-e a politikával (tehát a politikusokkal, tehát, hogy például a keresztapa gyűrűjét az esküvôkön és egyéb rendezvényeken szájukkal illetik a pártok vezetô tisztségviselôi és a többi). Ha eddig nem ment, most már talán el sem kell kezdeni kideríteni az igazságot, erre a kis idôre.

A US News and World Report május 13-ra keltezett számában lapunk alkalmi szerzôje, Charles Fenyvesi és munkatársnôje, Victoria Pope a CIA és a KGB eddig zárolt dokumentumai közötti több hónapos kutatás alapján, nem csak két, egymástól független forrásra hivatkozva, arra a következtetésre jutott, hogy Raoul Wallenberg, a magyar zsidók tízezreit megmentô svéd diplomata a CIA jogelôdje, az OSS informátora volt. Munkájukat bizonyára lehet módszertani vagy forráskritikai alapon bírálat tárgyává tenni, de ismerve az amerikai sajtó alaposságát, nehéz feltételezni, már csak a ziccer nagysága miatt is, hogy akár a szerzôk, akár a szerkesztôség megkockáztatta volna a tévedés könnyen igazolható lehetôségét. A svéd külügyminisztérium tiltakozott, és cáfolta a hírt, aztán a magyarországi Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivôje is a diplomata emlékének bemocskolásával, lejáratási szándékkal vádolta meg a szerzôket és a lapot. Hétfôn, lapzártánk idején a rádió Krónika című műsora már azzal jött, hogy Wallenberg valóban adott információt az OSS-nek, de soha nem fogadott el ezért áfás számlát, aztán meg azzal, hogy amerikai szakértôk szerint nem is Wallenbergrôl, hanem az amerikai menekültiroda svédországi képviselôjérôl van szó, vele tévesztették össze a diplomatát.