Szegény kém

  • 1996. május 9.

Publicisztika

A US News and World Report május 13-ra keltezett számában lapunk alkalmi szerzôje, Charles Fenyvesi és munkatársnôje, Victoria Pope a CIA és a KGB eddig zárolt dokumentumai közötti több hónapos kutatás alapján, nem csak két, egymástól független forrásra hivatkozva, arra a következtetésre jutott, hogy Raoul Wallenberg, a magyar zsidók tízezreit megmentô svéd diplomata a CIA jogelôdje, az OSS informátora volt. Munkájukat bizonyára lehet módszertani vagy forráskritikai alapon bírálat tárgyává tenni, de ismerve az amerikai sajtó alaposságát, nehéz feltételezni, már csak a ziccer nagysága miatt is, hogy akár a szerzôk, akár a szerkesztôség megkockáztatta volna a tévedés könnyen igazolható lehetôségét. A svéd külügyminisztérium tiltakozott, és cáfolta a hírt, aztán a magyarországi Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivôje is a diplomata emlékének bemocskolásával, lejáratási szándékkal vádolta meg a szerzôket és a lapot. Hétfôn, lapzártánk idején a rádió Krónika című műsora már azzal jött, hogy Wallenberg valóban adott információt az OSS-nek, de soha nem fogadott el ezért áfás számlát, aztán meg azzal, hogy amerikai szakértôk szerint nem is Wallenbergrôl, hanem az amerikai menekültiroda svédországi képviselôjérôl van szó, vele tévesztették össze a diplomatát.
A US News and World Report május 13-ra keltezett számában lapunk alkalmi szerzôje, Charles Fenyvesi és munkatársnôje, Victoria Pope a CIA és a KGB eddig zárolt dokumentumai közötti több hónapos kutatás alapján, nem csak két, egymástól független forrásra hivatkozva, arra a következtetésre jutott, hogy Raoul Wallenberg, a magyar zsidók tízezreit megmentô svéd diplomata a CIA jogelôdje, az OSS informátora volt. Munkájukat bizonyára lehet módszertani vagy forráskritikai alapon bírálat tárgyává tenni, de ismerve az amerikai sajtó alaposságát, nehéz feltételezni, már csak a ziccer nagysága miatt is, hogy akár a szerzôk, akár a szerkesztôség megkockáztatta volna a tévedés könnyen igazolható lehetôségét. A svéd külügyminisztérium tiltakozott, és cáfolta a hírt, aztán a magyarországi Raoul Wallenberg Egyesület ügyvivôje is a diplomata emlékének bemocskolásával, lejáratási szándékkal vádolta meg a szerzôket és a lapot. Hétfôn, lapzártánk idején a rádió Krónika című műsora már azzal jött, hogy Wallenberg valóban adott információt az OSS-nek, de soha nem fogadott el ezért áfás számlát, aztán meg azzal, hogy amerikai szakértôk szerint nem is Wallenbergrôl, hanem az amerikai menekültiroda svédországi képviselôjérôl van szó, vele tévesztették össze a diplomatát.

Az, hogy Wallenberg a történettudomány által nem bizonyítottan, de újságcikknyi bizonyítékkal megtámogatva esetleg adott információkat az amerikai hírszerzésnek a második világháború során, kell-e, hogy megváltoztassa a róla kialakított képet? Változtat-e ezen, ha hidegháborús megfogalmazással le-amerikai-kémezzük, bár pénzt nem vett fel - igaz, nagy szüksége nem is lehetett rá, hiszen családja akkor is, ma is Svédország egyik legtehetôsebb konszerntulajdonosa volt -, ergo nem is nettó kém volt, hanem a legnagyobb valószínűséggel lelkiismereti-etikai okból adott információkat az amerikaiaknak. Lelkiismeret persze annyiféle, ahány lélek; Kim Philbyrôl vagy a cambridge-i csoportról is mondhatni, hogy kommunista meggyôzôdésük taszította ôket a KGB jogelôdjeinek karjaiba. Az angolok joggal mondják Philbyre és társaira, hogy ôk háborúban álló hazájukról adtak információt az ellenségnek - a hitlerájjal szövetséges Szovjetuniónak -, majd 1941 után egy szövetséges, ám jól tudhatóan totalitárius diktatúra számára. Wallenberggel ez - feltéve, de meg nem engedve Fenyvesiék állítását - nem eshetett meg. Hazája nem volt hadviselô fél, és abban a háborúban úgy kellett Németország ellen harcolni, hogy az egyik szövetséges a világtörténelem egyik legpusztítóbb diktatúrája volt, amellyel a késôbbi konfliktus, hogy így fogalmazzunk - és ezt Wallenberg késôbbi, máig felderítetlen sorsa is bizonyítja -, genetikusan kódolva volt. Akár így, akár úgy: nincs okunk kételkedni, hogy Wallenberg annak a háborúnak egyik legnagyobb hôse volt!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.